„Ti vagytok a föld sója.”
Erre mondaná Besenyő Pista bácsi, hogy „Margit! Hát normális?” Én só? De hát az nagyon kicsi! Mondaná inkább a bolhának. Az csak beleugrik a lisztbe, egy helyben marad, és máris úgy néz ki, mint a só.
De nem. Itt Jézus a tanítványokhoz szól és egyben hozzánk is. Továbbá nemcsak annyit lát és gondol a sóról, mint mi vagy a király A só című magyar népmesében, hanem – mint minden mást is – teljes valójában szemléli azt. Mi is a só, aminek Jézus nevez bennünket? Első ránézésre: kicsi, fehér, csillogó szemcse. Ha szánkba vesszük, akkor azt mondjuk rá, hogy „olyan sós íze van”, ami önmagában nem a legízletesebb. Mégis, a legfinomabb leveseknek, főzelékeknek, köreteknek, sőt még a legkiválóbb süteményeknek is elhagyhatatlan és pótolhatatlan eleme. „Ez adja meg az ízét” – mondják sokszor a drága nagymamák.
Valamint nem elhanyagolható az a tény sem, hogy kiválóan lehet alkalmazni tartósításhoz is. Jézus korában ez volt az egyetlen mód arra, hogy a könnyen romló húsokat hosszú ideig is tárolhassák. Azonban drága dolognak számított, ezért nem pazarolták, nem használták olyan gyakran és nagymértékben, mint napjainkban, hanem megbecsülték azt. Csak azokat a dolgokat sózták meg, melyeket igazán értékeseknek, drágáknak tartottak, így az áldozatokat minden esetben megsózták.
„Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.”
Tudtátok, hogy a sónak, azaz nátrium-kloridnak, soha nem változik meg a szerkezete, mert az annyira stabil? Viszont ebben az esetben miért mondja mégis azt, hogy megízetlenül? Azért, kedves TeSó, mert bizonyos szennyezőanyagokkal összekeverve hasznavehetetlenné, ritkább esetben kimondottan veszélyessé válhat. Akárcsak Isten igéje, ami szintén állandó és örök érvényű. Szól mindenkinek, minden időben, aki csak hallja vagy olvassa azt. Azonban, ha tévtanításokkal keveredik össze vagy haraggal, sértettséggel, gyűlölettel, irigységgel – és még sorolhatnánk az úgynevezett szennyezőanyagokat – vegyül, akkor kimondottan veszélyessé válhat.
Ezért mondhatjuk azt, hogy – noha végig kijelentő módot használ – Jézus nem kér, miszerint ha más dolgunk nem lesz, legyünk sók is, vagy lehetnénk olyanok, mint a só, hanem figyelmeztet bennünket. Figyelmeztet arra, hogy értékesek és drágák vagyunk, akiket már senki el nem választhat az Ő szeretetétől. Azonban csak akkor maradhatunk meg ebben a kegyelemben, amelyre Ő elhívott minket, ha nem pazaroljuk el, nem dobjuk a disznók elé a drága gyöngyünket, hanem annak értékét megbecsülve engedjük, hogy használja a mi életünket Isten.
A só pedig, amit használnak, az ételben láthatatlanná válik, és csak ízét lehet érezni. Így vagyunk ezzel sokszor mi is: nem látható, de érzékelhető, hogy Kihez tartozunk. Jézus pedig Szentlelke által meg is adja nekünk azt, hogy azokká lehessünk, amik valójában vagyunk: látható gyülekezet, melynek cselekedetei láthatóak. Tanítványok, Jézus követői, akik maguk is elmondhatják: „Vagyok, aki mindig is voltam: eredeti ember.”
Zilahi Réka
