Mindenható, újjáteremtő Istenünk! Te vagy az, Aki tökéletesen ismersz minket, Aki teljes egészében látsz bennünket és a szívünket. Talán örömmel jövünk eléd, mert megtapasztaltuk már azt az ébredést, amit csak Te tudsz adni. Talán reményvesztett a szívünk, mert nem hiszünk abban, hogy lehet ébredés, nem hiszünk a Te hatalmadban. És talán bűntudat is van a lelkünkben azok miatt a lehetőségek miatt, amiket elszalasztottunk, elpazaroltunk, pedig lehet, hogy ébredéshez vezethettek volna. Megvalljuk Neked, hogy van, amikor kiüresedik az életünk, a Veled való kapcsolatunk. Van, hogy annyira nehéznek tűnik a Hozzád való ragaszkodás, a Melletted döntés. Van, hogy nem is hiszünk abban,…

Tavasz van. Ilyenkor újjáéled a természet. A fák már kivirágoztak (sajnos le is fagytak), a kerti- és vadvirágok gyönyörű színekkel kápráztatnak el bennünket, a madarak kikeltik fiókáikat, az állatvilágban megszületnek a kicsinyek. És az évnek ebben a szakaszában ünnepli a keresztyénség is Jézus feltámadásának ünnepét. Isten Fiáét, akit az emberi gonoszság keresztre feszített, akit eltemettek, de a harmadik napon kijött a sírból élve, győztesen. Szép történet az Isten-emberről, akin nem fogott a halál. Aki legyőzte a legyőzhetetlent. Talán vagyunk még olyanok, akik ezt őszintén hisszük. De olyan ember egyre kevesebb akad, aki azt is hiszi, hogy ennek a feltámadásnak van…

„Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” (Ézs 6,8) Életünk során sokszor elbizonytalanodunk, és hajlamosak vagyunk túlgondolni bizonyos dolgokat. Előfordul ez egy kisebb döntés során, de elbizonytalanodhatunk életünk fontos kérdéseiben, döntéseiben is. Vannak kivételek? Vannak, akik mindig biztosak a döntésükben? Nem tudom. Az bizonyos, hogy én nem tartozom közéjük. Amikor tőlem kérdezte az Isten ugyanazt, amit Ézsaiástól: „Kit küldjek, ki lesz a követünk (Kárpátalján)?”, én messzemenően nem azt válaszoltam: itt vagyok, engem küldj. Sőt, inkább az volt bennem: Te tudod Uram, biztos ne engem. Megjegyzem,…

„Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Ezen a napon méltatlanul elárulva, megtagadva, elítélve, megkorbácsolva és lemeztelenítve, a sokaság szidalmától és gúnyolódásától kísérve áll előttünk a Királyok Királya és Uraknak Ura. Szinte tapintható az a szégyen, ami körülveszi és átjárja a Mestert. A szégyen, amit az ember okozott és az Isten szenvedett el. Szégyenünk egy spirituális seb, amelyet a bűn üt rajtunk. Örököljük és gyarapítjuk, továbbadjuk és szenvedünk benne. Ez az átöröklött bűn érzelmi lenyomata, amelyet családi titkaink és közösségi tabuink táplálnak. Ma a Mester szégyenére…

Mióta anya vagyok a szeretetnek és az aggódásnak olyan mélységeit ismertem meg, amiről korábban azt sem tudtam, hogy létezik. A gyermekem iránt való aggódásomban sokszor fizikailag érzem a lelkem, ahogy egy-egy pillanatra megdermed, ha már csak a gondolata felvetődik annak, hogy neki baja eshet. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, hiszen a szülői szeretet a legerősebb emberi szeretet, ami csak létezhet. Pont ezért a nagyhét napjaiba lépve a sok-sok történés felidézésekor nem tudok nem gondolni Máriára, Jézus anyjára. A nőre, az anyára, aki megszülte és tisztességgel felnevelte a világ megváltóját, majd végignézte borzasztó megkínzatását és gyötrelmes halálát. Lukács evangéliumában olvashatjuk…

Izráel ezt mondta Józsefnek: Testvéreid Sikemben legeltetnek. Gyere csak, elküldelek hozzájuk! József azt mondta neki: Kész vagyok rá! (1Móz 37, 13) József, a későn született, különösen szeretett gyermek, akinek apja tarka ruhát csináltatott. Így a testvérei mind irigyelték, tudták, hogy apjuk jobban szereti őt mindegyiküknél. Ráadásul József álmot látott, amiben a testvérek kévéi meghajoltak az övé előtt, majd egy olyat, amelyben a nap, a hold és tizenegy csillag hajolt meg előtte. Az álmok előre megmutatták az időt, amikor József valóban testvérei fölött áll majd, de mindezek igencsak megterhelték a kapcsolatot közte és testvérei között. Az ige egyenesen beszél róla, hogy…

„Ezt mondta nekem: Emberfia, állj a lábadra, beszélni akarok veled! Miközben beszélt, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám. Ezt mondta nekem: Emberfia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó néphez, amely fellázadt ellenem. Hűtlenek voltak hozzám ők is, őseik is egészen a mai napig. A makacs és konok szívű fiakhoz küldelek. Mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!… Akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele – hiszen engedetlen nép ez –, majd megtudják, hogy próféta volt közöttük. Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha…

„De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az Úr, itt vagyok az országban.” 2Móz 8,18 Isten népe szenvedett Egyiptomban, de az Úrhoz kiáltott szabadításért, és Ő meghallotta, sőt cselekedett is: „El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből” 2Móz 3,8. Innen jól ismerjük a bibliai történetet: következik a tíz csapás, és a keményszívű fáraó, aki nem tud szabadulni a saját uralkodási vágyától. Emiatt pedig nemcsak ő, hanem az egész Egyiptomban élő nép sokat szenved. A csapások mind borzalmasak és félelmetesek voltak, de Istennek eközben is gondja…

„Újra szólította az ÚR Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le!” 1Sám 3,6 Hallani Isten hangját – ki ne vágyna erre? Hallani, ahogy neveden szólít, kedvesen,szelíd hangjával, azzal a hatalmas szeretettel, amellyel csak Ő tud szeretni. Talán te is eljátszottál már a gondolattal, mennyivel könnyebb lenne az életünk, a döntéseink meghozása nehéz helyzetekben, ha egyenesen és tisztán, érthetően hallanánk ezt a Menyei hangot. Nos, Isten ma is szól, ez kétségtelen. Talán másképp, mint Sámuel idejében, de még szól – és ez kegyelem. Az,…

Az ember nem tudja, mire mond igent. Néhány évvel ezelőtt egy lelkész felesége megkeresett engem, hogy felkérjen egy szolgálatra. Annyit tudtam meg első körben, hogy nők számára rendeznek egy hétvégét, és hogy egy közös ismerősünk ajánlott engem. Valahogy a zsigereimben éreztem: ez egy Istentől származó meghívás, amire igent kell mondani. Néhány héttel később megérkeztek a további tudnivalók az apróbetűs részekkel együtt. Kiderült, hogy ez az a bizonyos hétvége, amiről első hallásra eldöntöttem, hogy na, én oda biztosan nem megyek. Merthogy ez egy túlélő tábor volt az erdő közepén, több napon át tartó sátorban alvás, hegymászás, dacolás az elemekkel és a…

„Mindent megteszünk, amit parancsoltál, és megyünk mindenhová, ahová csak küldesz.” Józs 1,16 Ez az igevers így önmagában nézve egy hitvallás, elhatározás, úgy hangzik, mint amikor valaki elkötelezi magát az Úr szolgálatára. Könnyen a sajátunkká tudjuk tenni keresztyén emberként. Igen, én már döntöttem Isten mellett, akkor én magam is elmondhatom ezt. Sokkal több van azonban itt ennél. Isten népe a honfoglalás küszöbén áll. Oly sok mindennel a hátuk mögött. Negyven év pusztai vándorlás. Az azért nem volt semmi! S most itt a nagy feladat, hogy végre elfoglalják azt a földet, amit oly rég óta nekik ígért az Úr. Még itt is…

„De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok.” 1Móz 45,5 József története mindig kedves volt számomra. Olyan igazán emberinek mondható mindenki az ő családjában: a kivételező apa, a féltékeny testvérek, az elkényeztetett gyerek. Egy tökéletlen család, amilyenre láthatunk példát ma is, hiszen még a legideálisabbnak tűnő családi kapcsolatokban is vannak ki nem mondott sérelmek, érzékeny pontok, kerülendő témák. Isten viszont belenyúl Józsefék történetébe, és onnantól az események isteni irányt kezdenek venni – bár nem úgy, ahogy mi azt tőle elvárnánk. Józsefet a féltékeny testvérei hirtelen felindulásból…