Forrás a pusztában. Szusszanásnyi töltekezés egy megerőltető útszakasz után, egy beláthatatlan út előtt. Aprócska jó a tengernyi rosszban. Lehetőség arra, hogy újragondoljam az életemet, azt, ahonnan jöttem, azt, ahová tartok.
Csak erőt gyűjteni álltam meg. Egy kicsit sajnálgatni magamat a bántásokért. Keseregni a reménytelen jövőm miatt. Feldolgozni azt, hogy egy senki vagyok, egy hiba, egy akadály. Tüske a bőr alatt.
Találkozás a pusztában. Nem várt fejlemény. Az Úr tudja, ki vagyok. Tudja, hogy úton vagyok. Feladata van számomra. Terve van velem. Angyalt küldött, hogy megállítson, visszafordítson, reményt adjon.
Lecke a pusztában. Vagyok, de nem egy senki. Van otthonom, de az nem a puszta. Van feladatom, és az nem a futás. Van jövőm, de az nem a pusztulás. Kellek Neki.
Neki kellek.
“Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29,11)
Köszönöm, hogy így van!