A vallás, mint olyan, nem túl népszerű 21. századi jelenség a fiatalok körében. Hinni valamiben – sorsban, káoszban, a karmában vagy bármi másban viszont, úgy tűnik, annál gyakoribb kortársaink körében. Hogy miért nem a kereszténység Istenére találnak rá a fiatalok, akiknek láthatóan van igényük és vágyuk arra, hogy higgyenek valami önmaguknál nagyobb erőben, az talán a mi hibánk… Vizsgáljuk meg, hogy hogyan állunk a hitetlen fiatalokhoz! Ítélkezve, lenézően próbálva rájuk erőltetni, hogy higgyenek? Ez nem a szeretet módszere. Minden ember ragaszkodik saját világnézetéhez, azt nem lehet senkiből „kiparancsolni”. A teljes világképünk felrúgása, megváltoztatása pedig mindenkinél egy nagy és nehéz harcot jelent. Egy harcot, amelyet, ha lehet, mindenki inkább elkerülne.
Úgy vettem észre, hogy ma már nem a tudomány harca a Biblia ellen jelenti a legnagyobb problémát. Az Y és Z generáció nagyon is vonzódik a természetfeletti dolgok, a misztériumok, keleti filozófiák felé. Hit és hit harca folyik. És mivel ma már többé-kevésbé toleránsak vagyunk a másképp gondolkodókkal szemben, már senki sem egy abszolút igazságot keres, amikor meghallgatja a másikat. Mindenki találja meg a saját útját. Van is ebben igazság. Senkire nem lehet ráerőltetni a hitet, ez mindenkinek a saját döntése. A mi felelősségünk másokkal szemben annyi, hogy a keresztyén életet vonzóan mutassuk be a nehézségei ellenére is.
De hogyan tudunk megszólítani egy nem hívő lelket? A saját nyelvén. Minden ember egy külön világ, és nekünk meg kell ismernünk ezt a világot, mielőtt nyomot tudnánk hagyni benne. Meg kell értenünk, hogy az adott személy mit gondol a világról, és miért gondolja úgy. Hogy mire vágyik, és ezt hogyan akarja ezt elérni. Ha már ismerjük ezekre a választ, akkor az ő személyére tudjuk szabni bizonyságtételünket. És ez nem az igazság elferdítését jelenti. Csak annyit jelent, hogy Isten egy gyermeke számára megpróbáljuk személyessé tenni az Evangéliumot. Mint ahogy Pál is mindenkinek mindenné lett, csakhogy megnyerje az embereket Krisztusnak. Fontos, hogy soha ne éreztessük azt, hogy amit a másik gondol, az butaság. Legjobb, ha mi magunk sem gondoljuk ezt, helyette inkább próbáljuk megérteni, hogyan jutott erre a meggyőződésre. Hiszen Ő meg van róla győződve, hogy igaz, amit hisz. A mi feladatunk a nem hívők felé történő szolgálatban pedig nem az, hogy meggyőzzük őket, hanem az, hogy éljünk keresztyén módra, és legyünk ott mellettük, előítéletek nélkül.
Ne becsüljük le az Evangélium vonzerejét. Nem szorul rá arra, hogy erőltessük. Aki hallja az Igét, és látja, hogy az Istenben való hit a gyakorlatban is működik, azt vonzza.
Viszont hogy ne essünk a ló túloldalára, az egyénnek – az egyháznak – is van felelőssége. Azt tapasztaltam, hogy sok fiatal, aki érdeklődik a keresztyénség iránt, attól fél, hogy nem sikerül megtérnie, hogy nem elég jó hozzá. Pedig nyilvánvaló, hogy ha valaki már érdeklődik a hit iránt, abban már a Szentlélek munkálkodik, és jó reménységgel lehetünk felőle. És attól se féljen senki sem, hogy nem elég jó Istennek. Senki sem elég jó Istennek. Csakis Jézus. De aki benne hisz, aki elfogadja a Keresztet, a megváltást, azt Isten Jézuson át elég jónak látja. Ezután már minden bűnre van bocsánat, még azokra is, amiket a jövőben követünk majd el. Nem kell erőlködni, hogy egyre inkább bűntelenek legyünk. Arra kell törekedni, hogy minél jobban ismerjük Istent. Mert minél jobban ismerjük, annál kevésbé fog rajtunk a bűn. Nem akkor lesz Istennel kapcsolatunk, ha minden bűnünktől megszabadulunk. Akkor szabadulunk meg a bűnöktől, ha van Istennel kapcsolatunk. Nem az a fontos, hogy megfeleljünk Istennek, hanem az, hogy beismerjük, hogy annyira bűnösek vagyunk, hogy nem felelhetünk meg Neki. Beismerni előtte, hogy bűnösek vagyunk, ezt elfogadni, de ezzel együtt a kegyelmet is.
Kun Tibor
Szeretnék ajánlani egy videót. A címe: Sziget felett az ég. Ebben a Sziget fesztivál fiataljait kérdezik Istenről. Nagyon jól bemutatja a különböző világnézeteket.