Rabnők

A minap olvastam egy bejegyzést az Origo hírei között egy új filmről, melynek címe Free the Nipple (Szabadságot a mellbimbóknak). A 29 éves rendező, Lina Esco úgy érezte, ideje komolyabban venni a kérdést: miért ne rohangálhatnának a nők félmeztelenül az utcán, ahogyan férfitársaik? (Más kérdés persze, hogy általában senki sem rohangál félmeztelenül az utcán…) A 2013-ban indult és egyre népszerűbbé váló mozgalom (és maga a film is) vitatja azokat a cenzúratörvényeket, melyek tiltják a félmeztelen fotók megjelenítését a nyilvánosság előtt – pl. az Instagram nevű weboldalon sem lehet már ilyen fotókat közölni. Az új szabály több olyan híresség tiltakozását váltotta ki, mint Rihanna, Liv Tyler vagy Bruce Willis lánya, Scout Willis. Első olvasásra megmosolyogtató lehet a téma, mégis: egy férfi félmeztelen képe senkit sem botránkoztat meg, míg pl. egy újszülött gyermek szoptatásáról készült fotót ritkán látunk a közösségi oldalakon, mert a kivillanó női mellek látványa sértheti mások ízlését. A Free the Nipple kampány nem azért harcol, hogy a nők is mutogathassák magukat, hanem egyenesen a nők demokratikus jogaiért, mondván, hogy mi is megtehetjük ugyanazt, amit a férfiak, mert nem vagyunk kevesebbek náluk.

A téma már másodszor akadt elém mostanában: a férfiak uralják a világot. Valóban! Végiggondolva a kérdést, talán sokan azt érzik, hogy mi nők igenis rabságban senyvedünk. Nekünk nem szabad félmeztelenül kimenni az utcára, hiszen azonnal letartóztatnak a rendőrök közszeméremsértésért, ellenben egy férfi ezt bármikor megteheti szankciók nélkül. Pedig – a hír alatti kommentek alapján – a legtöbben örülnének (főképp férfitársaink), ha nyíltan és ilyen módon „kivetkőznénk” magunkból.

Szomorú, hogy itt tart a nyugati kultúra.

Egyes helyeken még ma is létező probléma, hogy a nők saját jogaikat csak a férfiak kedvességének köszönhetően gyakorolhatják. Bizonyos országokban a nők sorsa tényleg sanyarú. Gyakori, hogy azért halnak meg magzatkorukban, mert kislánynak születnének. Gyakori, hogy megcsonkítják őket gyermekkorban. Nem ritka eset a csoportos nemi erőszak, amelyet kislányokon, fiatal nőkön követnek el. Még a nyugati világban sem ritka a feleségek és gyermekek ellen elkövetett családon belüli erőszak. És ez csak a jéghegy csúcsa.

Szomorú, hogy itt tart a világ.

Te, nőként hol tartasz? Harcolsz a jogaidért, hogy végre egyenlő lehess a férfitársaiddal? Te, férfiként hol tartasz? Veled egyenlőnek tartod a nőtársaidat? Vagy rabságban tartjuk egymást? Létezik egyáltalán egyformaság nő és férfi között, amelyért olyan sokan harcolnak a világban?

Egy ismerősöm szerint az emancipáció során a nők be akarják bizonyítani, hogy ők igenis férfias férfik. Én nő vagyok és nem férfi. Máshoz értek, más dolgokért rajongok, másképp gondolkodom, más a testfelépítésem, másképpen képzelem el a világot, másképp hallom sírni a gyermekemet, másképpen szeretek. Egyformaság nem, azonban egyenértékűség létezik – hiszen Isten épp olyannak teremtett minket és épp annyi erővel, tehetséggel ruházott fel, hogy képesek legyünk helyt állni a saját feladatainkban. Nem vagyok ugyanaz, de nem vagyok kevesebb sem, mint egy férfi. Nem vagyok a „férfiak világának” rabja. Szabadságot kaptam Istentől. Vagyis szabadságom van arra, hogy szavazhassak egy politikai választáson; ha szükséges, munkát vállaljak egy szénbányában; és senki sem bántalmazhat, csak mert nőnek születtem. Sőt mi több, szabadságom van arra is, hogy ne rohangáljak félmeztelenül az utcán – még akkor sem, ha ez a mai divat. Szabadságom van arra, hogy ne mutogassam meg a mellbimbómat bárki jöttmentnek a nyílt téren. Szabadságom van arra is, hogy erre ne is vágyjak… Az tesz nővé, hogy nem vagyok férfi.

Menyus