Nem szeretem ezt a huszonegyedik századot. Valószínűleg, ha más korban éltem volna, arról is ugyanígy vélekednék, de mivel ez a lehetőség nem adatott meg számomra, így maradnék az előbbi kijelentésemnél. Miért? Mert minden olyan zavaros és kusza. Még a múlt század gennyes sebei sem érkeztek kifakadni, a történelem sem szűrte még le a maga tanulságait a millió és millió értelmetlen halálból, az ember pedig még mindig a 20. század latrinájában vonaglik – erre itt van ez, a még csak kölyökkorú új évszázad. És teljes a köd és a homály. Nem tudni, ki barát és ki ellenség, ki/mi a nő és ki/mi a férfi, ki/mi az igaz és ki/mi hazudik, ki/mi akar segíteni és ki/mi akar csak még egyet belerúgni a szerencsétlenbe. A 21. századi sebesült zsidó még a gyengéden közeledő samaritánust is ellökné magától, a tékozló fiú csak még egy tetemes összeget szeretne lehúzni apja kártyájáról, és talán még Jézust is Nobel-békedíjjal jutalmaznák. Egyszóval: fura minden.
Mostanában, ahogy a Jelenések könyvét olvassuk, újra és újra feltűnik a „megtévesztés” szó, amit általában a szöveg arra használ, hogy leírja a vadállat, a fenevad és hasonló házi kedvencek programját. Az a dolguk, hogy megtévesszék a Földön élőket. Még a szenteket is. És sikerül is nekik. Nem szeretem a hasonlítgatást, de tudnék sok kortárs jelenséggel párhuzamot vonni: média, politika, nagy beszélők – Urambocsá’: egyházak… Folyik a munka, amely egyre átláthatatlanabbá változtatja még a legalapvetőbb igazságokat is. Már most fekete a fehér, édes a keserű és világosság a sötétség.
A középkor egyháza úgy tartotta, hogy a Lélek hét ajándékot oszt szét a hívők között, nevezetesen bölcsességet, értelmet, jótanácsot, tudományt, lelki erősséget, jámborságot és istenfélelmet. Egyik református énekünk még mind a mai napig őrzi ezt a hagyományt. Nem tartom véletlennek, hogy éppen a bölcsesség került az első helyre. Bölcsesség. Sajnos eléggé nagy tévképzeteink vannak arról, mit is jelent ez a szó. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egyenlő az ismerettel. Pedig nem: a legnagyobb Dr. habil Phd. professzorok is képesek sokszor rendkívüli badarságokat mondani és tenni. Talán azt hisszük, hogy a bölcsesség automatikusan jön az évek számával, a megszerzett képesítésekkel, rengeteg kipróbált élethelyzettel. A tapasztalat azt mutatja, hogy még sincs így: nem adják az érettségihez, és még az ősszé érett ember is lehet egészen pulya, ha döntéshozatalról van szó.
A Biblia szerint a bölcsesség nem evilági. Nem kitanulható, nem elsajátítható. Sem iskola, sem tanár bácsi nem biztosíthatja; és én magam sem tudok bizonyos mennyiségű meditációval és önszorgalommal szert tenni rá. A bölcsesség isteni magasságokban van, már-már maga is isteni fogalom (ld. Példabeszédek 8).
TeSó, nagy szükséged van a bölcsességre – hidd el nekem! A legsűrűbb éjszakában a legfenségesebb fénnyel lobogó fáklya ez. Ez a zavaros huszonegyedik század pedig nem élhető túl józanon nélküle. És ami a legjobb: ajándék. Az Isten ajándéka. A Lélek ajándéka mindazoknak, akik kérik azt Tőle (Jakab 1,5).
Én Pünkösd felé haladva leborulok Elé, és kérem, hadd töltsön be a Bölcsesség Lelkével még jobban:
Oly nagy vagy Uram
oly távolinak tűnik világod, úgy riaszt fölséged,
oly idegennek látszik gondolataid útja s járása,
oly nehéz valód s kegyelmed
felfogása,
hordozása,
szolgálata!
A bölcsesség szent ajándékával
tedd ízessé számomra világodat,
hozd közelbe a távolít,
otthonivá az idegent,
természetessé a természetfölöttit.
Ahogy nem kell magunkon
erőszakot venni,
ha jól ismert, ízletes étel áll előttünk,
– ilyen jól ismert,
ízes valósággá légy számunkra, Uram!
Vedd el szeretetem fáradtságát,
áldozatom és helytállásom
kikényszerített-voltát,
a mindennaposság ás szokásosság közönyét,
elmém ernyedő hangulatát,
a kötelességszerűség és becsületes helytállás komorságát.
Add bőséggel, Uram a Bölcsesség Lelkét!
(Belon Gellért: Ima a Szentlélek hét ajándékáért, részlet)
Homoki Gyula