Sonkaünnep, nyúlünnep 2.

Gondolataink a húsvétról, 2. rész (Az első részt erre keresd).
(az aláfestő zene automatikusan indul)

Sárközi Andrea: Őszinte leszek, és rövid. A Húsvét egy kicsit idegen tőlem, és a szokások miatt hajlamos vagyok nyűgként gondolni rá. De egyébként ezt az ünnepet tartom AZ ünnepnek, mert elég sokszor érzem magam semminek, de valahogy ezzel minden új értelmet nyer. Ami pedig segít abban, hogy – a szokásokon és nyuszikon túl – lássam a lényeget is, meg főképp, hogy érezzem, hogy egy szent ünnep közepén vagyunk: az a megelőző böjt. Így nagyjából fel tudom fogni, hogy ez nem csak locsolás, rég nem látott vendégek és kaja, hanem emléke a valaha volt (és lesz) legnagyobb áldozatnak. Fura módon, nekem ez sokkal inkább a szeretetről szól, mint a ‘szeretet ünnepe’.

Plank Lívia Gyöngyi: Nincsen Húsvét Nagypéntek nélkül, úgyhogy a kettőt együtt értelmezem. Azt jelenti, hogy Valaki szeretett annyira, hogy eljött és meghalt csak azért, hogy én életben maradhassak. Mintha minden szemétségem, amit valaha elkövettem – át lenne húzva és aznap azt írták rá, hogy azt nem Livi, hanem Jézus tette. Pedig nem volt oka, hogy megtegye, legalábbis nem bírom felfogni. És a folytatás azt jelenti, hogy sosem a halál az erősebb, hanem az élet. Akármennyi a szenvedés és tűnik reménytelennek minden, ez csak addig van, amíg észre nem vesszük, hogy Jézus győzött; él, és mindenki élhet, aki Hozzá megy.

Margitics János:Húsvét nekem egy „állj”. Egy olyan fék, ami megállítja és megrázza az életem. Akármennyi idő is telik el, újra és újra meg kell, hogy erősödjem abban, hogy tényleg hiszek Jézus feltámadásában. De ami ennél is nehezebb, hogy alá merjem rendelni magam. Alapjában véve, sokat kételkedő emberré váltam, de ez az egy dolog, amiért oly sokszor ölre megyek az emberi valómmal, bizonyos előttem: KRISZTUS FELTÁMADOTT ÉS ÉL. Ez számomra nem erőtlen beszéd, ebben hiszek és ezt szeretném, ha látszana az életemen.

Marofejeva Nelli: Nekem a Húsvét csend és zaj, megbocsátás és tisztalap. Egy új esély. Egy új kezdet. A Húsvét – üres sír. A fény. És a felkiáltás: A sír üres, Jézus él!

Pusztai-Tárczy Beatrix: Bevallom, sosem szerettem a Húsvétot, mert tele van olyan szokásokkal, amik réges-régen kiüresedtek. Még keresztyénként is beleveszünk a hagyományokba, a „muszájba”.

Számomra a Nagypéntek igazán jelentőségteljes. Drámai, csendes és mélységes – itt összpontosul Isten önfeláldozó szeretete. Én legszívesebben csendesen, böjttel, magamba szállással tölteném az ünnepet a lehető legszerényebb körülmények között: hímes tojás, locsolkodás, sonka, franciasaláta, pénzt váró ismeretlen fiúcskák nélkül. Csak kenyérrel, vízzel, Bibliával a keresztre, a hideg szegekre és Jézusra gondolva…

Sponták Szabina: Húsvét – az ünnep, amiről tudod, hogy megváltoztatta a világegyetem folyását. Próbálod a szűk emberi agyaddal felfogni, hogy Krisztus, aki feltámadt, érted halt meg, és azért támadt fel, hogy neked legyen reménységed, hogy tudd, nem a semmi felé rohan az életed. Ilyenkor a bűnök is súlyosabbak; érzed: nem bírod cipelni, le kell tenni, oda kell rakni a kereszt alá. És jön a Húsvétvasárnap reggele, és te újra és újra átéled a csodát – feltámadt! Minden teher letéve, minden félelem elmúlt, nem számít semmi, nincs más Isten, nincs más szabadító: egyedül a Krisztus! Akkor tudod: ezért a bizonyosságért érdemes élni.

