Már vagy nyolcvanadjára hallom a Jingle Bells-t, mert az összes létező bevásárlóhely azt nyomatja. Még egy palack vizet is “karácsonyi akciónk keretében” tudok megvenni. Ami ilyenkor nem villog fényárban, az nem is létezik. Lassan már én is kapok a cipősdoboz-akcióból, mert szánalmas, hogy még nincs tabletem. Itt vannak a karácsony új asszociációi: almás-fahéjas akármik; kedvenc rénszarvasos kötött pulcsi; az Igazából szerelem megnézésének hagyománya; ha nincs hó, akkor műhó; szépia színű karácsonyi izzók; xmas montázsok az insatgramon soft-os effekttel; narancsos-diós beigli; mélyvörös és aranyszín; ajándék-stressz… És az advent? Hát ezeket mind be kell szerezni, másképp ugrott a “karácsonyi hangulat”. Keserű és ironikus vagyok? Nem. Csalódott, mert sodródtam én is… Álltam az Oktogonon, és elkápráztatott a giccs. Én is bámultam a fényeket az áradó tömeggel, amikor egy pillanatra megakadt a szemem az engem kívülről néző járókelőn, aki szintén én voltam. Akkor nem láttam elég furcsának magam, és ez fájt. S erre jött az az újságcikk:
“…a Gyermek nem luxusba született, hanem istállóba…” (Mertin J., újságíró),
én pedig visszazuhantam valódi önmagamba, és most már csendben várom az Úr érkezését.
