Gondolatok a „Beszélj!” (Speak!) c. amerikai filmdráma (2004) nyomán
Laurie Halse Anderson: Speak! című regénye alapján készült az azonos című film 2004-ben, ahol a főszereplő az Alkonyatból jól ismert Kristen Stewart alakítja, bár itt még sokkal fiatalabb, mint amilyennek legtöbben ismeritek. A lassan 15 éves film ma is aktuális témát boncol: hogyan lehet túlélni a gimnazista éveket? Főképp annak a tininek, akinek a lelkében viharok dúlnak, vagy óriási űr tátong benne. Bármennyire is nem szeretünk róla beszélni, akkor is tény: a világon minden ötödik lányt/nőt ér szexuális erőszak, és minden harmadik nőt/lányt ér szexuális zaklatás. Abba végképp nem szeretünk belegondolni, hogy az ismerőseink kb. egyharmada már átélhetett ilyesmit – legalábbis a statisztikák szerint. A Beszélj! c. film különösen közel hozza a bántalmazott lány lelkiállapotát, és ezért bántalmazottnak, bántalmazónak, tanúknak és kívülállóknak (szülőknek, barátoknak, tanároknak) egyaránt ajánlom.
Alapvetően „B-kategóriásnak” emlegetik a filmet a kritikusok, én mégsem találtam olyan sok negatív véleményt róla a világhálón, mint más hasonló filmek esetében. Megnéztem, és már értem a reakciókat. Kristen Stewart kiválóan játssza a magába forduló, melankolikus, de egyben intelligens, kreatív gimnazista lányt, akit egy bulin megerőszakoltak. Ezek után kihívta a rendőrséget, ám a történtekről nem árult el senkinek egy szót sem – végül a barátai elfordultak tőle és lassan teljesen magára maradt. Felmerül a kérdés: miért nem beszél? Miért nem kiabálja ki ezt a fájdalmat? Miért tűri a bántalmazó jelenlétét az életében? Miért mar el magától mindenkit ahelyett, hogy jól kipanaszkodná magát? Hogyan segíthetne neki bárki is, ha ő nem akar, nem tud erről beszélni? Sőt, meg is fordíthatjuk picit a dolgot – nem felelős ő is azért, mert bántották? Nem öltözött, vagy viselkedett túl kihívóan?
A főhős lelki vívódásain túl engem nagyon megragadott a társadalom reakciója a helyzetre. Feltűnt nekik, hogy egy mindig vidám lány egyik napról a másikra karikás szemekkel jár suliba és már nem is beszélget senkivel. De arra senki sem kereste igazán a választ, hogy ez miért alakult így. Ráadásul valljuk be, az ilyen kiszolgáltatott fiatalokat még inkább kikezdik a társaik – mert „könnyű” azokat bántani, csúfolni, akik nem védik meg magukat és egyedül vannak. Megrendítő, hogy az Eurobarometer 2016. évi felmérése szerint az EU-ban a válaszadók több mint negyede, Magyarországon 47%-uk nyilatkozott úgy, hogy bizonyos körülmények között elfogadható a szex a másik beleegyezése nélkül (www.hvg.hu). És ez már nem filmes, hollywoodi fantázia, hanem a valóság. Az emberek fele úgy gondolja, hogy a szexuális erőszak elfogadható. Mintha már nem is álmodoznánk arról, hogy az emberek egyelőek – mert minden emberi kapcsolatunk inkább alá-fölé rendelt, mint mellérendelt társkapcsolat. Megszoktuk, hogy az erős bántja a gyengét. Valakinek uralkodnia kell. Meg egyébként is ki kell ereszteni a gőzt, le kell vezetni a stresszt, és erre épp alkalmas a magát megvédeni nem képes nő.
Ha olyan világban akarunk élni, ahol NEM elfogadható a bántalmazás, és NEM elfogadható egyik ember uralma a másik felett, akkor azért nekünk is tennünk kell. A bántalmazott nem fog beszélni, és nem fog könnyen megnyílni. Nekünk, kívülállóknak viszont döntenünk kell, hogy megvédjük vagy a könnyebb utat választva elfordulunk tőle…? Ha egy barátod, ismerősöd, vagy családtagod hirtelen megváltozik, befelé fordulóvá, szomorú tekintetűvé, barátságtalanná válik, annak oka van. Derítsd ki, hogy mi az oka, és állj mellette, mert talán épp most van rád a legnagyobb szüksége!
(Ha többet szeretnél tudni a nők ellen elkövetett erőszak hátteréről és a nők jogairól, látogasd meg a www.nokjoga.hu weboldalt!)
Nigriny-Demeter Adrienn
