“Az első korty a tudomány poharából ateistává tesz. De a pohár fenekén ott van Isten.” (Heisenberg, bár egyesek Newtonnak tulajdonítják)
Míg bele sem kortyoltál a tudományba, addig igazából el sem gondolkodtál, nem érdekelt a cáfolat; mondtak valamit és te feltétel nélkül elfogadtad. Hittél. Aztán belekóstoltál, találkoztál ellenérvekkel, megálltál egy szinten és akkor azt hitted el, hogy a dolgok egyszerűek, megmagyarázhatók, Isten pedig tagadható. Aztán egyre jobban elmerültél a tudományban, felfedezted, hogy a matematika is absztrakció, a tudományok felső szintje igazából már szinte filozófia, mert minél közelebb akarnak kerülni az igazsághoz, annál több találgatásra, spekulációra kényszerülnek. Rájöttél, hogy igazából mindennek a végén úgyis hit van.
Valahogy így lehet a boldogsággal is. Egyszer azt kérdezte tőlem valaki, hogy egy mély érzésű, mély gondolkodású ember ugyan hogyan lehetne felszabadultan boldog? A felhőtlenség végül is a felületesek kiváltsága.
Azt hiszem ezzel is úgy van, mint a tudomány poharával: amíg nem érzel együtt az emberekkel, amíg nem gondolsz bele a világ dolgaiba, addig nyilván nincs, ami beárnyékolja a napi jókedvedet. Aztán elkezdesz belemélyedni a dolgokba, és észreveszed a förtelmeket a világban, meg az emberek javíthatatlan gyarlóságát és végül átérzed Krisztus szenvedéseit.
Akkor itt meg is állhatnál valahol a pohár közepén. Csendesen elfogadnád, hogy végső soron a világ beteg, túl kell élni, szenvedni Krisztusért és átadni a bölcsességet, mert te már megtanultad, hogy az élet nem habostorta. Beletörődnél, hogy túl sokat gondolkodsz te ahhoz, hogy rózsaszín felhőtlenségben élj. És ezzel megragadnál a hit és keresztény boldogság lényegének felszínén, mert elfogadtad a logikusnak tűnő igazságokat. Nem mélyedtél el az Isten teremtette világ dolgaiban, megálltál ott, hogy rossznak tűnik minden, és bele sem kalkuláltad, hogy hogy jöhet itt a képbe Isten és a kereszténységed. Egyszerűen figyelmen kívül hagytad, hogy van még általad felfedezetlen rétege is a problémakörnek.
Pedig csak tovább kéne innod azt a bizonyos gondolkodós poharat. Eljutni arra a meggyőződésre, hogy neked elég az Ő kegyelme a teljesen felszabadult elégedettséghez. Eljutni arra a magas szintre, ahol már minden más jelentéktelen apróságnak tűnik, mert mélyen átéled, hogy Isten szeret és ez tökéletesen elég számodra a teljes élethez.
Az igazság ugyanis az, hogy nem túl bölcs vagy a felszabadult örömhöz, csak még nem kértél eleget Krisztusból. Ha a világot csak nehéznek, az életet csak igazságtalannak, a felhőtlenséget teljesen reménytelennek látod, és csendes belenyugvással éled az életed, akkor még nem elég. Akkor még nem tapasztaltad meg teljes egészében Krisztus lényét. Akkor csak lerántott a világ és te megálltál a felszínen.
Addig kortyolj, míg úgy nem érzed, hogy elég neked az Ő kegyelme, és örülsz az Úrban mindenkor!
Sárközi Andrea
