Emlékszem azokra a hittanórákra, amelyeken Dániel könyvével foglalkoztunk. Nos, – a mai eszemmel visszagondolva – kissé elfutott a drága hittantanárnőmmel a szekér, amikor elkezdtük közösen kibogozni, elemezni a könyvben szereplő azon szövegeket, amelyek az utolsó időkbe nyújtanak betekintést. Számítgattunk: előbb fel kell épüljön a jeruzsálemi templom, de hisz már’ ki vannak faragva a kövek hozzá!, stb., stb. Hát, szerintem egyikünk gatyája sem maradt szárazon azután a hittanóra után. Erre pedig már csak rákontráztak a Left Behind (Az otthagyottak) c. film hollywoodi elképzelései az utolsó napokat illetően.
Azóta kicsivel józanabbul, higgadtabban látom ezeket a dolgokat. A közelmúltban több időm volt foglalkozni az eszkatológiával (az utolsó időkkel foglalkozó teológiai tudományág), s ennek is sikerült helyreraknia bennem számos kérdést. Mindenekelőtt az vált igazán világossá előttem, hogy elsősorban nem dolgok, események, időpontok eljövetelét várjuk, hanem a Jézusét. Se szeri, se száma azoknak a spekulációknak, elméleteknek, találgatásoknak a történelem folyamán, amelyek (kíváncsi hittanos gyerekek módjára) szerették volna a bibliai utalásokból, elejtett félmondatokból, apró szavakból megjövendölni a napot, amikor eljön Jézus. Mindhiába. Jézusnak, úgy látszik, máshogy jár az órája. Legalább ugyanennyi vállalkozás történt rá, hogy személyeket, birodalmakat, elnyomó hatalmakat azonosítsanak az Antikrisztussal, a 666-tal, a fenevaddal, a törvénytipróval. Kedvenc elméletem még mindig a pápa mint Antikrisztus. Pedig a jelenlegi pápáról, szegény Ferenc apóról semmiképpen sem tudom elképzelni, hogy ilyen underground személyisége lenne.
Jézus, ha beszélt is az utolsó időkről, az Ő eljövetelét megelőző dolgokról, azt sohasem egyértelműen tette. Nem fektetett le időrendi sorrendet: előbb ez, aztán ő jön, aztán ez következik – s ezután eljövök. Azok a dolgok, melyekről említést tesz (háborúk, éhínség, földrengések, keresztyénüldözés), a világtörténelem állandó kísérői voltak. Mondandóját (Mt. 24,4) azzal kezdi: „Vigyázzatok!” Ez nem jelent mást: Őrködjetek éberen! Igen, fognak olyan dolgok történni a jövőben, amelyek meg fognak téveszteni titeket! Jönnek majd emberek, gyülekezetek, egyházak, akik úgy látszanak, mintha engem követnének, engem prédikálnának, de nincs közöm hozzájuk – ne higgyetek nekik! Lesznek idők, amikor üldözőbe vesznek majd titeket miattam… De ti ne ezekre a jelekre összpontosítsatok! Egyszerűen: vigyázzatok!
S beszédei végét is egy szép példázattal zárja. Arról beszél, hogy elmegy a gazda, a ház ura messze földre és otthon hagyja két szolgáját, hogy vigyázzanak a viskóra és gondoskodjanak a benne levő többi szolgáról. Az egyik végzi a dolgát: ételt ad társainak – tehát úgy jár el, ahogyan a gazda megparancsolta. A másik is ugyanígy tesz – egy ideig. Aztán ránéz az órára, felnéz a napra, huzigálja a strigulákat, forgatja a naptárt, s megállapítja, hogy késik az főnök. Nos, érdekes reakciót vált ez ki belőle: elkezdi verni társait.
Szerintem mindenképpen érdekes sztori, főleg egy ilyen szakasz zárásaként. Az egyiket Jézus okosnak és hűnek nevezi (nem nehéz kitalálni: az elsőt), a másikat viszont gonosznak. Mindketten szolgák, mindkettejüknek közük van és közük volt az Úrhoz. Mindkettőre ugyanaz a feladat vonatkozott és bízatott. Csak máshogy viszonyultak a dolgokhoz…
Jézust várni, az utolsó időkben élni és lenni annyit jelent, mint végezni a dolgom. Tudok a fenevadról, a milliónyi megtévesztő, félrevezető praktikáról, a hamis krisztusokról és prófétákról – de nem velük vagyok elfoglalva. Egyszerűen csak vigyázok. És teszem azt, amivel megbízattam. Szolgálok. Őrzöm a házat és enni adok azoknak, akik éhesek. Krisztusra várok. Mindennap. Teszem a dolgom. Ébren vagyok. Jövel, Uram Jézus!
Homoki Gyula
