Advent második vasárnapja van. Meggyújtjuk a következő gyertyát is a nagy gonddal elkészített, vagy épp sietve összedobott koszorún. Sok a gond, a megválaszolatlan kérdés, ami elvonja a figyelmünket a tényről: Úrjöttének időszaka van. S az ÚR jön, valóban közeledik. Ártatlan gyermekként érkezik. Hely kell, hol álomra hajthatja fejét, növekedhet, s fénye reménységgel töltheti be a szűk odút. Egykor jászol várta, ma a szívünk lehet a bölcső.
A gondokra, megválaszolatlan kérdésekre, év végi hajtásra fókuszálunk, a félelemre, hogy csak belezuhanunk az ünnepbe. Adjunk magunknak négy percet, és összpontosítsunk most a születendőre! Érezzük-e Mária félelmét? Hát József tehetetlenségét? Az emberek közönyét? A napkeleti bölcsek sietségét? A pásztorok ámulatát? A mindent betöltő isteni békét?
A három királyok időben elindultak, hogy lássák a Megváltót. Te már elindultál fogadására?
