Nemrég az egyik keresztyén barátom keserűen elmesélte, hogy életének egy nehezebb periódusában kiöntötte a szívét egy ismerősének azt várva, hogy az majd segítő kezet nyújt neki. A válasz egy együtt érző vállveregetés volt a következő szavakkal kísérve: imádkozni fogok érted.
Az imádkozásnak valóban hatalmas ereje van: gyógyító, hegyeket mozgató ereje. De van, hogy Isten nemcsak a megoldásért imádkozó szerepét szánja nekünk, hanem tervében mi magunk vagyunk a megoldás. Jusson eszünkbe ennek a lehetősége, és ha az imádkozás mellett a gyakorlatban is tudjuk a másikat támogatni – befogadni, enni adni, átvállalni a terheit, elkísérni, meghallgatni, odaadni, segíteni –, akkor tegyük meg! Ne váljon az „imádkozom érted” képmutatássá, üres keresztyén ígéretté, a segítségnyújtás megtagadásává.
„Valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?” (Jakab 2,16)
Ma tartsuk nyitva a szemünket: látunk-e valakit, akinek szüksége lenne egy baráti beszélgetésre, egy-két vigasztaló szóra, bármiféle segítségre? Lehet, hogy tegnap azt gondoltuk volna: ez nem az én feladatom; biztosan vannak barátai, van családja az illetőnek – nem rám van szüksége. De ma jusson eszünkbe, hogy Isten elénk hozott valakit, ránk bízott egy feladatot. Ne térjünk ki előle! Ma menjünk oda és kérdezzük meg: mit tehetek érted? És ne várjunk cserébe semmit: sem fizetséget, sem ajándékot, még hálálkodó szavakat sem. Csak segítsünk, támogassunk, töröljünk le könnyeket minden elvárás nélkül.
Kihívás: Töröld le a könnyet „Jézus arcáról”! Ahol szenvedést látsz, segíts, nem várva semmit érte!
Te hogyan vigasztalsz? Hogyan lehet szavakkal segíteni, amikor semmi mást nem tudunk tenni?
Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára
