Úrvacsorázzak-e vagy sem, hogyha nem készültem?
Mondjuk, hogy egyetemista vagy. Egyik vasárnap otthon mész templomba, másik vasárnap a városban, ahol tanulsz. De van, hogy épp utazol vasárnap (vagy mesét nézel) és el sem jutsz templomba. Aztán amikor mész, kiderül, hogy hoppá, ma úrvacsoraosztás van. Nem tudtad, nem készültél, nem is gondoltál ilyesmire. Menj ki, amikor kezdődik, maradj a helyeden vagy vegyél részt benne?
Nem tudom megmondani a tutit, de ha te igen, nyugodtan írd meg kommentben. Mindenesetre itt az én pro-con listám:
| Pro: | Con: |
|---|---|
| – a Bibliában az áll, hogy használjuk ki a kedvező alkalmakat. Mi lehet kedvezőbb alkalom a Jézus áldozatára való emlékezésnek, mint az úrvacsora? | – ha készülés nélkül veszek úrvacsorát, az olyan, mintha nem tisztelném, amit a kenyér és a bor képvisel. |
| – ha nem veszek részt benne, hazamegyek, mintha mi sem történt volna, nem fogom bepótolni a kihagyott készülést, nem fogok foglalkozni az egésszel. Ha részt veszek benne, az inkább kihat a napomra. | – „aki méltatlanul eszik, kárhozatot eszik” – hát ez elég durván hangzik. Ki akarna kárhozatot enni?! |
| – jól szoktam magam érezni úrvacsoravételkor; szerintem megható, amikor a lelkész azt mondja, hogy „hirdetem bűneitek bocsánatát”. | |
| – az is eszembe szokott jutni, hogy nem kellene-e mindig ugyanannyira felkészültnek lenni az úrvacsorára? Bűnbánati héttől, készüléstől függetlenül csak azért, mert mindennapi kapcsolatot ápolok Istennel… |
A kontra listámra csak két dolgot írtam, de azok elég meggyőzőek. Mindenesetre továbbra sem tudom: ha nem tudtam előre, akkor ne vegyek részt benne?
Molnár-Kovács Dorka
4 hozzászólás
Nekem a PRO4 „mindent visz”, mely „üti” is CON1-et. Persze a nézőpontomban az a kivételes helyzetem is benne van, hogy olyan gyülekezetbe járok, ahol havonta kétszer van úrvacsora. Ritkán hagyom ki, igyekszem készülni is, keresem a mind teljesebb megélését ennek a csodának, ám nagyon az út elején érzem magam. A belső csend elérésében nagyon gyenge vagyok.
Általában nálam is a Pro szokott nyerni. Igaz, hogy a kéthetente úrvacsora az tényleg kicsit más lehet. Mert gondolom azokat akkor nem előzi meg ilyen szervezett ‘bűnbánati hét’, igaz?
Azt hiszem a PRO-k közé kellene egy olyan is, hogy Isten mindenhol jelen van. Teljesen a szívem legmélyére néz. Tudja, már akkor tudta, mielőtt megszülettem, hogy milyen sötétség lesz a szívemben. Ezért küldte el Jézust, hogy megváltson, hogy Ő hordozza el a büntetést. Ez a megváltás készen van, csak el kell venni. Az Úr vacsorát tisztelni kell valóban. Nem (csak) külsőségekben kell tisztelni. Ha tudod mit teszel, mikor az Úr asztalához járulsz, és azt komolyan veszed, akkor tiszteletben is tartod. Legalábbis igyekszel. Az úrvacsora egy ünnep. Az ünnep pedig megemlékezés. Emlékeztet arra, hogy mit tett értünk Jézus.
Azt gondolom hogy az úrvacsora vétele előtt, ha számba veszem bűneimet, és elindulok, hogy (újra) „tiszta lapot kapjak”, akkor annak sokkal inkább valami keményebb érzésnek kell lennie mintsem meghatónak. Valami olyan leírhatatlan kemény tükörképnek, hogy „uhh… ez vagyok én…”. Ezt követően, pedig egy nagy nagy felszabadulás és hála, hogy igen, annak ellenére, hogy ez vagyok én, Ő mégis szeret. Annyira szeretett, hogy a legértékesebbet adta értem.
A pontos receptet én sem szeretném leírni. Nézz a szíved legmélyére, ahol a legtöbb sötétség van, azt kell kitakarítani. Egyedül Isten képes erre.
Köszönjük a hozzászólást, Attila!