„Akkor magába szállva így bánkódott: Hány béres dúskál ennivalóban atyám házában, én pedig itt éhen veszek! Fölkelek és atyámhoz megyek. Atyám, mondom neki, vétkeztem az ég ellen és te ellened! Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Fölkerekedett tehát és visszament atyjához…” Lk 15,17-20
Olvasva a fenti igerészt, sokakat biztos a már megint érzés kerített hatalmába. Persze, hogy a Biblia egyik szép példázata, de sokaknak már lerágott csont..
Ha úgy vesszük, ez a fiú velejéig pofátlan és szeretetlen ember. Kikéri az örökségét, pedig az apja még él. Aztán mikor elfogyott mindene, volt képe hazamenni és kérni az atyját, hogy fogadja őt vissza, még ha béresnek is.
Aztán pedig, ha az atyát nézzük, az ő döntése is igazságtalanak tűnhet. A fiú visszatérve még egy szót sem szólt és az atya már megbocsátott neki. Hol a büntetés? Egy atyai pofon vagy napokig tartó szidás, hogy „mit csináltál, hol voltál, hol az örökség?” Semmi, itt csak szeretet van.
Sokan elhallgattatják a lelkiismeretüket, ami próbálna kiáltani, hogy valami nem jól megy így, de az ember sokszor hisz az ördögnek, aki azt mondja „nyugi, nem olyan nagy baj az.””Akkor most minden egyes kis bűnömet valljam meg Istennek?”– kérdezheted jogosan.
- Miket szoktunk csinálni a bűnnel? Először még nem is tudjuk, csak azt, hogy mit csinál velünk a bűn. Elválaszt mindenkitől. Emberektől és főleg Istentől.
- Aztán, ha már látjuk a bűneinket, munkához szoktunk látni és szépen kimázoljuk. Mázoljuk fehérre a feketét, végül is csak nézőpont kérdése minden. Ilyen vagyok, nincs mit tenni, ilyen természetet örököltem, de nem olyan vészes az…
- Ha ez nem ad megoldást (márpedig nem ad), akkor megpróbáljuk eltűntetni. Hiszen, amit nem látnak, az nincs is.
- Sokan erényt is csinálnak belőle. Nem szégyellik, nem takargatják, hanem még dicsekszenek is vele.
- Sokak cinkosokat keresnek, hogy megosztódjon a felelősség.
- Sokan pedig bűnbakot keresnek és megpróbálják ráhárítani az egészet.
- A legolcsóbb próbálkozás: „neki is van, nem vagyok egyedül vele.”
Lehet a bűnt magyarázni, cicomázni, felelősöket keresni, de a bűn kérdését ez nem oldja meg. A bűn attól még ott van, és akár tetszik, akár nem, görnyedsz alatta. De van megoldás! Vidd oda Jézus keresztjéhez a bűneidet és ott leteheted. Ő átveszi tőled és megbocsát neked. De neked ahhoz fel kell kelned, ahogy a tékozló fiúnak is, és meg kell vallanod, hogy „Atyám, vétkeztem; nem más miatt tettem, amit tettem, hanem én magamtól vagyok ilyen, és ha lehet, fogadj vissza ma engem!”
Hogy végezetül mihez kezdj? Kezdj el bűnt vallani!
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Ján 1,9)
Ha gondok gyötörnek, egyedül érzed magad, kilátástalan minden, és úgy érzed, elvesztél, KELJ FEL! „Fölkerekedett tehát és visszament atyjához”. Egy tudatos, életre szóló döntést kell hoznod. A tékozló nem marad ott a disznók mellett, távol az atyai háztól. Te se maradj távol Jézustól! A fiú elhatározta, hogy hazamegy és haza is ment. Jól döntött a bűnvallás mellett, és megkapta az atya örökre szóló szeretetét. Ha te is felkelsz, megállsz Jézus előtt, és azt fogod mondani „vétkeztem”, akkor te is jól döntöttél.
Szilvási Gábor
