Napok óta gondolataim e körül cikáznak: mitől lesz advent az adventem? Mit várok? Kire várok? Persze tudom, hogy Jézus, a Megváltó karácsonykor született, ez az időszak pedig felkészülés lelkileg. No de hogyan is készüljek lelkileg, mikor a napok ugyanúgy telnek, mint máskor?
A hétköznapok nem változtak az adventtől. Zajlik az élet, mindenki teszi a dolgát. Megyünk, rohanunk, és hirtelen vége lesz az adventnek. Talán a karácsonyi készülődés miatt is sokat rohanunk, s így kevesebb idő jut Istenre. Talán csak messziről nézem Istent. Kevés idő jut Rá, rövidke csendesség, rövid együttlét Vele.
Mitől lesz más ez az időszak? Mert az az érzésem, hogy másnak kell lennie.
Jézus azt mondja: „ha (…) olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.”(Mt 18,3b)
Gyermekként, gondtalanul könnyebben éreztem advent ízét. A mézeskalács illata, az adventi koszorú. Ünnepi díszbe öltözik a ház, s közben ünnepi díszbe öltözik a szívem, mikor örömmel éneklem a karácsonyi dalokat. Gyermeki hittel rácsodálkozni arra, hogy miről is szólnak ezek a napok, megállni és csak lenni…
A gyermeki hit sok mindenre képes. Ez a gyermeki hit hiányzik belőlünk, hisz meg kell állni a mindennapok forgatagából, ki kell lépni, oda kell menni Hozzá, az Ünnepelthez! Isten közelében kell lenni, hogy láthassam Őt, érthessem Őt, ha lehet gyakran, rendszeresen. A találkozás örömét meg kell osztanom a családommal. Gyermeki hittel hinni abban, hogy ha közel mentem Hozzá, akkor ott is maradok az Ő jelenlétében, mint ahogyan a kisgyerek biztonságban van a szülei jelenlétében. Ez fog erőt adni a tovább haladáshoz, az adventben való járáshoz. Így lesz adventem: egy meghitt várakozás együtt Istennel és a szeretteimmel.
Pocsainé Tövissi Tímea
