Elmenni és visszatérni

„Amikor Dávid megtámadta Edómot, Jóáb, a hadseregparancsnok fölment, hogy eltemesse az elesetteket, és levágott minden Edómban található férfit. Hat hónapig maradt ott Jóáb egész Izráellel, míg ki nem irtott minden Edómban található férfit. Akkor menekült el Hadad néhány edómi férfival együtt, akik apjának az emberei voltak, és Egyiptomba mentek. Hadad akkor még kisfiú volt. Elindultak Midjánból, és Páránba jutottak; Páránból is vittek magukkal férfiakat, és elmentek Egyiptomba a fáraóhoz, Egyiptom királyához. Ő házat adott neki, gondoskodott az ellátásáról, és földet is adott neki. Hadad nagy jóindulatra talált a fáraónál, aki hozzáadta feleségének, Tahpenész királynénak a húgát. Tahpenész húga szülte neki fiát, Genubatot. Tahpenész a fáraó palotájában választotta el, és Genubat ott maradt a fáraó palotájában, a fáraó fiai között. Amikor Hadad meghallotta Egyiptomban, hogy Dávid őseihez tért pihenni, és hogy Jóáb, a hadseregparancsnok is meghalt, így szólt Hadad a fáraóhoz: Bocsáss el engem, hadd menjek el a hazámba! A fáraó ezt mondta neki: Miben szenvedsz itt hiányt, hogy most a hazádba akarsz menni? Ő ezt felelte: Semmiben, de azért mégis bocsáss el engem!” 1Királyok 11,15-22

Sokan és sokat írtunk már arról, hogy Kárpátaljáról elvándorolnak a fiatalok, mert nem látják itt biztosítva az életfeltételeiket, a jövőjüket. Most egy olyan emberről szeretnék írni, aki elment, de aztán visszatért a szülőföldjére. Ez az ember kb. 3000 évvel ezelőtt élt, a neve Hadad. Meglepően időszerű történet az övé: népirtás miatt kellett elhagynia a hazáját, ugyanis minden férfit kiirtottak Edómban Dávid emberei. Úgy kelt útra, mint a menekültek tízezrei, akikről naponta hallunk a hírekben. Úgy kelt útra, akár a mi barátaink, akik külföldre mennek a szorongató gazdasági nehézségek elől. Elindul arra, amerre nincs háború, amerre jobbak a körülmények, ahol meg lehet élni. A bibliai történetben ez az édeni föld Egyiptom. A mi korunkban pedig Nyugat-Európa. A történet eddig átlagos. Nem átlagos viszont a fogadtatás, amiben Hadadot részesítik. Házat, földet kap a fáraótól, sőt a fáraó sógora lesz.

Persze, a fáraó ezt könnyen megteheti, hiszen a bevándorlók nem jönnek ezerszám, nem változtatják meg az ország vallását, kultúráját, nem követelnek maguknak kisebbségi jogokat, és nem alakítanak ki párhuzamos társadalmat. Csak egy maroknyi bevándorlóról van szó. Ugyanebben a részben a Biblia elítéli Salamont, aki 1000 feleséget tartott, persze mindegyiket szolgáikkal, szobalányaikkal, és megváltoztatta az ország vallását, kultúráját, teljes életét a jövevények miatt. Amíg a jövevények viszonylag kevesen vannak és a többséghez alkalmazkodnak, addig a törvény védi őket. Mózes több helyen parancsolja a népnek (pl.: 2Móz 23,9; 3Mózes 25,35 stb.), hogy a jövevényeket szívesen fogadják, s gondoskodjanak róluk.

Hadad tehát megüti a főnyereményt. Egyiptom befogadja őt, földje, háza lesz. Egzisztenciát teremt, befolyásos rokonai lesznek. A fia a legjobb neveltetést kapja: a fáraó gyerekeivel nevelkedik. Ez az, amiről minden bevándorló álmodik. Aki Kárpátalját hátrahagyva külföldre költözik, annak is hasonlóak a céljai: barátokat szerezni, egzisztenciát teremteni, biztosítani a megélhetést hosszú távon, jobb iskolában taníttatni a gyermeket.

