Sokszor tűnik egy lépés ésszerűtlennek, mégsem kell feltétlenül önmarcangolássá válnia. És válhat valami belső késztetéssé úgy, hogy később megbánjuk – még ha úgy tűnik is, hogy az Istentől származott. Sajnos öntudatlan profizmussal tudjuk igazolni a saját önző vágyainkat Isten igéjével, de ugyanígy a tehetetlenségünket is. Mélységes gyász fakadhat abból a felismerésből, hogy amitől – úgy gondoltam, Istenért – megtartóztattam magam, nem több mint megideologizált gyávaság és szorongás. De abból is, ha arra jövök rá, hogy Isten helyett akartam megtenni dolgokat – akár olyanokat is, amelyekhez neki semmi köze sincs. Csak használtam a nevét, miközben megtagadtam őt.
Nincs felszabadult öröm igazi gyász nélkül. A húsvét semmit sem ér ennek az öntudatlan profizmusnak a lelepleződése nélkül: azzal a felismeréssel kell kezdődjön, hogy félreismertem önmagamat, Istent, a szolgálat lényegét is, és becsaptam magam. Terheket vettem fel a vállamra, miközben Isten meg sem kért rá. Látványossá akartam lenni, és közben Isten elrejtőzött. Szolgáltam körömszakadtáig, holott azt kellett volna engednem, hogy mások érvényesüljenek.
A húsvét a nagy felismerések ideje, legalábbis számomra. Felismerése annak, mit veszítettem el az értelmetlen küzdelmekben. Miről mondtam le, amiről nem kellett volna, és miről nem mondtam le, amiről nem ártott volna. És ugyanakkor annak a felszabadító felismerése is, hogy nem kell belevesznem az önsajnálatba, mert ezek a kudarcok olyanok, mint az a tagmondat, ami végén nem pont van, hanem vessző, és amit az újrakezdés „mégis”-sel kezdődő új tagmondata követ. Így lesz a húsvét a halálból való szabadulássá, az összeomlás utáni újrakezdéssé, kulcsfontosságú és merőben új felismeréssé.
Igazi feltámadássá és örömmé.
Kihívás: Hagyj időt szembenézni magaddal! Ha kell, kérj segítséget, hogy leleplezd az öntudatlan önigazolót! Egészen személyesen, minden klisétől mentesen fogalmazd meg, mit jelent neked a húsvét, a szabadulás és az újrakezdés!
Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára
