„S miért lát kicsivel többet az ember,
ha csöndesen ül egy percig… így…
s behúnyja a szemét?…”
(Dsida Jenő: Megint csupa kérdés)
„Egy kevés nyugalomra van szükségem!”, „Csendre vágyom!” – hangoztatjuk, de igazából menekülünk a csendtől.
Körbevesszük magunkat zajjal. Minden szabad pillanatunkat az okosabbnál okosabb számítástechnikai kütyüink előtt töltjük, beszélünk, csevegünk, véleményezünk személyesen vagy virtuálisan; oly mindegy – csak ne legyünk egyedül. Lefekvés előtt időzítőre állítjuk a tévét, s valamilyen film duruzsolására alszunk el; reggel késve kelünk, rohanunk. Belevetjük magunkat a napba, kocsizajba, ismeretlen emberek pillantásaiba, olcsó viccek hallgatásába. Mindegy, csak pörögjön az élet, csak legyen mit tenni. Pótcselekszünk. Mindent eldöntünk, mindenre azonnal válaszokat akarunk, a végletek között ingázunk: igen-nem, fekete-fehér, nem ismerünk s fogadunk el egyéb variációt, árnyalatot. Dolgozunk, tanulunk, harsányan nevetünk, tombolunk… napról napra.
Csak az zajt ismerjük, a kimondott hangos szavakat; a kézzel foghatót, a szemmel jól láthatót. Figyelmünk többre nem terjed ki, ha Istennek kedve lenne szólni hozzánk, hát válogasson ezen eszközök közül kedvére. Csakhogy van itt egy kis bökkenő, mégpedig: Isten nagy kedvelője a csendnek.
„És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott:” (1 Kir. 19: 11/b-12)
Kedves Olvasó (de magamhoz is szólhatok: Kedves Lelkem)! Ha elfogadsz egy jó tanácsot, hát menj a csend irányába, mert ott hallod meg Isten hangját! Hagyd csak el egy röpke időre a tömeget, a zajt, mellyel sokszor egyszerűen csak sodródsz! Menj el jó messze a szélvihartól, a földrengéstől, a lángolástól – menj egyenesen a szelíd hang irányába!
Feküdj le a friss fűbe és nézz az égre! Lásd meg, hogy a feketén és fehéren kívül mennyi szín létezik, találd meg a Világmindenség Művészét, aki olyan szép egésszé alkotta ezt a világot. Hagyd el egy kicsit a válaszaidat, az imádott lármás időtöltéseidet, és add át magad a csodálkozásnak! Ne gondolkodj, csak nézz! Nézd a csodálatos természetet; engedd, hogy ámulatba ejtsen Isten hatalmassága, kreativitása! Engedd, hogy Isten bemutatkozzon neked, hogy szelíd hangja megérintsen, meggyógyítson, megújítson. Hagyd, hogy feltárja előtted hatalmasságát! S az én szerény tapasztalatom az, hogy mindegy miből jöttél, milyen kérdés égetett legbelül, mert Isten a nyugalommal válaszol.
Ne félj a csendtől!
Papp Adrien
