Nemrég eljutottam egy nagy felismerésig: hatalmas megfelelési kényszerem van. Nem is hittem el, hogy mekkora, míg bele nem keveredtem egy hosszú hajnali beszélgetésbe, aminek minden részletére talán nem is emlékszem…
Én eddig nem tudtam, hogy a magyarországi szigorlatokat a következőképpen minősítik: kiválóan megfelelt, jól megfelelt, megfelelt és nem felelt meg. Elgondolkodtatott ez a rendszer és a megfelelt szó. Mennyire? Kinek? Mihez képest?
Észrevetted, hogy mindenhol keretekbe kell beleférned, hogy megfelelj, hogy ne lógj ki? Sajnos a keresztyén életben is teremtettünk ilyen kereteket. Bizony lenned kell valamilyennek, hogy benne légy a bármilyen krémben. X-szer kell eljönnöd egy-egy alkalomra, játszanod kell egy bizonyos hangszeren, és könnyfakasztó bizonyságtételekre is szükség van ahhoz, hogy ne rontsd el a keresztyénekről alkotott képet.
Ha mindez nem lenne elég, nekünk is van egy saját magunkról alkotott képünk. Szép kerettel meg minden. Van, amire azt mondjuk, hogy ez még belefér, ez még én vagyok, ezt még talán, de van, amit kategorikusan elutasítunk. Nemcsak azért, mert mi magunk is így gondoljuk, hanem azért, mert valaki, valami így diktálja. És a végén a keretbe zárt én már nem is én vagyok, hanem te, a barátom, az anyukám vagy az egyház. Mindenből és mindenkiből egy kevés. Félre ne értsd, egyáltalán nem azt mondom, hogy nem számít, mit gondol a másik vagy hogyan neveltek. Nem minden keret rossz. Néha a keretek arra valók, hogy megóvjanak valami végzetes dologtól. Néha viszont csak arra, hogy összezsugorítsanak magad és mások előtt.
Arra kérlek, hogy tedd fel a kérdést magadban: ezt azért merem/nem merem megtenni, mert valaki szerint akkor már kevesebb leszek? Nem is vagyok valódi keresztyén akkor, ha..? Vagy azért, mert meg vagyok róla győződve, hogy így helyes vagy helytelen. Arra kérlek, hozz saját döntéseket. Nem mások által előre elbírált, jóváhagyott döntéseket. Ha ehhez az kell, hogy újragondold azokat a bizonyos elveket, szabályokat, normákat, akkor tedd meg! Nem biztos, hogy a saját döntéseid mindig helyesek vagy megfontoltak lesznek, de tanulsz belőlük. Hiszem, hogy az Isten tanít belőlük. A hibásakból is. Sőt, azokból tud tanítani igazán. Ugyanakkor azt is hiszem, hogy a döntéseid által a léc, amit olyan magasra helyeztél, lejjebb fog kerülni. Egy sokkal reálisabb helyre. Egy olyanra, amit meg tudsz ugrani. A saját helyére.
Tudod, mi a legszebb? Hogy Istennél nincsenek lécek. Hiszem, hogy nincsenek. Mert Ő ismer. Igazán. Legbelül. Nem csak azt a keretet látja, amit a világ felé mutatsz olyan sikeresen. Látja azt a másikat. Azt az igazit. A hiányosat. A tökéletlent. És kész arra, hogy formálja… Mit lépsz?
https://www.youtube.com/watch?v=SeIWA_FtdWY
Marofejeva Nelli
7 hozzászólás
: )
Lenne egy személyes kérdésem az írónak és az olvasó közönségnek, ami rég foglalkoztat (és szerintem ide vág) és bevallom még nem kaptam olyan választ rá, ami után azt mondanám, hogy igen ezt el tudom fogadni, és nem marad utána egy „de..” érzésem. És a kérdés: A lelkiismeretünkre hatással van az a környezet, közösség, amiben nevelkedtünk?
Szeretem a kérdéseket.:) Feltenni, és megválaszolni is, de tényleg. Azonban meg kell hagynom, elég nehéz helyzetbe állítottál. Hogy hatással van-e? Igen, mindenképpen. Hiszen gyerekként a szüleid tanítják meg, hogy mi helyes, és mi nem. Később az óvoda, és iskola, és bármilyen más szociális szféra, amiben mozogsz. És ez így van jól, hiszen egy darabig egyszerűen nem tudod felmérni, hogy a tetteidnek mik lesznek a következményei. De minél inkább telik az idő, annál több szempontot kell figyelembe venned, mielőtt döntést hoznál. Ott van anyu, apu, a barátom, a közösségem, az egyház, a világ….és jajj, sorolhatnám még!. Ők mind hatással voltak rád, mindnyájan formálták a lelkivilágodat. De mindezektől függetlenül, te-te vagy. Egyedi. Adrien egyik kedvenc dalából fogok idézni: „Jegyezd meg jól, nincsen senki más, ki úgy gondolkodik és úgy is érez, mint ahogyan te!” Szóval, a minicikk zárásaként. A környezeted hatással van rá, de nem ő alakítja ki teljesen. Szerintem (és lehet, hogy most butaságokat fogok beszélni, ezt most egy nagyon szubjektív válasz) a döntéseid, a te saját döntéseid formálják, leginkább. A jó, és a rossz döntéseid egyaránt.
Igen.
És akkor hol van ebben Isten? Én is pont így gondolom, mint te, valószínűleg azért, mert hasonló közegben nevelkedtünk fel. De ha belegondolok abba, hogy egy háborús országban élő gyerek csak az agressziót látja, akkor nem pont itt kellene neki a lelkiismeretnek szólnia, ha nem is lát jó példát, hogy de nono, ez nem helyes? És ezt szajkózzák a lelkészek is, legalábbis én még csak olyan nyilatkozatokat hallottam, ami arra engedtek következtetni, hogy ezt Isten adja és erre támaszkodjunk, ha nem tudjuk mit tegyünk. De ha elromlott, akkor mi is van?
Így visszaolvasva szőrszálhasogatónak hangzik, csak jobban meg szeretném érteni 🙂
Kedves Gabi, sztem a lelkiismeretre sokszor olyan dolgok, események, emberek, stb. is hatással vannak, amik nem feltétlenül van jelen az életükben. Tehát azzal ha szólok vagy éppen nem , teszek vagy nem is hatok másokra… a csend is döntés…hatás