Valahogy sosem álltak közel hozzám a szilveszter és az újév napjai. Mindig kicsit mondvacsinált ünnepeknek és erőltetett party-napoknak tartottam őket. Buli, pezsgő, tűzijáték, még több buli, mámoros január elseje – ez a hardcore-verzió. Sas-kabaré, éjfél, koccintás, Himnusz, elnöki beszéd – ez a szolid, hatvan pluszos megoldás. Aztán belekezd mindenki az ígérgetésbe, fogadkozásokba: kevesebb kiló, kevesebb cigi, több sport, stb. És január első hete után fel is adjuk mindezt. Majd tudatosul bennünk, hogy egy évvel többet számlál a jó öreg bolygónk, és kész – megyünk tovább, mintha misem történt volna.
Nagyságrendekkel másabb módon tapasztaltam meg az újévet itt, Izraelben. És nem tévedés történt, nem 9 hónapos bejegyzést húztam elő a zsebemből. Ugyanis a zsidó naptár szerint nemrég (szeptember 24-én) kezdődött el az újesztendő. Rosh Hashanah („Az Év Feje”) kétnapos ünnepén több szál is összeér, számos gondolat és hagyomány sűrűsödik bele ebbe a 48 órába. Többek között ilyenkor emlékeznek vissza a teremtésre, mely hitük szerint e napon történt, pontosan 5775 évvel ezelőtt. Erre a napra esik az egykori kürtzengés napja, melyet Isten parancsolt meg Izrael népének a 3Móz 23,23-25-ben. A kürt (sófár) hangja ma is él, ma is hangzik, az ünnepnap alatt százszor is megszólal. A legerőteljesebben azonban számomra a bűnbánat-elengedés-megbocsátás motívuma volt a legerősebb.
Rosh Hashanah napján (szerintünk: január 1-én) emberek gyülekeznek a Földközi-tenger partján. A legtöbben családostól, gyerekestől jönnek, de akadnak szép számmal, akik magánosan érkeznek. Mi is csatlakozunk az egyik helyi gyülekezethez, akik szívesen fogadnak. Némi éneklés után kezdetét veszi a Tashlich szertartás. A Tashlich annyit tesz, mint „elbocsátás” vagy „elengedés”. Egy rövid imádságot követően az ember fog egy darabka kenyeret, vagy bármilyen más kelléket, ami a keze ügyébe akad, és beledobja a tengerbe. „Engedem, hadd menjen…” Ezáltal az egyszerű, mégis csodálatos gesztus által fejezik ki azt, hogy a bűnbánó imádság után a vétkeinket a tengerbe hajítva, biztosak lehetünk a bűnbocsánatunk felől.
Szégyenszemre, nálam nem volt kenyér, és a telefonomon kívül semmilyen más tárgy nem lapult a zsebemben, ezért kicsit játszottam a tengerrel és a homokkal. Elkezdtem beleírdogálni a finom és puha homokba bűneimet, amelyek nyomták vállamat az előző évben, a súlyokat, amelyeket cipeltem magammal, a vádló kérdéseket, amelyeket Neki szegeztem ezeregy alkalommal. Ami le van írva, az mindig jobban fáj… Látni azt, hogy szembenéznek velem, látni a betűket, ahogyan egymásba fonódva tetteket alkotnak, szomorú pillanatokat idéznek, emlékeket hoznak elő, amikor hibáztam, mulasztottam, késlekedtem – mind-mind fájó látképet nyújtanak. A könnybe lábadt szemeim ekkor megpillantották a kegyelem habjait. Jött a tenger határozott hulláma, s szempillantás alatt mosta el a betűket, a szavakat, s azon túl (hiszem) – a bűnöket is. Ilyen egyszerű lenne? Hát így működne az isteni megbocsátás? Egyszerűen csak jön szelíd hanggal, határozott léptekkel, s kész elmosni a bűnöket, mellyel az emberfia hajlandó szembenézni, melyet képes beismerni, leírni. Egy mély sóhajtás a tenger részéről – s a homokos part ismét tiszta, se híre, se hamva a másodpercekkel ezelőtt leírt terheknek.
A kegyelem habjai felháborító egyszerűséggel mossák el a legmélyebb vonásokat is. Max Lucado Kegyelemtől megragadva c. könyve mély benyomást tett rajtam. Ő meséli egy amerikai sorozatgyilkos esetét. Jeffrey Dahmert tizenhét gyilkosság miatt ítélték el. Tizenegy holttestet találtak meg a lakásán, akiknek karjait levágta és megette a testrészeiket, koponyáikat pedig a hűtőszekrényében tárolta. A tárgyalásán faarccal, rezzenéstelen és mozdulatlan nyugalommal hallgatta végig az ellene felhozott vádakat. Lucado elmondja, hogy nem is igazán az előbb felsorolt kannibalizmus háborította fel, vagy az ítélethozatalánál látott, arcán felderülő nyugalom, vagy az, hogy csak életfogytiglanit kapott – hanem az, hogy hónapokkal azelőtt, hogy fogolytársa meggyilkolta volna, megtért. Bűnei eltöröltettek és lelke megtisztult. Bűnbocsánatot kapott Istentől. Na ez – felháborító!
Valóban ilyen egyszerű és könnyű lenne az egész? Nem! Nekem talán annak tűnik, de Neki nagyságrendekkel többe került: egy végigszenvedett életbe, egy borzalmas halálba és egy nehéz keresztbe. Mindezt azért, hogy egy Pál apostol, egy Luther, egy Jeffrey Dahmer, egy Homoki Gyula bűneit könnyűszerrel elmoshatja a víz.
Mennyivel más így kezdeni az újévet. A 2014-et, a 2015-et, vagy az 5775-et – mindegy. Tudva azt, hogy tiszta lappal kezdhetek. Bízva abban, hogy bármilyen mélyen szántanak is az ujjaim a homokban, a kegyelem habjai mindig erősebbek.
Boldog új évet! Sáná tová!
Homoki Gyula
1 Hozzászólás