„Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni” ApCsel 2, 5-6
A Szentírásban hajlamosak összekuszálódni a dolgok. Olvasása közben sokszor húzzuk fel a szemöldökünket: hogy lehetett eddig eljutni? Hogyan történhetett meg, hogy egy ember, aki világos küldetést kap Istentől, pont az ellenkező irányba indul el és egy hal gyomrában kell célba érjen? Vagy hogy lehet megvásárolni az elsőszülöttségi jogot egy tál lencsén, aztán elég csúnyán megvezetni a saját édesapám? Illetve hogyan juthat el egy nép, amivel isten szövetséget kötött, a bálványimádás és ember- illetve gyermekáldozat, kultikus prostitúció mélységeibe?
Kusza helyzetek, hatalmas bukások, tanácstalanság és újrakezdés. Mondhatnám azt is, üdv az életemben. Mert a Szentírásban ránk maradt összezavarodott emberi helyzeteknek megvannak a huszonegyedik századi párhuzamai: velünk is történik az, ami a Bibliában történik. Engedetlenség, hazugság, képmutatás és így tovább. És minden zavaros helyzetben szinte kéznél van az a Valaki, aki hajlandó belenyúlni a zűrzavarba és újrarendezni, lecsillapítani a tengert, meggyógyítani a vakot, bénát, siketet, némát, lecsendesíteni a tengert, hitet ébreszteni egy nyugtalan, vallásos keresőben és így tovább. Olyan ez, mint egy többszólamú kórusmű egymásra felelgető két szólama: az emberi rendezetlenség és az isteni, jézusi rend megnyilvánulása.
Két történet van a Bibliában, ahol ez az együttállás nagyon markánsan megfigyelhető, ha egymás mellé állítjuk őket: Bábel tornyának építése (1Móz 11) és az első Pünkösd története, a Szentlélek kitöltetése (ApCsel 2). Az első történetben egy akarat mozgatja az emberiséget: felépíteni egy tornyot, amivel nevet szerezhetnek, amit emlékül hagyhatnak és elérhetik Istent, esetleg ők maguk is megistenülnek a saját szemükben és az utókor előtt. Az eredmény ismert: az Úr leszáll és összezavarja az emberek nyelvét. Ez a Szentírás magyarázata a világ megosztottságára, a sokféle nyelv, szokás, kultúra meglétére. Innentől fogva minden emberi közösség aprózódik a Szentírásban: felüti a nép között a fejét a hitetlenség, kettészakad az ország és az első gyülekezetben is ott vannak az Anániások, Szafirák, Démászok és társaik. Minden, amit valamennyire összerendez Isten, ismét összezavarodik Nélküle. Talán azért, mert Isten nélkül nincs az a rendszer és helyzet, ami szavatolná az ember és a világ rendeltetésszerű létét.
Pünkösd története pont a bábeli történet fonákja: rengeteg féle, fajta ember gyűlik össze Jeruzsálemben, egy darab közös van bennük: ünnepelni jöttek, Istent keresik és addig talán úgy is gondolják, hogy jó és elég az, amit megtesznek, amíg nem hallják Péter igehirdetését. Mindenki a saját nyelvén, bizony. Begyógyul a bábeli törés, az emberi engedetlenséggel szemben Jézus elindítja az egyház útját – még szép, hogy csodával.
Pünkösd első napjának hajnalán jó egymás mellett látnom ezt a két bibliai beszámolót és alázatosan odaállni Isten elé. Nem tudom, pontosan mikor történt az én Bábelem, mikor zavarodtam össze, mikor távolodtam el a legközelebbiektől is, de így talál rám ez az ünnep. Zavarodottan, útkeresésben és útvesztésben, erőtlenségben és azzal az általános érzéssel betelve, hogy elidegenedtek tőlem a szavak, amelyekben megbíztam.
Visszagondolok és felteszem a kérdést: Uram, hol is hagytuk abba? Azaz csak én hagytam, mert Te folytatni akartad. Másfelé fordultam, nem vettem észre a jelzőtábláidat vagy nem érdekeltek és a végén ott kötöttem ki, ahová semmi vágyam nem volt eljutni. S ahogy emlékezem, lassan tisztulnak a gondolataim is, s ott van a szívem mélyén egy boldog sejtés: itt most történik valami jézusi. Visszarendezés, újraépítés – áldás.
Nekem ez a pünkösd ezért különösen is antibábel. Mert a Szentlélek visszarendezte azt, ami szétszóródott és összekeveredett. Visszaadta a szavaimat, amelyekkel imádkozhatok, beszélhetek. Gyógyított és küldetésbe állított – ismét. Most ismét jó Vele lenni, Benne lenni.
Úgy gondolom, valahogyan ilyen pünkösdre vágyik mindenki. Nem csupán sablonos ünneplésre, ismert történetek felemlegetésére, ürességre és rendezetlenségre, hanem arra, hogy az ő életében is megtörténjen a csoda: a pünkösdi antibábel. Rendeződjön újra az élet, gondolkodás. A hit legyen ismét szilárd bizalom Istenben. Az igehirdetésből szűrődjön ki Isten vezetése, az éneklés ne legyen felesleges, idegesítő fáradtság, az úrvacsora legyen valóban Jézussal való közösség. Egyszóval legyen élő ez az ünnep, elevenítsen meg a Szentlélek.
Drága TeSó, ne elégedj meg a pünkösddel, ha ennél kevesebbről szól számodra. Kérd, várd Isten Szentlelkét hogy jöjjön és oszlassa a homályt, reményt, hitet adjon. Nyissa meg előtted az Igét, formáljon és vezessen a megtérés, újrarendeződés útján először vagy már számtalanjára. Hidd el, képes mindezt megtenni. Érted pedig meg is teszi, ha ezt kéred Tőle.
„Lélek add, hogy benned teljesen megbízzak
A vízen bátran veled járjak, Hogy bárhová hívsz menjek
Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni
Taníts teljes hittel járni, jelenlétedben élni”
Laskoti Zoltán
