Egyre többször találkozom ifjúsági vagy konfirmandus alkalmak ütemtervében olyan programponttal, hogy „Dicsőítés”. Ez nagyjából azt takarja, hogy huzamosabb ideig szólnak istenes dalok egy kisebb együttes vezetésével. Nyilván eltérő lelkesedéssel vesznek részt benne az illetékesek. Például attól függően, hogy mennyire van megáldva muzikális talentumokkal, vagy mennyire jön be neki ez a fajta zenei stílus.
De milyen is a mi éneklési kultúránk? A teljesség igénye nélkül hadd mutassam be néhány módját annak, hogyan is énekelünk mi Istenről, Istennek.
-
Éneklés alla audio
Fontos részese vagy a produkciónak: te vagy az intelligens hallgatóság. Az egyik drága tanárunk mondogatta volt anno a gyengébb képességű énekeseknek: „Fiam, nagyon örülök, hogy itt vagy, neked különleges szereped lesz: te a szemeddel énekelj.”
Egy idő után nagyon unalmassá válhat a műsor, de ha elég furfangos vagy, ki tudsz találni alternatív szórakozási formákat, amíg a többiek „szentülnek”. És ki tudja, neadjisten, még váratlan istenélmények részese is lehetsz. Mert mellesleg van Szentlélek is.
Leggyakoribb előfordulása: bárhol, bármikor.
Előfordulási arány: 10-100% (embere válogatja).
-
Éneklés alla szkenner
Vagyis előtted a szöveg, a szemed beolvassa, a szád meg kinyomtatja. Tulajdonképpen nincs is túl nagy jelentősége annak, hogy a szöveg arról szól-e, hogy „Uram, szent vagy…”, vagy hogy „Szeresd a testem, bébe”, esetleg „Rise like a phoenix”.
Előnye, hogy nem kell sokat agyalni hozzá, sőt elég csak fizikailag jelen lenni. A gondolataid viszont szabadon csaponghatnak ide-oda. Van elég időd rá, hogy visszaidézd magadban a nemrég látott film best-of jeleneteit, vagy fejben kidolgozd az irodalom tételt, újraelemezd a pár perce elhangzott beszélgetést, lecsekkold a jelenlevők kinézetét, sms-ezz a melletted ülővel… Ráadásul éneklés közben nő az oxigénfelvétel, ami nagyon egészséges. És még közösségépítő hatása is van az együtt éneklésnek. Az énekszöveg nem indít el benned kellemetlen gondolatokat, érzéseket. Sőt, mivel jó pontokat szerezhetsz vele Istennél és a papodnál, béke és nyugalom is jár vele.
Leggyakoribb előfordulása: istentiszteleteken, hittanórákon, ifi-alkalmakon.
Előfordulási arány: az esetek 70-80%-a.
-
Éneklés alla romantika
Ez az, amikor szívesen énekelsz, mert „szép” az ének. Megkapó a dallama, szépen csengő, esetleg viccesen hangzó szavak vannak benne, talán a szöveg egy-egy része épp aktuális számodra („Nem szeret senki, senki igazán…”) Vagy marha helyes a gitáros srác/énekes csaj, és mindegy mit énekel, az balzsam a kis lelkedre.
Előnye (esetleg a már korábban említetteken túl), hogy ellágyul, vagy éppen erősebben kezd dobogni a szíved. Megnyúlik az arcod, talán megtelik a szemed könnyel (megkönnyebbül a szív, megtisztul a szem). Meghat, hogy azért csak van valaki, aki szeret, elfogad, megért, és jót akar neked. Kicsit idegesít, hogy mások cinikusan nevetgélnek közben, vagy fapofával tudják énekelni ezt a gyönyörű éneket. De ha túl tudsz lépni ezen, pár lelki tehertől megszabadulva várhatod a következő programot.
Leggyakoribb előfordulása: „kívánságkosár” az alkalmak elején-végén, öröméneklés a szünetekben.
Előfordulási arány: az esetek 15-20 %-a.
-
Éneklés alla intellektus
Ez az, amikor tudod, mit csinálsz. Például meglepődve észrevételezed, hogy néhány énekelt szöveg hasznos információkat tartalmaz. Vagy nagyon profi dolgot szeretnél létrehozni, ezért odafigyelsz, hogy minden hang, hangsúly, levegővétel, satöbbi a helyén legyen. Ez a koncentráció ritka komoly arckifejezéssel meg is jelenik az arcodon. Nagyon idegesít, ha valaki hamisan énekel melletted, elnézi a szöveget vagy beszélget éneklés közben. Az meg hatványozottan zavar, ha épp veled fordul ez elő. De előnye, hogy válaszokat kaphatsz a kérdéseidre (esetleg kérdéseket a válaszaidhoz). A mondanivaló megfogalmazása, tömörsége és zsenialitása is hordoz magában apró gyönyöröket. Fejlesztheted közben a muzikális képességeidet. Vagyis a végén öröm és megnyugvás az osztályrészed, mert hasznosan töltötted az elmúlt perceket.
Leggyakoribb előfordulása: hosszabb éneklések során, otthoni zenehallgatáskor, esetleg a mikrofon előtt állva.
Előfordulási arány: az esetek 10-12%-a.
-
Éneklés alla Lélek
Beengeded az éneket a lelkedbe, és az forgószélként seper benned végig. Ledönti a stabilnak vélt értékeket, leporolja a meggyőződéseket, átmossa az érzéseket, átrendezi a gondolatokat. Nem érdekel, ki mit csinál melletted. Nem zavar, hogy milyen a hangod. Megszűnik a tér és az idő, ott állsz meztelen lélekkel az Atya előtt. A földi kínok eltörpülnek, Isten kimagaslik és betölti az egész belsődet a mennyország illata. Miután befejezed, megújult élettel mégy tovább, gyakran születnek benned szilárd elhatározások, tudatosan megfogalmazott tervek, kikristályozódik, hogy mi fontos, mi értékes. Lelki erő, bizalom, reménység, nyugalom tölt el.
Leggyakoribb előfordulása: dicsőítés közben.
Előfordulási arány: az esetek 1-10%-a.
(Nyilván lehet még folytatni a sort, sőt ha ismertek még egyéb módokat, kérem is, hogy kommentben osszátok meg velünk.)
Nem azt akarom mondani ezzel, hogy ha nem vagy 100%-ban lelki, akkor NE énekelj. Nem bűn, ha csendben ülsz, szkennelsz, romantikázol vagy agyalsz éneklés közben. Én is szoktam. Hadd állítsam párhuzamként ide azt, amit az egyszeri lelkész mondott a híveiről, akik rendszeresen elbóbiskoltak az istentiszteleten: „Inkább itt aludjanak, mint a kocsmában!”. Inkább legyél az Isten lábainál, és vegyél részt a dicsőítésben úgy, ahogy szükségét érzed, mint hogy bedrogozva/sík részegen üvöltsd bele az éjszakába, hogy „Vörös bort ittam az este…”.
De nem baj, ha tudod, hogy van másféle műfaj is. Lehet énekelni szemmel, testtel, érzelmekkel, gondolatokkal, de lehet lélekből is. Ha megengedd, hogy átjárjon Isten Lelke éneklés közben, nemcsak testi síkon fogod tapasztalni az előnyöket. Isten kibeszélhetetlen ajándékokat rejtett el a dicsőítésben – abban az éneklésben, ami nem az énekről és nem rólad szól, hanem csak és kizárólag Őróla.
Olasz Tímea
4 hozzászólás
Nagyon jó, jók a megfogalmazások, tök király hogy így összeszedted ezeket az éneklési formákat, sajnos én is sokszor tapasztalom magamon és a gyülekezetemen. Az egyetlen dolog amivel nem értek egyet, hogy „Inkább itt aludjanak mint a kocsmában” és ami mögötte áll. Szerintem ez nem helyes. Egyből az az Ige jutott eszembe a Jelenések könyvéből, amikor János a laodiceai gyülekezetnek írja Isten nevében, hogy „mivel langymeleg vagy, sem nem hideg, sem nem forró: kiköplek a számból”. Úgy gondolom, hogy jobb, ha inkább a kocsmában énekli azt, amit ott szoktak, vagy részt vesz Isten tiszteletében hívő emberként, mert ha az előző történik meg, így még van ideje megtérni annak az embernek a bűneiből, de ha ott ül az Istentiszteleten és dicsőít, de nem szívből, csak amolyan lélek nyugtatás képpen, akkor fennáll a veszélye, hogy soha nem hallja meg valóban az Evangéliumot, mert úgy gondolja, hogy tökéletesen eleget tesz annak, amit Isten elvár tőle.
GBU
Nekem is nagyon tetszett a cikk Timi, köszönöm Neked, hogy olvashatom! 🙂
A hozzászóláshoz pedig annyit mondanék: egyet is értek, meg nem is.
Egyet tudok érteni vele annyiban, hogy hosszú távon nem éppen pozitív, ha valaki rendszeresen csak azért jár templomba vagy dicsőítésre, mert kellemes, mert jó a társaság és ennyi, semmi más.
Azonban úgy gondolom, hogy mindenképpen van egy átmeneti réteg. Ez azt jelenti nálam, hogy bárki megtérhet és az Úr elé kerülhet, viszont mindenkinél más ez a folyamat. Valakinél hirtelen váltás van és egyik nap még drogfüggő, másik nap már Istent dicsőítő, élete végéig hívő és az Úr szolgálatában álló ember (ami egyébként ritka, de fantasztikus dolog); illetve vannak azok, akik már annyit csalódtak, hogy már mindenben bizonytalanok. Náluk ez a folyamat hosszabb és nekik igenis kellenek az ilyen alkalmak is. Amikor csak ülnek bent a templomban, vagy az ifjúsági alkalmon, és csak hallgatnak, és megnyugodnak, és a lelkükben nő a bizalom, mert érzik, hogy abba a közösségbe befogadták. És végül, reménység szerint képes lesz újra megnyílni és teljes lelkéből énekelni, hogy „Uram, szent vagy!”
Azért állítom ezt ilyen biztosan, mert én is hasonlóan kerültem közel Istenhez. Kicsi koromtól fogva járok templomba és természetesen kis 3-5 sőt még talán 6-10 évesen sem nagyon fogtam fel és nem nagyon fogja fel egy gyermek, hogy mit énekel. Örül, hogy ki tudja mondani azokat a szavakat, hogy tudja követni az ének ütemét és ritmusát. Valahogy így lehetnek azok is, akiknek életük nagy részében nem volt kapcsolatuk a Bibliával, az Énekeskönyvünkkel, a gyülekezettel és így azzal a szóhasználattal sem, amit sokszor olyan egyértelműen használunk, mintha mindenkinek kristálytiszta kéne legyen, hogy mi a Krisztus ubiquitasa, vagy annyira természetes legyen, hogy Krisztus valóban feltámadt. Az embereket meg kell ismertetni előbb a közeggel, a tárgyakkal, a kulcsfontosságú fogalmakkal (szeretet, kegyelem, felebarát – mindez nem olyan értelemben, ahogy a nagy világban megélik) és utána imában kísérni őt és segíteni az úton, amelyen elindult az Úr felé.
„Amikor csak ülnek bent a templomban, vagy az ifjúsági alkalmon, és csak hallgatnak, és megnyugodnak, és a lelkükben nő a bizalom, mert érzik, hogy abba a közösségbe befogadták.”
Kedves Réka! Hozzászólásomban én nem az ilyen emberekről beszéltem – utólag is elnézést, ha félreérthető voltam – hanem azon álkeresztyénekről, akik csak azért jönnek gyülekezeti alkalmakra, hogy megmutassák magukat, mennyire jó emberek, jó keresztyének is ők. Ezek azok a bizonyos „langymelegek”. Akikről te beszélsz, ők a keresők. Nekik valóban jók ezek az alkalmak, ők ezáltal valóban közelebb kerülnek Istenhez, ha keresésük valódi. Ámde ezzel nem azt mondom, hogy egy „templomi képmutatót” nem szólíthat meg Isten igéje. Erre jók az evangelizációk.
A másik dolog: jómagam is gyermekkorom óta szigorú, hívő családban nevelkedem és nekünk kötelességünk volt járni az alkalmakra, amelyeken nem mellesleg valóban többet megtudtam Istenről és bizonyos mértékben közelebb is kerültem hozzá. Na de egy hitetlen nem fog bemenni a templomba csak úgy, hisz őt nem kötelezi senki, neki nem érdeke ez, a képmutatón pedig langymelegsége miatt Isten ítélete van.
GBU (God Bless yoU)
Kedves Timi! Zenei vonzódásodról már korábban is tudtam. Ez a cikk most azt is megmutatta, hogy érdeklődéssel fodulsz az „éneklő személy” felé is! jól eltalált kategóriák! Valóban folytatni lehetne a jellemzések sorát.
A zene az én életemben is fontos szerepet játszik. Szomorkodom, ha látom, hogy mások mellett „elmegy” a zene. De régen beláttam, hogy ez – a szó valódi értelmében – adottság. Nem tanulható, nem tanítható. Ami ésszel, szorgalommal megismerhető, vagy kigyakorolható, azt lehet praktikusan művelni, de „művészet” nem lesz belőle … sőt, „igazi” műélvezet sem!
Ha valakinek nincs rajz-tehetsége, az hamar megnyilvánul. Ha valakinek nincs zenei tehetsége (értsd: „zenére ráérezni”), az még sokáig együtt lehet egy éneklő gyülekezettel, és – nem akarván kimaradni – formailag együtt dünnyög a többiekkel. Nincs jogunk őt elítélni! Talán tényleg nagyon szeretné, de ez a tálentum neki nem adatott! De sajnálni sem kell!!! Ekkor a saját felsőbbrendűségünk érzete törne elő! Ki-ki a saját tarsolyából kell elővegye az ő személyére szabott érdeklődési kör, és magát abban kell kiteljesítenie! Ebben van szerepe a szülői, nevelői támogatásnak, segítségnek!
(Ez semmit nem von le a cikked értékéből! Tényleg találó portrék! 😉