Óévi terápia

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. (Ef 4,32)

2017 utolsó napján mindenki megválasztja, hogyan készül arra, hogy átlépje egy új év küszöbét. A mai napon Isten arra emlékeztet bennünket ezzel az igével, hogy tudatosan készüljünk, azaz csak a legfontosabbakat vigyük magunkkal a jövőnkbe, tudjunk megbocsátani azoknak, akik nehéz terheket raktak ránk idén is.

Megbocsátásról írni keresztyén szempontból klisének is tűnhet, és lehet beszélni róla kliséként is. Hogy meg kell bocsátanom, mert nekem is megbocsátott Krisztus. Sokak számára olyan ez a megbocsátásra felszólító utasítás, mintha gombócot nyomnának le a torkukon. Nyelnek egyet, talán minden erejükkel rajta is vannak, hogy megbocsássanak, de belül még minden forronganak, és az indulataik lassan felőrlik őket. Az ilyen megbocsátás hasonló a vékony januári jéghez a Tisza vizén: sosem tudod, a következő lépésednél nem törik-e be, ha rálépsz. A mi megbocsátásunk ne ilyen legyen. S ha az utolsó pillanat csodájában bízva december 31-re hagytuk azt, hogy megbocsássunk, akkor is járjuk végig a bocsánat útját elejétől a végéig. Az út kezdetén figyeljünk három kérdésre: mit jelent megbocsátani, ki tud megbocsátani, illetve hogyan kell megbocsátani.

Megbocsátani először is azt jelenti, hogy részt veszek Jézus terápiájában. Az egyik televíziós csatornán futott egy zseniális magyar sorozat, amely a megbocsátás kérdését is megemlítette újra és újra. Szereplői mind problémákkal küzdő emberek, akiket megkötöz egy-egy élethelyzet, élethazugság. Főszereplője pedig egyre inkább keresi a megbékélést és megbocsátást, amelytől a megváltást reméli. A jézusi terápiában megnyílik az út a gyógyulás felé, mert megbocsáthatok, azaz elengedhetem annak a tartozását, aki engem megsértett, megbántott, rossz hírt terjesztett rólam. A megbocsátás nem érzések dolga, hiszen nem akkor bocsátok meg, ha nekem ez jól esik. Nem is az értelemé, nem akkor bocsátok meg, ha belátom, hogy ez a logikus lépés. A megbocsátás az akarat dolga, megbocsátok, ha meg akarok bocsátani, mert így vagyok engedelmes az iránt, aki nekem is megbocsátott.

A pszichológia Maslow óta használ egy olyan piramis-modellt az ember pszichológiai és fiziolóiai szükségleteinek szemléltetésére, amelyben ott vannak a legalapvetőbb szükségletek, és a csúcs felé haladva egyre finomodik a rendszer. A keresztyén embernek is megvan ez a szükséglet-piramisa: legalsó szinten áll az érzelmi élete, hiszen érzései, indulatai mindannyiunknak vannak. Efölött áll az értelmi szint, amikor már valaki reflektál az érzelmeire és uralja is őket, efölött pedig, a legfelső szinten áll az Istenbe vetett hit. Megbocsátani azt jelenteni, hogy fogom a sértettségemet, a terhemet és elindulok lentről felfelé: kiemelkedem abból, hogy a haragom és vélt/valós sértettségem vezéreljen, belátom, hogy meg kell bocsátanom, majd a hit szintjére elérve kapok erőt és lehetőséget ahhoz is, hogy valóban megbocsássak.

A megbocsátás hitből fakadó engedelmesség, nem emberi feledékenység és szelídlelkűség kérdése. Terápiás folyamat, ahol minden kis lépés külön ünnep, és sokszor úgy tűnik, hetek, hónapok, évek hosszú során nincs előrelépés, de mikor a piramis tetejéről visszanézel, meglátod, milyen eszeveszett meredélyen hozott fel téged az Úr a mélységből. Ebben a folyamatban lassan lemondasz arról, hogy te légy a bíró és ítéletet mondj, te légy az ügyész és vádolj, vagy te légy a jegyző és rögzítsd minden egyes múltbeli sérelmedet.

Ki képes erre? Az, aki gyógyulni akar. Aki élni akar, és aki éppen ezért komolyan veszi, hogy neki Jézus Krisztusban már elengedte hatalmas adósságát és halálos terhét az Isten.

Hogyan kell megbocsátani? Türelmesen magam felé és a másik felé, engedelmesen a Mindenható felé. Úgy, hogy az a bűn, amit elengedek a másik embernek, azt tényleg elengedjem, és ne befolyásolja a további kapcsolatomat vele. Van egy régi, kissé tenyeres-talpas mondás: Aki eltemet egy kutyát, az ássa el vele a farkát is. Sokszor a mi megbocsátásunk úgy áll, hogy a munka nagyját elvégezzük, de nem megyünk végig a folyamaton, így befejezetlen marad. És az elhantolatlan kutyafarkakat megragadva bizony előrángatható az elásott eb, akkor is, ha az már bűzlik. Előrángatható az évtizedes sérelem, akkor is, ha az már sokkal többről szól, és megmérgezi az életünket. A megbocsátás komolyan veszi és nem kisebbíti a bűnt, de ugyanilyen komolyan veszi az elengedést: fájt, rosszul esett, megsértettél, de ennek már vége. Homokba kell írni, hadd fújja el a szél…

A mai napon, mielőtt átlépsz az új évbe, kérdezd meg magadtól, te hogyan tudnád követni Jézust jövőre is: magaddal hurcolva haragodat és sértettségedet, átvonszolva a régit az újba, vagy mindezt letéve, bocsánatot kérve és megbocsátva?

Még idén tegyen minket bölccsé és belátóvá Villon balladájának utolsó része, s lépjünk az új évbe megbocsátva és irgalmat nyerve:

„ A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!”

Laskoti Zoltán