Nem olvastam Bibliát már egy jó ideje… S mivel a szobatársammal átálltunk a 4-kor fekszünk 10-kor kelünk egyetemista időzónára, amihez a templomok valahogy nem akarnak igazodni, így egy jó ideje a netről próbálok istentiszteleti élményt szerezni. Néha elalszom az imáim közben. Lehet, hogy menesztenek a blogtól ezért, de be kell valljam: ez van. Ezért most rosszul érzem magam. S ezt most veled is éreztetnem kellene, mélyen tisztelt Olvasó, mert lehet te is ebben a cipőben jársz, és mert ugye a cél az, hogy felpiszkáljam a lelkiismeretet édes álmából. De nekem most nem célom, hogy méginkább magadba zuhanj.
Távol érzed magad az Úrtól? Hát lelkem, együttérzek.
Bűntudatod van? Egészen meg tudom érteni.
Ezzel nem lehet mit kezdeni? Csak hiszed.
Gondolod, hogy én segítek ebből kizökkenni? Nem. Segítenék, de nem akarok. Csak vicceltem – nem tudok. Nem én foglak ebből kizökkenteni, hanem (és most előre elnézést kérek a kissé rózsaszín ködösre sikerült mondatért) a karácsony. Bezony. Mert az ünnep lényege valahol épp az, hogy kiszakítson a megszokott hétköznapi, profán valóságból és megajándékozzon valami fennkölt, mély, szakrális lényeggel. Ebben a mondatban volt néhány furcsa szó, de kifejtem, hogy mire gondolok.
Van az egyetemen egy professzorom, aki kulturális antropológiát oktat (ez egy nagyon fontos és komoly, tudomományos dolognak tűnik… az is… valakinek biztos), és az óráin néha áttérünk vallásfilozófiai kérdésekre is. A legutóbbi órán, amelyiken bent voltam, nagyon megragadott egy mondata: “Az egyház idejét felváltotta a kereskedő ideje”. Először valahogy nem igazán tudtam ezt hová tenni, úgyhogy kérdezgetni kezdtem. Szóval megbeszéltük, hogy az egyház ideje alatt azt az időt érti, amikor még nincs ipar, természetes, hogy mi vagyunk a Föld gazdái, és felelősségünk gondoskodni róla. Az ember azonban már ekkor belebarmol a világ rendjébe, és az egyház szent kötelessége a megbontott rendet helyreállítani. De később, csak tetézi a bajt, hogy jön az iparosodás, már korántsem magától értetődő, hogy vigyázunk a földünkre, sokkal inkább az, hogy elvesszük belőle, ami a kényelmünket, a javunkat és később a teljesen felesleges, de társadalmilag ránk erőltetett, luxusérzetünket szolgálja. Ez pedig már a kereskedő ideje. Az ember már nem gazda, egyre inkább csak a saját igényeit elégíti ki, és megjelennek a “barkács-vallások” is: olyan istent kovácsolok magamnak, amely a leginkább a kényelmemet, a javamat, a luxusérzetemet szolgálja. Így a hitélet is valami praktikus, hétköznapi dologgá válik, s az ember és Isten kapcsolatában már nem az Isten a lényegi, hanem az ember. Így lesz az Isten személye az ember szemében profán, vagyis egy egyszerű hétköznapi jelenség. Az ember ahelyett, hogy a szakrális (isteni, szent) megélésére törekedne minden erejével, inkább lerántja az Istenét a maga profán világába.
És akkor most joggal merül fel a kérdés, hogy mégis mi köze mindennek a karácsonyhoz???
Nos, a tanárúr által képviselt filozófia értelmében az ünnepek, a vallási rituálék épp arra valók, hogy az Isten után még vágyakozó embernek megadják a lehetőséget a szakrális idő megélésére. Hogy kiszakadjanak a profánból, és megérintsék az istenit. Az az idő, amikor az ember a hétköznapi önző érdekei között is első helyre tudja állítani Istenét. Mert az ünnepnek tőled független hangulata is van, ami nem kötődik az illatokhoz és égőkhöz.
Hát erre készülj most Kedves Olvasó! És erre készülj, Kedves Olvasó! Készülj az isteni találkozásra. Amikor a templomi énekek, az imák, a családi együttlétek valami olyan többletet hordoznak magukban, amit nem értesz és nem tudsz hová tenni. Ilyenkor lehetőséged van nem csak tudni, nem csak érteni, nem csak hinni, hanem érezni és megtapasztalni Istent.
Úgyhogy: “Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.” (Márai S.)
Sárközi Andrea
