Próbálkozások
Eldöntötte, igyekezni fog, hogy idén a karácsony olyan legyen amilyennek elképzelte. Eddig mindig hiba csúszott a számításaiba, de most… most minden menni fog, mint a karikacsapás. Kész a lista. Jóval az ünnep előtt kitakarít mindent, s nagyon vigyázni fog, hogy a rend megmaradjon karácsonyig. A sütést is eltervezte, eredetileg háromfélét akart, de hát ott van még a kókuszkocka és a zserbó – nem, azt nem lehet kihagyni. De ha minden a meghatározott ütemben halad 24-én hajnalban összedob néhány krémet, meg gyorsan feldíszíti a fát és kész… Az idén mást is tervez – emiatt különösen izgatott. Eldöntötte, hogy most a nappaliban terít meg, és ezzel meglepi a kis családot. Majd szépen leülnek hárman, beszélgetnek, iszogatnak, aztán hopp előkerül a Biblia, ő tart egy rövid áhítatot, mindenki átszellemül, és akkor aztán már keresztyéni értelemben is körülleng mindent a tökély.
Aztán belendült az idő… A takarításnál még tudta a lépést tartani, csak hát az a fránya rend – sehogyan sem akart megmaradni. Pedig ő vasszigorral védte, de mindig akadt egy elkószált morzsa, hajszál, tehénólból behozott szalmaszál, ami csak azért is fel-feltűnt előtte. Kezdett feszültté válni. A mézeskalács-házikó összedőlt. A piskótát a sütőben felejtette, egy kőlap lett belőle. Kivette. Kidobta. Újra kavarta. „Nem is kell annyi sok kalács”- próbált segíteni nagyi, de nem, ami kell, az kell. Igaz már a könyökén jön ki a cukor és a liszt, meg hogy ragad minden – de holnap szenteste, s addigra nagyon tökéletesnek kell lennie az egésznek.
Másnap elszomorodott: rossz fa lett kiválasztva, ez bandzsán áll. Persze ő mondta, hogy ez nem lesz jó…
Harangoznak. Nem, nem érkezik a templomba elmenni. Még ezer dolga van.
Végre elkészült minden. Hullafáradt, de nem baj. Igaz kicsit késő van, de a nagyszülei tudják, hogy most együtt vacsoráznak a nappaliban. Szólt, hogy bírják ki még kicsit, ő sem evett – s hát gyönyörűen megterített. Zuhanyzás közben kitalálja, hogy melyik igét olvassa fel. Nem akarja túl cifrázni, a lényeg, hogy szóljon.
Aztán ott ülnek hárman. Ő a karácsonyi pulcsijában feszít, ugrásra készen várja, mikor kaphatja elő a Bibliát. A nagyapja viccelődik – mint mindig, de szemmel láthatóan nem érzi túl komfortosan magát. Egy, az ólban rátapadt szalmaszál sárgállik a pulóverén (a tehénnek szenteste is enni kell, bármilyen kiábrándító). Nagyi meg, a drága, kijelenti, hogy ő annyira nem is éhes. Nem baj, azért esznek. Az asztalnál. A nappaliban. Gyertyafénynél. Minden ünnepi. Hopp, egy Biblia. Beszélgessünk az Igéről. Felolvassa. Csend. Mond néhány általánosságot. Csend. Igen ez így van. Hm…
Hamar véget ért az este. Nagyi meg Papó el is vonult pihenni, korán keltek. Papó persze lop még két szaloncukrot – ez hagyomány. Ő is fáradt. És ami ennél is rosszabb: üres. Pedig minden megvalósult a listáról. Volt meglepetésvacsi, meglepetés patyolat terítéken, volt bibliaolvasás, ajándékosztás. Minden – és ő mégis végtelenül üresnek érzi magát. Biztos az időbeosztással volt a baj – majd jövőre tökéletesíti.
S jövőre tökéletesíti. Nem lesz jobb.
Aztán sem.
Aztán már csak ketten vannak. Nincsenek asztalnál elmondott vicces megjegyzések, sem a pulóver kötésmintájába megbúvó szalmaszál. Csak a pulóver van üresen, szalmaszál nélkül. Meg ők ketten. Nagyi fiatalon eltörte a vállát, „tudod kisjányom, én nem szeretek az asztalnál enni, mert kényelmetlen a vállamnak”. Persze ezt tudja. Még a vasárnapi ebédet is hokedlin eszik, van ebben valami megmagyarázhatatlan bájosság.
S akkor ránéz a hokedlire, majd a kivasalt, előkészített bordó ünnepi terítőre… Kivesz két tányért, nem az ünnepi aranymintásból, csak a krémszínűből. Leteszi a hokedlire. Mami vacsorázzunk.
S ahogy a villa egymás után koccan a tányéron, egyre inkább elhatalmasodik rajta az érzés, hogy ez jó. Nem, ez így tökéletes. Ő, nagyi, a hokedlinél kuporgás.
Szinte érzi, ahogy Jézus benéz az ablakon és mosolyog.
Boldog karácsonyt. Boldog karácsonyt, kisjányom.
Papp Adrien
