Kritikus ember vagyok. Nem találok örömet a kötekedésben, ingerelnek a hiábavaló viták, a céltalan szőrszálhasogatások, de be kell lássam: gondolkodásom és ítéletalkotásom lényegéhez tartozik a kritika. Különbségtétel ez, amellyel értékelem a világ dolgait, emberek viselkedését, a magam helyzetét.
Nem volt ezzel semmi bajom addig, amíg azt nem láttam, hogy a kritika a legkevésbé építő formája a keresztyén életnek. Mert bár beszél a Szentírás a feddés feladatáról és Kálvin szerint is szerves része az igaz egyházi életnek az egyházfegyelem – keresztyénként nem kell leragadnom a kritikánál, az általam felismert, mindig relatív igazságnál. Ugyanis van jobb dolgom: ragaszkodhatom az igazsághoz, miközben növekszem a szeretetben (Ef 4,15).
Szabad vagyok arra, hogy ne dörgöljem a másik orra alá, mit tennék másként a helyében, hanem ismerjem el az eredményeit, biztassam, bátorítsam. Szabad vagyok arra, hogy több legyek egy kritikusnál, akinek a saját igazsága megtámadhatatlan szentség.
Mint írtam kritikus ember vagyok és ez az egyik legnagyobb kísértésem is. Viszont hálás vagyok, hogy megláthattam ezt és ezáltal felülemelkedhetek a természetemen, az egómon, igazságérzetemen. Jó okom van erre: kaptam és továbbadhatom Jézus szeretetét. Őérte leteszem a kritika fegyverét.
Te mit teszel ma Érte?
Kihívás: Ma a kritizálás kísértésében tanulj megállni. Családtagjaid bírálása helyett légy kedves velük vagy egyszerűen maradj csendben. Korholás helyett dicsérd gyermekeidet, ismerd el bennük a jót!
Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára
