Igen jó – Nem jó

Istenem, én hiszek benned,
hiszem, hogy te teremtetted
a világot, a földet, a tengert;
hiszem, hogy te adtál életet
az embernek; hiszem, hogy
jutalmazod a jót, a rosszat
bünteted; hiszem hogy
hatalmad nagy; hiszem,
hogy igazságos vagy; hiszem,
hogy csak mozdulatodba kerül
és az egész világ semmibe merül;
mindent, de mindent hiszek neked,
de hogy az ember a te képmásod viseli:
aznem lehet.

(Ják Sándor: Én hiszek)

Néha elfog egy furcsa érzés, amikor nézem a körülöttem lévő világot, vagy csak egyszerűen önmagamat kendőzetlen őszinteséggel. Ilyenkor nehéz azonosítani azt, amit látok, azzal, amiről a Biblia így ír: „Éslátá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, ímé igen jó.” (1. Móz. 1:31/a)

„Igen jó”?

Igen, a hegyeket, az erdőt, az égboltot, a felhőket, a csillagokat, a tengert, a természet apróbb és nagyobb részeit látva elámulok. Ez igen jó.Szinte látom az isteni ujjlenyomatot mindenhol.

De az ember, és az általa alkotott világ…

Persze ebben nincs semmi megdöbbentő. Jött a kígyó, a kísértés elfogadása, a kiűzetés, és azóta az ember bűnös. Egy esendő lény, aki a megváltás ellenére nap mint nap elbukik, mert ember, mert tökéletlen.

Időnként azt látom (magamon is), hogy ez a szomorú tény néha kifejezetten kapóra jön. Ez egy ki nem mondott engedély arra, hogy lehetünk rosszak, kicsinyesek, hazugok, könyörtelenek. Néha elbukhatunk, néha átgázolhatunk a másikon, néha egyszerűen elfelejthetjük kinyújtani a kezünket a másik felé, mert emberek vagyunk.

Emberek, akiket Isten a saját képmására teremtett…

De mentségünkre szóljon: a mindennapjainkban próbáljuk a társadalmi normákat betartani gondosan figyelve arra, hogy egy percre se tévesszük szem elől a „mi illik és mi nem” listánkat. Tisztességes emberhez méltóan igyekszünk élni: nem ölünk, nem lopunk, nyilvánosan nem veszekszünk senkivel…Ez szép. Ez dicséretes. Kérdés azonban, hogy ha ennyi tisztességes ember él, akkor a körülöttünk lévő világ, miért mutat olyan torz képet mégis?

Talán nem csak a társadalmi életben kellene tisztességesnek lenni? Talán a házam, szobám falain belül, a szavaimban, a gondolataimban, magamban is annak kellene lennem? Talán tudatosítani kellene magamban, hogy az arcomon Isten arca tükröződik, a vonásaimat az Ő keze rajzolta meg?

Talán akkor kevesebb konfliktus, kicsinyes versengés, önző megnyilvánulás, eltiprás, közömbösség, dühkitörés, erőszak lenne körülöttünk.

Talán…

Papp Adrien