|
|
Mielőtt Isten elé állsz, imádságban kérd őt: „Nyisd meg szememet, hogy törvényed csodálatos voltát szemlélhessem.” (Zsolt 119,18) Kérj most látást Istentől, hogy gyönyörködni tudj az Igében, és rajta keresztül Őbenne, hogy nyissa meg a szemeidet, hogy lásd meg az Ő akaratát életedre nézve.
Olvasd el: 1Sám 26
Nagyító alá: Dávid és Abisaj éjjel mentek a hadinép közé. Látták, hogy ott fekszik Saul, és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe van szúrva a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt. Akkor ezt mondta Abisaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával! Másikra már nem lesz szükség. Dávid azonban ezt felelte Abisajnak: Ne pusztítsd el, mert ki emelhet büntetlenül kezet az ÚR fölkentjére? 1Sám 26, 7-9
|
|
|
Három szereplő, három szerep. Arra kérlek most, hogy kicsit próbálj meg mindhárom bőrébe bújni, és az ő szemükből szemlélve válaszolni a feltett kérdésekre.
- Saul. 3000 katonával vonul a pusztába egy maroknyi partizáncsapat ellen. Egy bekerített táborban fekszik – körbe van véve erős emberekkel. Dárdáját a fejénél tartja alvás közben. Mit árul el ez Saulról?
- Abisaj. Régóta szolgálja már Dávidot. Hosszú hónapok óta bujdosik együtt a csapattal a pusztában. Talán már fáradt, talán már meggyötört, de szereti Dávidot, másképpen nem követné. Mit érzel, amikor egy karnyújtásnyira vagy az üldözőtől, a vadásztól, s végre pontot tehetsz mindennek a végére?
- Dávid. Minden lehetőség adott. Saul már nem önmaga. Súlyos pszichés zavarok mutatkoznak rajta. Eddig még csak szenvedtél tőle. Mást nem adott, csak futást, menekülést, álmatlan éjszakákat. Végre itt az óra, itt a perc. Csak meg kell tenni… Milyen érzések kavarognak benned? Mi tart vissza?
Kicsit vegyük személyesebbre a dolgot!
- A három szereplő közül kivel tudsz jelenleg leginkább azonosulni? Miért?
- Ki vagy mi elől menekülsz? Ki vagy mi elől bujkálsz a pusztában? Ki vagy mi a te üldöződ? Ki vagy mi a te Saulod? Ki vagy mi a te ellenséged?
- És te kit üldözöl? Akár észrevétlenül is? Ki szenved egy-egy mániákus viselkedésed hatásától? Ki kell megigya levét a már-már üldözési mániádnak, vagy személyiségi zavaraid, komplexusaid ellensúlyozásaként mutatkozó viselkedéseidnek? Látod-e ezeket magadon?
- Ki a te Abisajod? Aki biztat, bátorít, hogy tedd meg azt, amire – a szíved mélyén tudod jól – Isten nemet mond?
- Volt-e már lehetőséged a leszámolásra (Ha Dávid rábólint arra, ami forr benne, Saul meghal)? Amikor igent mondtál a benned dúló vágyaidnak, de meg kellett bánnod? Van-e most ilyen?
- Az 54. zsoltár felirata éppen a mai történetünkhöz kapcsolódik: a felirat szerint Dávid ezekben a napokban írta. A 6. vers így szól: „De Isten megsegít engem, az ÚR megtartja életemet.” Arra biztatlak, hogy írd ki ezt az igeverset egy kis fecnire és vidd magaddal a mai napon és mondd el legalább tízszer, miközben sorban állsz, vagy buszon utazol, szünetben, stb. Meríts belőle erőt a nagy feladatok előtt!
|
|
 |
|
|
Miről szól ez a pusztai jelenet? Üldözésről. Menekülésről. A vadász és a vad esetéről. Érik a helyzet: a vadból vadász, az üldözőből egyszerre pár pillanat erejéig üldözött lehet. Döntő pillanatok ezek. Dávid felismerése, hogy nem Ő Isten ítéletének végrehajtója. Nem itt, és nem most. Bármennyire is akarom. Bármennyire is jól esne leszúrni. Bármennyire is jó lenne végre pontot tenni ennek a sztorinak a végére. De nem. Iszonyú bölcsesség, józanság és erő szükségeltetik, hogy ne tegyem meg. De rá kell jöjjek: nem minden kínálkozó ajtón kell belépnem, hiszen a lehetőség látszata gyakorta kínba, szenvedésbe, halálba visz. A feladat ebben a pusztában ennyi: eljutni odáig, hogy kimondjam – Isten jobban tudja. Őrá bízom Saulomat. Őrá bízom az ítéletet – bármennyire is fűt a düh. El akarok jutni odáig, hogy kimondhassam: „Isten az én segítőm, az ÚR az én lelkem támogatója.” (Zsolt 54,6) Mindig. Mindenkor.
|
