Szeretem a kettő és négy év közötti gyermekek világát. Nincsenek sablonok, skatulyák. Bármit és mindent lehetségesnek tartanak. Végtelen nagy a képzelőerejük és ötletesek. Nem mellesleg: igazán viccesek.
Hála Istennek, van egy két és fél éves kislányom, Fanni. Hihetetlen mulatságos dolgokat művel néha. Nem mindennapi szavakat és mondatokat hallok tőle naponta. Például: „Anya, én is fel akarok mászni a holdacskára” – és már indult is neki a kerítésnek, hogy meghódítsa a holdat. Vagy: „Apa, vegyél nekem egy óvodát” – nézett kérő szemekkel apára, és teljesen biztos volt benne, hogy apa képes rá, hogy megvegyen egy teljes óvodát neki.
Igazán érdekesnek tartom azt is, ahogyan Istenről gondolkodik. Nem sulykoljuk belé ilyen kiskorban a keresztyén dogmatikát, de egy-egy mondat erejéig beszélünk neki Istenről és Krisztusról.
Kb. két éves volt, amikor egyik este feküdtünk az ágyban és a semmiből egyszer csak azt mondta: „Anya! Szeretem Jézus Krisztust.” Nagyon megható volt, mindazonáltal igazán furcsa, hiszen – amint már említettem – még nem sok mindent tud Róla.
Egy másik alkalommal, szintén elalvás előtt azt kérdezte: „Anya! Hol van Jézus Krisztus?” Megpróbáltam elmondani, hogy a mennyben lakik, nagyon messze van most. Erre Fanni: „Apa hazajön, és elvisz minket Hozzá autóval”. Nehéz volt elmagyarázni, hogy ez necces lesz… (Gyakran kéri, hogy apa vigye el Hozzá, mert találkozni akar Vele.)
Szeretem, ahogyan Fanni viszonyul Jézushoz (vagy Istenhez). Ő még nem érti, hogy a bűneset miatt nincsenek idilli állapotok, nem láthatjuk az Urat szemtől szembe. És igazán példaértékű, hogy ilyen kicsi korban képes szeretni egy olyan személyt, akit soha nem látott, és találkozni akar vele.
Azt hiszem, hogy ezeken a beszélgetéseken keresztül Jézus és a lányom a gyermeki hitről tanítanak…
Beccy
