Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. (Zsolt 32:2)
Én elég gyors vagyok, amikor mások munkájának kritizálásáról van szó. Rossz a szervezés, a szavalat mesterkélt, a lelkész semmi újat nem mondott, ez egy elég béna dizájn, az énekesnek idegesítő a hangja, satöbbi. Sőt, nekem így is tanították: ahhoz, hogy tudd, hogy egy cikk rossz, még nem kell tudnod jobbat írni nála. Ahhoz, hogy kimondjam, hogy az énekes hamisan énekel, nekem nem kell tudnom jobban énekelni. Így működik a kritika: valaki kiáll mások elé, nyújt valamilyen teljesítményt, próbálkozik, magához képest sokszor a legjobbat nyújtja, én pedig eldönthetem, hogy jól csinálta-e vagy rosszul. Közben nekem nem kell teljesítenem és nem kell kockáztatnom sem, hogy a próbálkozásomat negatívan értékelik. A kritikus pozíciója mindig nagyon kényelmes.
Mostanában többször elgondolkodtatott ez az igazságtalan felállás. Aki volt már a másik oldalon, a kritizáltak oldalán, az tudja, hogy egy-egy Facebook-komment, egy lesújtó vélemény, ami másod- vagy harmadkézből jut el hozzád, vagy egy vadidegen durva kritikája milyen mélyen tud hatni az emberre… A meggondolatlan komment írójának talán fogalma sincs, mekkora kárt tud okozni. Főleg, hogyha a munkánkat valóban jó szándék vezérelte. És megpróbáltuk a legtöbbet kihozni magunkból. És most az egyszer még nem is önző szándék vezérelt. Politikusok, lelkészek, művészek, vállalkozók, előadók, aktivisták, írók, és mindenki, aki kockáztat, mindenki, aki valami újba vág bele, ki van téve a publikum sokszor könyörtelen értékelésének.
Pedig valamit tenni mindig sokkal nehezebb, mint semmit sem tenni. Elmondani a véleményem nehezebb, mint elhallgatni a véleményem. Kipróbálni valami újat, belevágni valami nagy dologba bátorságot igényel. De elhallgattatni a megszólalót, kinevetni a próbálkozót és azt mondani, hogy „úgysem fog sikerülni” – ezt bármelyik lusta meg tudja tenni. Nem tudom, miért érezzük sokszor szükségesnek, hogy elmondjuk vagy leírjuk, ha valaki munkáját rossznak tartjuk. Honnan jön ez a rosszindulat? Mivel leszek kevesebb, ha támogatom a másik próbálkozásait és segítem a sikerét? Mivel leszek több, ha akadályozom vagy rossz hírét keltem?
Nem tudom, téged tett-e már valaha bátortalanná a félelem attól, hogy mások mit fognak szólni a munkádhoz. Ha volt már olyan, hogy félelemből utasítottál vissza egy felkérést vagy maradtál csendben és mentél a többség után, ha van olyan terved, amiről mások vélt megítélése miatt mondtál le, akkor legközelebb, amikor egy lelkes kezdő bukdácsolásait vagy nagyratörő próbálkozásait figyeled, légy olyan jóindulatú, amilyen jóindulatot te vártál volna egykor. Nem kell, hogy egymás ellenségei legyünk.
A mai bejegyzés lényege a jóindulatú hozzáállásban rejlik. Igénk pedig arra biztat, hogy kerüljük az álnokságot. Az álnok ember kívülről jóindulatúnak tűnik, a szívében azonban irigység és ártani akarás van. Veszélyes állapot ez, ugyanis az álnok ember sokszor magát is kellőképpen becsapja saját jóságáról, és így nem tudja Isten elé tenni bűneit. Vizsgáld meg ma lelked és szabadulj meg minden álnokságtól!
Molnár-Kovács Dorka
