Jézus és a Trónok harca

 „… azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10b)

Tititiririti-tiriri-tititirititiriri, Türütürürürü-türü-rütütürürü… Ugye ismerős a dal? Ha esetleg nem, akkor elárulom: a Trónok harca főcímdalának professzionális átírása ez (biztos vagyok benne, hogy már dúdolod is a fejedben). Igazából keveseknek kell bemutatni napjaink – minden valószínűség szerint – legközkedveltebb, leghíresebb, leg-leg-leg sorozatát. George R. R. Martin A tűz és jég dala regényciklusának televíziós adaptációja mára már milliókat szegez hétről hétre a képernyők elé. Bevallom őszintén: engem is. Van Martin világában valami egyedi, amit egyetlen fantasy-világban sem leltem még meg eddig ilyen határozottan. Ez pedig a megváltás után sóvárgó világ képe.

Westeroson már rég az elfeledett múlt sötétségébe zuhantak alá az egykori békés korszakot őrző Erdő gyermekei, az ún. régi istenekkel együtt, s csupán egy-egy dajkamese eleveníti fel a múlt szépségeit, amely az Elsők és az Andalok jövetelével előbb fogyni látszott, majd végleg eltűnt a kontinensről. Ebben a világban nem járnak Tolkien ainui, a nemes tündék sem világítják meg a járható utat, a bölcs istárok (mágusok) sem veszik fel a harcot a gonosz ellen. Ebben a világban nincs Aslan, aki a csapatok élére állva egy csapásra elhozza a tavaszt a befagyott Narniába. Ebben a világban nincsenek jó varázslók, Főnix Rendje, Dumbledore, akik a merő jóság eszményét képviselnék előttünk. A velejéig becsületes Eddard Starkot is kiveti ez a rettenetesen sötét, intrikákkal teli és a „hatalmasok játékát” játszó világ magából már az első rész végén. És marad a tapintható erkölcsi-egzisztenciális sötétség: vérfertőzés, gyilkosság, összeesküvés, árulás, hazugság, homoszexualitás, fajtalankodás, kéj, varázslatok, stb. Ígérkeznek ugyan kvázi-messiások, jónak mondható emberek a történetben, akik némi fényt hoznak az éjszaka sűrűjébe, de mások gonoszságának köszönhetően, csakhamar leáldozik csillaguk az égen (a „Vörös nászra” gondoltam). A Trónok harca világában sem vallás, sem lovagi becsületesség, sem család, sem hatalom nem marad érintetlen romlottságtól és bűntől. Nincsenek eszményesített jó szereplők, akik minden szempontból kifogástalanul viselkednének, tiszta és becsületes eszközöket használva, a jó cél érdekében élnének. Hogy röviden összefoglaljam: Martin világa megváltásért sóhajtozik…

Néha elképzelem azt, hogy mi lett volna, ha Isten úgy dönt, hogy befejezi a történetünket az 1Mózes 3-nál. Megtehette volna? Meg. Lett volna joga rá? Igen. Az ember vétkezett, engedetlen volt, evett a fáról. Kiűzettek a kertből, magukra hagyattak – „Küszködjetek, szerencsétlenek!” És ha így is lett volna, Isten semmi rosszat nem tett volna. Voltak, akik úgy gondolták, hogy mindez így történt. A 19. század nagy filozófusai szerint Isten (ha egyáltalán létezik is) elfeledkezett erről a Földről, nem törődik vele, nem érdekli, magára hagyta – az ember pedig vajúdik, küzd, gürizik, fuldoklik, miközben egyre süllyed elfelé a mocsárban. Nem értek egyet. Krisztus miatt nem érthetek egyet. A golgotai kereszt látványa, az övéi közössége, a teremtett világ csodálatos rendje, működése és fenntartása, a Nagybetűs Egyház valósága, millió és millió hívő apró fénye nem engedi meg egyszerűen, hogy azt mondjam: Isten elhagyott. Nem. Ez a világ meg van váltva. Egyszer egy sűrű éjjelen, egy Westeroshoz hasonlóan sötét világba érkezett el, és Királyvár legelvetemültebb csőcselékéhez hasonló emberek feszítették fel az Ártatlant. Meghalt azokért az elveszettekért, a paráznákért, vallásos fanatikusokért, őrült hatalom-ittasokért, részegeskedőkért, vérfertőzőkért, fajtalankodókért, hamis isteneket követőkért. Isten odaadta Őt a mi Westerosunkért, hogy nekünk már ne kelljen ilyen sötétségben élnünk.

Én pedig minden vasárnap este, az HBO-t nézve örülök, hogy Isten tehetségesebb író, mint George R. R. Martin.

Homoki Gyula