Annyi rossz hír vesz körül bennünket. A híradóból csupa erőszakos, elkeserítő információ árad. Ami jó – az nem is hír. Lassan megszokjuk, hogy a tanár, de még a barát is csak a rosszat veszi észre bennünk. És a jótetteinkért nem dicsér meg senki, a rosszak miatt azonban rögtön kapjuk a kritikát. Még mi, keresztyének is előszeretettel beállunk a sorba, ha kritizálni kell.
Egy ideig jártam egy olyan gyülekezetbe külföldön, ahova csupa halmozottan hátrányos ember járt. Börtönből szabadultak, kábítószerfüggők, prostituáltak, szellemi és testi fogyatékosok. Különleges élmény volt velük együtt dicsérni Istent. Az istentisztelet komoly része mindig azzal kezdődött, hogy jó híreket lehetett megosztani egymással. Mindenki elmondhatta mi jó történt vele az elmúlt héten. És mindig volt mit megosztani. Általában 8-10 ember állt fel, és sorolta el, hogy mennyi jót tett vele Isten a héten.
Kedves olvasó, így ismeretlenül is tudom, hogy jobb helyzetben vagy, mint ezek az emberek voltak. És ők mégis megtalálták az okot a hálaadásra. Ilyeneket mondtak: „Lementem a boltba, és én vettem meg az utolsó vekni kenyeret.” Vagy ezt: „Hazamentem, és a kutyám majd kiugrott a bőréből, úgy várt.” Meg ezt is: „A nővéremnek kisbabája született, nagybácsi lettem.”
Egyszer egy hideg téli este vonaton utaztunk a barátaimmal. A társaság panaszkodott, hogy milyen koszos a vonat. „Alig lehet kilátni az ablakon, olyan retkes. Nem igaz, hogy nem lehet megtakarítani.” Addig tartott a panaszkodás, míg valaki meg nem szólalt: „Örüljetek, hogy van ablak. Ha nem lenne, akkor most nagyon fáznánk.”
Mi lenne, ha megpróbálnánk változtatni a beidegződéseinken ebben a böjti időszakban? Ha nem csak a rosszat vennénk észre, hanem a jót is. És tudatosítanánk magunkban, hogy mennyi mindennel megáldott Isten. A látás, a hallás és a többi érzékszerved mind egy-egy csoda. A tudatod, amivel felfogod és értelmezed a világot magad körül – áldás. A tested, amely milliónyi kémiai folyamatot végez percenként és az idegek pályáin szédítő sebességgel száguldó elektromos jelek – Isten mesterműve. Az emberek körülötted, akik szeretnek, megbecsülnek, és segítenek, ha bajba kerülsz – Isten ajándékai számodra. Igen, még a szüleid és a tesód is, bármennyire bosszantanak néha. A barátok és a munkatársak, akik tűrik a hibáidat, és egy kávé mellett megoszthatod velük a lelki gondjaidat – Isten eszközei.
Vedd észre ezt a sokféle áldást magad körül! És mondd el nekik is, hogy milyen fontosak neked! Mondd el a kedvesednek, hogy milyen boldog vagy mellette! A munkatársadnak, hogy milyen jó vele együtt melózni, vagy a boltban az eladónak, hogy milyen jól végzi a munkáját. El sem hiszed, milyen csodákra képes egy kis figyelmesség, egy jó szó.
Minket, keresztyéneket Isten örömhír-mondóknak hívott el: hogy meglássuk és elmondjuk a jót. Vannak elegen, akik a rossz híreket szajkózzák. Te mondj ma jó hírt! Evangéliumot.
Kihívás: Keresd a jót! Figyelj arra, milyen jót kaptál Istentől: család, barátok, munkatársak stb. Mondj el legalább egy dolgot valakinek a nap folyamán, amiben Isten szeretetét ismerted föl.
Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára
