„A jövőről nem sokat tudok,
de a végítéletet magam előtt látom.
Az a nap, az az óra
meztelenségünk felmagasztalása lesz.”
Pilinszky János
Nemrég napvilágot látott egy írás blogunkon, amihez hozzá szeretném tenni mindazt, amit gondolok és amit érzek a kérdéssel kapcsolatban. Kockázatot vállalok, mikor ezt teszem, mert olyan területre engedlek, Kedves Olvasóm, ahol én magam sem mozgok teljes bizonyossággal, mert gondolataim írás közben is alakulnak, formálódnak. Mégis, engedd meg, hogy bepillantást adjak egy szubjektív vélemény alakulásába. Engedd meg, hogy nekem békém legyen.
Most nincs békém. Az európai keresztyénség végnapjait éli – a migránsválság és a radikális, militáns iszlám előretörése csupán feltárja minden gyengeségét és hibáját. A híreket hallgatva egyre biztosabb vagyok benne, hogy jelenlegi formájában csupán a neve az, hogy él, valójában halott (Jel 3,1). Őszintén remélem, hogy csupán tetszhalott. Válaszolnia kell a kihívásokra, amelyek érik a társadalmi folyamatok és más vallások véres előretörései alkalmával. Azonban mintha vészes jóslatként keringenének a fejünk felett Yeats sorai: „széthull minden; már nem tart a közép;/a földet anarchia dúlja szét,/vérszín ártatlanság áldozata megfúl;/hitehagyott a jó, s a rosszakat/a meggyőződés szenvedélye fűti.”
A világ széthullása nem a World Trade Center elleni támadással, a londoni, barcelonai, ankarai, párizsi, brüsszeli terrortámadásokkal kezdődött. Mindezek csupán jelei voltak annak, hogy a keresztyén vallás kohéziós ereje Európában talán sosem látott mélyponton áll.
De mi is ez a kohéziós erő? Az elfogadás és a vallási pluralizmus eszméje? Ha ez így lenne, kritikátlanul kötelesek lennénk elfogadni a Szentírással ellentétes keresztyén tévtanokat és más vallásokat is. Akkor valóban le kell szedetni a templomainkról a keresztet, csillagot, beállítani egy oltárt Mekka felé tájolva, hogy mindenki használhassa szent tereinket. Már ha ebben az esetben nevezhetjük ezeket az épületeknek bibliai (az Élő Istennek elkülönített) értelemben.
A szeretet integráló hatása? Ha ez így lenne, akkor egy univerzális, arctalan szeretetvallás követei lennénk. Békésen kezet kellene fognunk pontosan azokkal, akik nem tűrnek meg maguk mellett más vallási alternatívát, akik süketek a mi imánkra és halálsikolyainkra. Nem kétlem, hogy meg lehet élni ezeket a kegyelmi pillanatokat és még megtérés is születhet belőlük. De engem Jézus nem így tanít szeretni.
Ugyanis a keresztyén vallás és etika egyetlenegy ponton múlja felül a szinkretikus[1] közvéleményt: hogy Jézus Krisztus követi. Ezen a magányos, galileai alakon fordul meg minden, Ő a középpont. Őrá nézve látom meg, mit jelent szántszándékkal elfogadni a méltatlan kínhalált, szeretetből. Mit jelent megbocsátani, imádkozni a keresztrefeszítőimért, szeretetből. Mit jelent pokolra szállni, feltámadni, az Atyánál közbenjárni szeretetből.
Ez az a szeretet, ami nem megy a bűn mellett. Ez az a szeretet, ami nem jár, hanem jut. Jut az öngyilkos merénylőnek, a gyűlöletbeszédet terjesztő imámnak/lelkésznek, jut Laskoti Zoltánnak és neked is. Ez a szeretet azonosítja a bűnt és szembesít vele. Ezt a szeretetet csak akkor fogadhatom el, ha megtagadom és elhagyom a bűnt.
Aki Isten népét gyilkolja és gúnyolja, azt nem szerethetem, mint a testvéremet. Azt nem fogadhatom be, nem oszthatom meg vele az ágyam és az életem. Azért, mert Ő erre még nem alkalmas. Imádkozhatom érte, hogy Neki is mutassa meg magát Jézus, térjen le a véres útról, amin jár, de nem szerethetem úgy, nem köthetek vele békét, mintha mit sem tett volna.
Nincs békém, mert nincs jogom békét kötni. Az én házamat nem érte bombatalálat, nem voltak hozzátartozóim a brüsszeli repülőtéren, a családomat nem fejezték le csupán a hitéért, az otthonomat nem égették porig. Nincs jogom békét kötni az elkövetőkkel és a mögöttük álló szellemi, vallási háttérrel senki nevében. Békét csak az áldozatok köthetnek és Jézus Krisztus, a Békesség fejedelme.
De mit tesznek az áldozatok és mit tesz Jézus? Várnak. „És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. És hatalmas hangon kiáltották: Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.” (Jel 6, 9-11). Várniuk kell, mert még bőven lesz, akit megölnek az Isten igéjéért.
Pilinszky azt mondja, a megváltás órája, a végítélet ideje meztelenségünk felmagasztalása lesz. Most kezdem átérezni, mennyire igaza van. Mennyi mindent kell levetnünk, hogy Jézus megváltson… Nekem le kell vetnem előítéleteimet, szeretetlenségemet, habozásomat; a terroristának le kell vetnie gránátjait, töltényöveit, le kell vetnie a vérszomjas istenről alkotott képét. Aki így lemezteleníti magát, azt tudja felöltöztetni Jézus (Jel 3,5).
A megváltott emberről azt mondja Pál, hogy békét tud kötni Istennel (2Kor 5,20). Ebben a világban nem lehet békém azzal, akinek nincs békéje Istennel. Megtehetem érte a plusz egy mérföldet, engedelmesen eltűrhetem, hogy elnyom és megsemmisít, engedhetem, hogy letelepedjen mellettem és meglássa a hitemet. Békét azonban csak Jézus köthet vele.
Addig is marad az imádság: „Istennek Báránya, ki bűnünket elveszed, irgalmazz nékünk!”
[1] Szinkretizmus : Valaki különféle vallások tanítását, vagy különböző filozófiai irányzatokat (kettőt vagy többet) ötvöz egymással, egy így keletkezett világképet vall, ez alapján gondolkodik, cselekszik.
Laskoti Zoltán
