Épp az egyik vizsgámra készültem, amikor a következőt olvastam: „Az istentisztelet nem zárja ki, hanem befogadja, regenerálja az ember művészi képességét. Ez akkor történik, ha a művészi képességet … áldozatul szánjuk, mint a mi okos tiszteletünket (Róm.12,1). Ez nem jelenti a művészet megbilincselését. Hiszen az ember minden képessége akkor szabadul fel igazán, amikor Istent szolgálja.”
Elindított bennem egy gondolatmenetet ez a pár mondat. Tehát a művészet rendeltetése nem más, mint Isten dicsérete, épp úgy, mint minden más, amihez értek, amit jól csinálok, ami vagyok. Azért vagyok, hogy Istent dicsérjem. Ha megfestek egy képet, Istent dicsérem vele. Ha írok egy dalt, Istent kell dicsérjem vele, mert arra vagyok rendelve.
De vajon nem csak azzal szolgálom Istent, ha olyan képet festek, ami egy véres keresztet ábrázol, vagy egy üres sírt? Nem csak akkor fog neki örülni? Nem csak az tetszik neki, ha olyan dal írok, ami róla szól? Tud örülni annak is, ha a szerelemről, vagy az életről írok, vagy ha egy gyönyörű csendéletet festek?
A Biblia azt mondja, hogy „az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az ő szeretetében bíznak”(Zsolt.147,11).
Istent nem az alkotásaimmal tudom dicsérni a legjobban. Nem is azzal, hogy minden reggel első dolgom, hogy elolvasom a Mai Igét (vagy ha elfelejtem, akkor lelkiismeret furdalásom van, és azt hiszem, hogy Isten biztos szomorú miatta egész nap). Ezek mind eszközök, amik segítenek nekünk az Istennel való kapcsolatunk megélésében, de nem ezzel dicsőítjük Istent, hanem az életünkkel. Ezek csak eszközök a cél eléréséhez. Ha festek egy gyönyörű képet, és az megtetszik az embereknek, esetleg rákérdeznek, akkor elmondhatom, hogy Isten adott nekem tehetséget. Sőt, tovább megyek. Ha csak szeretem az embereket és ez feltűnik nekik, akkor rákérdeznek, hogy miért mosolygok rájuk, miért kapnak annyi kedvességet tőlem? Nekem mindig jól megy minden? Ilyenkor Istent dicsérem, már abban a pillanatban, mikor ezeket megteszem, mert egy csepp mennyországot hozok a Földre. De azzal is, ha elmondom ezeknek az embereknek, hogy én Istent magasztalom azzal, hogy szeretem őket. Az ilyen élet dicséri az Urat és az ilyen életvitel képes változtatni a világon.
Visszatérve a példákra, ha faragok valami szépet, Istent dicsérem vele, ha mestere vagyok egy szakmának, Istent szolgálhatom vele, de akár ha 47 görögdinnyét lékelek meg a fejemmel egy perc alatt , az is eszköze lehet Isten méltatásának. Mert minden, amim van, sőt minden, ami vagyok, az rendeltetésszerűen Isten dicséretére lett formálva.
Balázs Tóni
