Báj és valóság

Engem bánt a bájos idill a szentesti ünnepben. Bántanak az aranyos angyalkák, a tiszta, szagmentes pásztorok, pihe-puhának tűnő jászolágy. Engem bánt ennek az egésznek a bája. Bánt, mert amit a Biblia ír az nem idilli, nem bájos, s igazán van benne minden, csak szentesti hangulat nincs.

Azt elismerem, hogy nincsen nagyobb csoda a születésnél. Apa vagyok. Tanúja voltam a gyermekeim születésének. Abban van valami szépség, amikor az anya először veszi kezébe a szíve alatt kihordott, szenvedések árán megszült, véres, síró gyermekét. Erre lehet idillt építeni, s építettek is.
Megpróbált az ember tompítani a brutalitásán, talán jobb színben feltüntetve magát. Valójában a Jézus születésének története kíméletlenül zord. Kirekesztésről, szegénységről, nyomorúságról szól. A valóságról. Az élet és az ember nyomorúságosan zord, és rettenetesen torz valóságáról.

Igen, nekem nagyon negatív az emberképem. De lehetne-e pozitívabb azok után, hogy nem vagyunk képesek megszánni egy vajúdó kismamát? Hogy egy csecsemőnek az istállóban kell világra jönnie? Nem torzulás-e az, hogy egy újszülöttől félti hatalmát egy diktátor? Nem szánalmas és aggasztó, hogy hazudni kell ahhoz, hogy mentsünk valakit? Nagyon az. Talán ezzel szembesülve vált ki belőlem dühöt, keserűséget, haragot a szentesti bájolgás. Mert mi nem változtunk! Mi érzéketlen tuskók vagyunk, maradtunk, sőt ha tompulhatott az évezredek során a megértéskészségünk, akkor az elmúlt évek még inkább kérgessé tették a szívünket. S ilyen megkeményedett szívű emberekként próbálunk most lágyulni, enyhülni, változni legalább egy pár órára…

Látom, hogy nem megy. Borgőzös emberek esnek be az évi egy kötelező istentiszteletre. Valahogy örülni kellene reklámszóra, szeretni marketingfogásra. Adni erőnk felett valami pótlékot. Ajándék helyett valami bóvlit. S jobb adni – de mit és miért? Valahogy fel kell dolgozni a feldolgozhatatlant, hogy nem tudunk szeretni, s minket sem tudnak szeretni. Tompítjuk az amúgy is bűn tompította érzékszerveinket. Nem lehet kibírni másként. A szörnyű valóság: mikor lesz már ennek az egésznek vége? S várjuk, hogy vége legyen annak, aminek az eljövetelétől már előre féltünk is.

Nem egy idilli kép. Nem egy pozitív gondolat.

Bennem mégis megszólal Valaki: pont ezért nagyszerű, ami ott Betlehemben történt. A  zord valóságba tört be, a szülés véres valóságán át az Isten szeretete. Valaki, akit ott,akkor nem öltönyös úriemberek, s nem királyi méltóságok üdvözöltek, hanem rongyos pásztorok társaságában tapasztalta meg a szeretetet. Ilyen torzult emberi életek között jelent meg az Élet. Odajött, ahol vágynak az elfogadásra, a jó szóra, egy szelet kenyérre; ahol már utolsót rúgja a remény, s kedv sincs az ölelésre. Az embervilág aljára, hogy onnan alulról emelje fel az embert.

Megszületett a zord világba. Az Istent, embert magából kivető, befogadni képtelen világba az Isten. Felvette ezt a nyomorult, kiszolgáltatottságra hajlamos testünket. A bőrünkbe bújt, hogy ne kívülről nézze milyen az ember, hanem belülről tapasztalja, és a mi szintünkön mutassa meg, hogy lehet másként, s lehet máshogy.

Megmutatta, hogy lehet bennünket szeretni. Fel lehet fedezni mindenkiben valamit a Teremtő ajándékából. Megmutatta, hogy a szeretet áldozattal jár. Nem színes papírba csomagolt ajándékkal, hanem türelemmel, lemondással, kényelmetlenséggel, irgalommal, kegyelemmel, megbocsátással. Az igazi szeretet életet ad az életért. S annál kíméletlenebb valóságot elképzelni sem lehet, hogy azért szülessen valaki, s az legyen az élete célja, hogy meghaljon. Nem értelmetlenül, nem céltalanul, hanem meghaljon barátaiért, ellenségeiért, helyettük és miattuk. A ma tudatlanul karácsonyt ünneplő, agymosott fogyasztóért, aki magát sem értékeli annyira, hogy tudatos döntést hozzon. Értem. Érted.

Én félreteszem ezen a szentestén minden báját a karácsonynak. Már odaadtam ajándékaimat, megkaptam a sajátomat. Én ma folyamatossá teszem a szeretetet. Nem egynapos hűhóvá, nem kellékké a vásárláshoz, hanem életté. Odaviszem, ahol a legnagyobb szükség van rá. Nemcsak ma, holnap, holnapután, hanem ahogy tőlem telik – mindennap.

Segíts meg engem megszületett Jézusom!

Szanyi György