A Szentírás keletkezési idejéből fakadóan számos olyan problémát nem említ, amivel kapcsolatban a mai keresztények egyébként szívesen olvasnának világos, lehetőleg félreérthetetlen bibliai tanítást. Ezért egy sor dologban nem is értünk egyet testvéreinkkel: vannak, akik meg vannak győződve róla, hogy a rockzene ördögi, hogy Harry Potter könyveket olvasni bűn, esetleg karácsonyfát állítani, húsvétkor locsolkodni és tojást festeni, vasárnap tanulni, tetováltatni, csúnyán beszélni és még sorolhatnám. Persze mondhatnánk azt, hogy aki elég időt szánt a Biblia tanításainak tanulmányozására és megértette, hogy általában milyennek szeretne látni bennünket Isten, ráadásul enged a Szentlélek vezetésének, az nem tévedhet olyan nagyot ezekben a kis dolgokban sem. De azért mégis: vannak, akik egyes kérdésekben nagyon szigorúak magukkal szemben, mások mindenki mással is nagyon szigorúak, egyesek pedig – lelkiismeretükre, saját legjobb belátásukra hallgatva – több dolgot tartanak ártalmatlannak.
Bevallom, én általában a „magát szabadabbnak tartó” oldalon állok több ehhez hasonló vitás kérdésben, de attól azért ódzkodom, hogy bárkit is megpróbáljak az igazamról meggyőzni. Ez lelkiismereti kérdés és mindenkinek magának kell megharcolnia, hogy készül-e a hétfői vizsgára vasárnap este vagy sem – gondolom magamban. Az Isten, akit én ismerek, pedig kegyelmes és értékeli a jó szándékot.
Amitől viszont mégis tartok, az az, hogy bevett gyakorlatommá válik a saját magam felmentése. Hogy nem tartok súlyosnak bizonyos döntéseket, vitás tetteket, mert az én lelkiismeretem szerint „ez még simán belefér”. Ha pedig ebből rendszer lesz, és eszembe sem jut megbánni mondjuk a torrentezést, akkor ez a „bűn”, ha ez bűn, akkor számlámon marad, nem igaz? Hogyan vegye át a felelősséget érte Jézus, ha én nem adom ezt át neki, mert a felmentésem már elintéztem nélküle?
Azt gondolom, hogy sok mindenben tévedhetünk a földi létünk ideje alatt – nem biztos, hogy ezen tudunk változtatni. De óvatosan kell bánnunk a saját magunk felmentésével, mert a bocsánatkérés, a bűnbánat kritikusan fontos része az egyenletnek.
Az Anonim Alkoholistáknak van egy sokat idézett jelmondata, imája, ami így hangzik: „Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.” Bölcsességet kérni Istentől, hogy felismerjem a különbséget nemcsak megváltoztatható és megváltoztathatatlan, de bűn és nem-bűn között is – nekem már önmagában is bölcsnek tűnik.
Molnár-Kovács Dorka
