“Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.” (Jel 1:3)
Amikor először olvastam ezt az Igét, egy lelkész volt a szemeim előtt, aki egy közösség előtt felolvas a Szentírásból. (Nem tudom, hogy neked, aki ezeket a sorokat olvasod, milyen gyülekezeti élményeid vannak, de nekem a legtöbb ilyen emlékemre cseppet sem lehet elmondani, hogy BOLDOG…) Elképzelem, ahogy a lelkipásztor nagy komolyan bejelenti, hogy honnan veszi a prédikáció textusát, majd némi komorsággal felolvassa a kiemelt igeverseket. Ez idő alatt pedig a hívek nagy szomorúan vagy éppen álmosan, kimerülten hallgatják, nem is arra figyelve, hogy mi hangzik el. Természetesen vannak boldogsággal teli élményeim is, hála Istennek, de sajnos nem ezek a dominánsak.
Éppen ezért feltettem, és felteszem a kérdést: miért és mitől lesz boldog az, aki felolvassa? Induljunk a legalapvetőbb dolgoktól. Elsőként azért, mert tud olvasni. Ismeri a betűket, a szavakat és a látása is megfelelő ahhoz, hogy el tudja olvasni, ami előtte van. Egészen apró és bagatellnek tűnő dolog, de nézz körül! Hány ismerősöd van, aki vagy a koránál fogva nem látja már a sorokat, vagy azért, mert vakon született, esetleg valamilyen betegség vagy baleset során veszítette el a szeme világát. Ha ilyen emberek nem is lennének melletted, bizonyára van olyan gyermek rokonod, aki még nem tanult meg olvasni, mert óvodás vagy mert nem volt, aki megtanítsa.
Boldog lehet azért is, mert van egy Szentírása, amit a kezébe vehet. Emlékszem arra, amikor az elsőt megkaptam egykori szobatársaimtól a gimnáziumi éveim alatt. Valósággal megkönnyeztem, hogy végre van egy saját Bibliám. Igazi kincsként tekintek rá a mai napig, mert éppen azokban a napokban meséltek nekem azokról az időkről, amikor az embereknek rejtegetniük kellett, ha volt is a tulajdonukban egy-egy példány, mert tiltották nem csak az olvasását, de azt is, hogy a polcon vagy egy doboz alján porosodjon.
A legjelentősebb dolog pedig az, hogy emberünk attól lehet még igazán boldog, hogy érti is, ami le van írva. Ez az ugyanis, ami igazi, tartós boldogságot adhat az olvasónak és felolvasónak, nem csak fel-fel csillanó örömteli perceket, órákat. Mert az, hogy megértjük és – ahogy az Ige is fogalmaz – meg is tartjuk, már nem önmagunkból jön, hanem a Szentlélek munkálja ki. Ha tehát kapcsolatod van Istennel, és őszintén kéred, hogy megértsd, mit akar üzenni, akkor Ő jön és Lelkével vezet téged az Igén keresztül.
Igen, az Igét komolyan kell venni, mert az Életről szólnak, de pont ezért boldog komolysággal, mert minden egyes részben ott van Krisztus. A kérdés, hogy meglátod-e, és tudsz-e örülni Neki?
Boldog, aki felolvassa, mert van mit és van kinek. S bizony boldog az, aki hallgatja, és meg is tartja azokat az Igéket, mert benne a Lélek munkája mutatkozhat meg és teljesedhet ki. Boldog, mert ebben a kegyelmi időben, amiben még élhetünk, Isten közösségében és közelségében növekedhet.
Ezért a mai napra erre biztatlak, kedves TeSó:
Légy boldog hallgató, aki cselekszi is azt, amit Isten rá bíz az Ő Igéjén keresztül – legyen az hallott vagy olvasott. Ha ez sikerült, akkor légy boldog felolvasó is! Keress valakit a környezetedben, akinek felolvashatod Isten Igéjét! Vedd számba mi mindened van, ami lehetővé teszi az olvasásod, hallgatásod és felolvasásod, majd egyenként adj hálát értük!
Laskoti Réka