Éppen ezért annyira meglepő a történet folytatása: Hadad engedélyt kér a fáraótól, hogy hazamenjen. De hát miért? Még kisfiúként jött el Edómból. Nem ismer ott már senkit, nem maradt ott családja, sem barátai. Edóm egy sivár pusztaság. Víz nélküli, sivatagos föld. Egyiptomnak pedig a Nílus évenkénti áradásai biztosítják a termékenységet és jólétet. Ráadásul Edóm idegen fennhatóság alatt áll: Dávid fia, Salamon a saját országához kapcsolta. Miért akar mégis hazamenni Hadad? Talán élete végéig csatázhat, hogy egy olyan ország királya legyen, amely csupa vörös homokkőből áll. Mi értelme van ennek? Ez az, amit a fáraó sem ért. „Miben szenvedsz itt hiányt?” – kérdezi.

Hogyan is lehetne elmagyarázni annak, aki soha nem volt távol a szülőföldjétől, hogy az a szerencsétlen kis sarka a világnak, ahol küzdelmes és nehéz az élet, az mégiscsak az én otthonom. Oda születtem, és hiszem, hogy nem véletlenül, hanem Isten akaratából. Ott van velem célja Istennek, ezért vágyom haza. Hogyan lehetne elmagyarázni valakinek, hogy az ember és a föld ahová született – a föld, amelyiket ősei öntöztek vérrel és verítékkel – összetartoznak. Ezek a szálak láthatatlanok ugyan, de erősebbek azoknál, amelyek Egyiptomhoz kötik Hadadot. Hogy értené meg a fáraó, hogy Hadad felelősséggel tartozik a népéért. Az ő apja és nagyapja ült Edóm trónján, és felelősek voltak a népükért. Akkor Hadad most nem húzódhat háttérbe azzal, hogy neki Egyiptomban kellemesebb az élet. Az apja és nagyapja csontjait edómi föld takarja, az a száraz vörös, homokos föld. És jó lenne, ha az ő sírjára is ott vinnének virágot az unokák. Ezek az érvek dönthették el Hadad szívében, hogy hazamegy. Mondjon bárki bármit, ő oda tartozik, ahol ősei éltek és ahol ő is felnőtt.

Vannak helyzetek, amikor az ember nem tehet okosabbat, csak azt, hogy elmegy. Amikor Hadad Egyiptomba ment, még kisfiú volt. Nem harcolhatott az ellenség ellen. Nem volt más lehetősége, csak elmenni. Dávid azonban meghalt, és meghalt Jóáb is. Változott a politikai helyzet. Hadad pedig már meglett ember, kapcsolatokkal, barátokkal és pénzzel felfegyverkezve megy haza. És szülőföldjéért veti latba azt, amije van. „Menni vagy maradni?” – a kérdés nem így tevődik fel. Sokak számára a kérdés úgy hangzik: „Maradni vagy visszatérni?” A mi vidékünkről gyakran mentek el az emberek. A dédszüleink közül sokan mentek el Amerikába még az 1910-es években. Sokan mentek Oroszországba dolgozni a kommunizmus évei alatt. A ’90-es években, amikor megnyílt a határ, sokan mentek Magyarországra dolgozni vagy „kereskedni”. És ezek legtöbbje visszatért. Nem szégyen visszatérni. Nem szégyen a szülőföldhöz ragaszkodni, és annak a boldogulásáért küzdeni. Lehet, hogy ezt nem érti meg senki más. Lehet, hogy mosolyognak rajtad és azt mondják, máshol nyugodtabb, könnyebb lenne az életed. Én is éltem és dolgoztam külföldön. És engem sem értettek, amikor hazajöttem. Nemcsak az angol ismerőseim, de Kárpátaljai barátaim is értetlenül néztek rám. Hogyan magyarázzam el nekik, hogy Isten engem felelőssé tett azokért az emberekért, akik közül származom. Bár lehetek gazdag, sikeres, boldog, bárhol a világon – de csak a szülőföldemen érzem otthon magam.

Kacsó Géza