„Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállítattál.” (Dán 3,17–18)
Hívőként olykor adódnak olyan pillanatok, mikor döntésre kényszerülünk: Istennek engedelmeskedjek vagy az embereknek. Dániel barátai, Sadrak, Mésak és Abédnegó is valami hasonló helyzetben lehetett, mikor hitük miatt Nabukadneccar király előtt álltak, hisz az aranyszobor előtt nem borultak le. Pedig mennyire egyszerű dologról volt szó. Mikor összesereglett a nagy embertömeg, fel sem tűnt volna, hogy ők is leborulnak, úszhattak volna az árral.
Ez a mi életünkben is gyakran visszaköszön, mikor nap mint nap halljuk, hogy ebben az országban mindenki hazudik, lop, csal. Az már fel sem tűnik, ha mi is beállunk a sorba. Íratlan törvények ezek… Néha azonban mégis előfordul, hogy az ország (állam) és Isten törvényei összeütköznek egymással. Többször halljuk, hogy valaki bűncselekményt követ el, áthágja az állam törvényeit. Azonban nem biztos, hogy az állam által meghatározott bűn fogalma egybeesik Isten akaratával. Mondok is egy példát: A kommunista időkben tilos volt a Biblia behozatala az országba, bűncselekménynek számított. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy ez ellentétes volt Isten akaratával. A mi esetünkben a három fiatal férfi is hasonló krízis előtt áll: mondjanak ellent a király parancsának, ami a törvénnyel volt egyenlő, vagy a tízparancsolat első parancsát hágják át. Mivel az elsőnek nemet mondtak, ezért álltak a király előtt.
Dániel barátai afelől egy cseppet sem kételkednek, hogy Isten még ebből a szorongattatott helyzetből is meg tudja őket szabadítani. „Ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, ó, király!” A következő sorok valami olyan mély teológiai éleslátást tükröznek, ahová sajnos az átlag gyülekezeti tag már ritkán jut le: „De ha nem tenné is… mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt.” Tisztában vannak azzal, hogy Isten mindent megtehet. Azonban e kijelentés szerint tudják, hogy Isten mindent megtehet, viszont nem akar mindent megtenni. Mégis, ha kell, Istenért akkor is vállalják a mártírhalált…
A hetekben volt alkalmam részt venni egy áhítaton. Itt a lelkészek, lelkészeink Illés története fölött (1Kir 17) azon panaszkodtak, hogy milyen könnyű volt neki, mivel tudta, hogy csak három évig nem lesz eső. Ezután bizonyos lehetett afelől, hogy minden rendbe fog jönni. Vagy gondoljunk csak József történetére: Isten kijelentette, hogy lesz hét bő, aztán pedig hét szűk esztendő. Fel lehetett rá készülni, és belátható időn belül azt is lehetett tudni, hogy a szűk esztendők sem tartanak örökké. Kárpátalján ezekben az embert próbáló időkben mennyivel könnyebb lenne így bátorítani, biztatni és vigasztalni a híveket, ha tudnánk, hogy még meddig kell kitartani. Hasonlóan mennyivel nehezebb feladata van az állatorvosnak az orvosnál, hogy nem kérdezheti meg mi a baja páciensének. Mi sem tudjuk, mikor lesz vége az ország fölött eluralkodott krízisnek. Sőt olybá tűnik a helyzet, hogy már mi is az izzó tüzes kemence felé tartunk, vagy már benne is vagyunk.
Dániel barátai hasonló cipőben jártak. Igazából nem látták ebből a szorult helyzetből a kiutat. Egyedül csak az Istenbe vetett hitükbe tudtak kapaszkodni. „De ha nem tenné is… mi a te isteneidet nem tiszteljük…” Talán ilyen isten lehet ma az ember számára, ami látszat reményt és mosolyt csalhat sokak arcára, a jobb megélhetéssel kecsegtető nyugati munkavállalás? „De ha nem tenné is… nem hódolunk az aranyszobor előtt…” Mi ma az aranyszobor? A pénz? Az anyagi boldogulás?
Bizonyára Dániel barátai sem szívesen mentek volna a kemencébe, de nem volt más választásuk. A három férfi esetében az Ézsaiás könyvében lévő ígéret aktuális volt. Azóta is aktuális, és számunkra is az. Ez biztosítson reményt és vigasztalást: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!”(Ézs 43,1b–3a) Kell-e ennél nagyobb bátorítás számunkra? „Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.” Nem égett meg Sadrak, Mésak és Abédnegó sem, s ugyanígy rajtunk sem lehet ereje a lángoknak. Mindazonáltal nem azért, mert ők vagy esetleg mi hatalmasabbak lennénk másoknál, hanem azért, mert az Úr a mi Istenünk. Nem a lángoké, hanem a mienk!
A kárpátaljai népre gyakran szokták mondani, hogy nagy túlélők. Átvészeltünk több háborút, a ’90-es évek elején is volt egy, talán még ennél is súlyosabb gazdasági válság, de még most is itt vagyunk. Az a nép, akinek nincs miben hinnie, egy idő után összeroppan, de nekünk az Istenbe vetett hitünk adjon erőt még akkor is, ha az „izzó tüzes kemencével” kell szembenéznünk!
Keresztyén Karesz