Balogh Beáta: Húsvét – bár valahol egészen másról szól, de kicsit olyan nekem, mint a Karácsony „kiteljesedése”. Már csak azért is, mert szerintem ez a történés még inkább bizonyítéka Isten szeretetének. Annyi minden van, ami elvonja a figyelmünket a valódi ünnepről, és elrabolja az időnket attól, hogy jobban átélhessük és megérthessük azt, amiért ez az ünnep létezi. Amit én látok belőle, az a gyakran utolsó percig való rohanás, a törekvés, hogy megfeleljünk az emberi elvárásoknak, miközben elsiklunk a mellett a csoda mellett, hogy Isten örök életet ajándékozott nekünk, és egyben annak lehetőségét is, hogy ezt az életet választhassuk minden nap, ahelyett, hogy csupán létezünk és sodródunk. Amire tehát valóban szükségünk van, az a kegyelem, az őszinte hála, az Istennel való elcsendesedés és az ebből fakadó öröm, melyet szeretettel osztunk meg másokkal; valamint a hit, hogy mindezeknek értelme van.

Dolenai Zsigmond: Az elmúlt év számomra a megtérésről szólt. Az eddigi Húsvétjaimat szórakozással és bulizással töltöttem. Nem éreztem át annak a súlyát, hogy Jézus Krisztus szenvedett, meghalt értünk, hogy bűnbocsánatot nyerjünk, és örök életünk lehessen. Ez éven, Húsvét előtt 40 nappal elkezdtem ételböjtöt tartani, és bár nem volt könnyű, de mostanra megértettem és jobban átérzem a fontosságát lelkileg is; szinte félek abbahagyni, mert kicsit olyan érzés, mintha Istennél lennék vendégségben.

Homoki Gyula: Számomra a Húsvét egyszerre jelent semmit és mindent. Semmit azért, mert azt a mázt, amellyel bevonták az ünnepet az évszázadok során (locsolkodás, tojás, nyuszi, stb.) valahogy nem bírja befogadni sem a lelkem, sem a testem. Mindent pedig azért, mert úgy hiszem és vallom, hogy semmi értelme nem lenne a hitemnek és az Istennel való járásomnak, ha nem támadt volna fel Jézus. Egyszerűen Húsvét nélkül, és a feltámadásban való hit nélkül nem látom értelmét az életnek.

Papp Adrien: Húsvét. Talán furcsán fog hangzani, de erről a fogalomról nekem most az úrvacsorai bor jut eszembe. Az úrvacsorai szertartások során mindig szinte megilletődve veszem magamhoz a kelyhet, behunyom a szemem és érzem, ahogy a bor átfolyik a torkomon és testemen, közben pedig arra gondolok, hogy Krisztus vére így folyik át az életemen. Olyan, mint egy vörös folyó, amely elmos minden mocskot, minden bűnt. Ezek a szertartások azért fontosak számomra, mert ilyenkor a magam gondolatvilágában fizikálisan is érezhetem a tisztulást. Húsvét ünnepét ehhez hasonlítanám. Egy mérföldkő az év során, amikor szinte arcon üt a krisztusi áldozat nagysága.

Veszelka Tamás: „…mindenkor testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete látható legyen a mi tagjainkban…” (II. Korintus 4:10). Számomra ez az ige hordozza magában leginkább Nagypéntek és Húsvét titkát! Ahogy a középkori egyház tanítói fogalmaztak: unio mystica cum Christo… Misztikus egység a Krisztussal. Ez Nagypéntek és Húsvét csodája. Megtapasztalni, megélni ezt a titokzatos Krisztushoz való tartozást. Halál ez és élet egyszerre! Meghalás és feltámadás! Az „ó ember” veszte, az „új ember” győzelme. Nem csupán emlékezés… nem csupán visszapillantás… legkevésbé, ismert népszokások felelevenítése: unio mystica cum Christo! Testünkben hordozzuk Jézus halálát… Testünkben hordozzuk Jézus életét… Vajon látják ezt rajtam mások? Vajon látják ezt rajtad mások? Legyen így bizonyságtétel mindannyiunk számára a golgotai csoda és az üres sír titka!