A helyszín egy átlagos vasárnapi istentisztelet. Fülledt a levegő. Szinte érezni, ahogyan az évszázados padok magukba szívják a párát. Minden olyan lassú és megszokott. Nagyének: megvolt. Igeolvasás: megvolt. Imádság: megvolt. Ez utóbbi ma különösen is hosszúra sikerült. A lelkész már jó ideje magyaráz valamit a Szentírásból. Látszólag mindenki rezzenéstelen faarccal hallgatja a szónoklatot. Vagy így gondolják ők is, vagy pedig egyáltalán nem gondolkoztak még efelől. Azt mondtam, mindenki? Nos, nem mindenki. A hátsó sorokban valaki mocorog, fészkelődik, sóhajt, és alig bírja visszatartani magát attól, hogy bekiabálja: „Ez nem teljesen így van!” Nos, ebben a bejegyzésben erről a „kellemetlenkedő” alakról lesz szó és a megkülönböztetés kegyelmi ajándékáról.
A „megkülönböztetés” szó valójában a görög diakrino ige fordítása, amely több értelemmel is bír: egyrészt kettő vagy több dolog közül való választást jelölhet, esetleg egy adott jelenség felőli megítélést, valaminek a lényegére való rákérdezést. Konyhanyelven: megy az előadás a színpadon, a közönség sorai közül pedig akad valaki, aki bizony szeretne belesni a színpad mögé, és kideríteni, hogy vajon mi is folyik ott a háttérben. Pál apostol erről az ajándékról konkrétan az 1Kor 12,10-ben beszél, amikor is a prófétálás után tesz említést róla. Persze ez lehetne akár véletlen is, de ugyanerre a megkülönböztetésre buzdít máshol is (1Kor 14,29; 1Thessz 5,20-22), amikor a próféták istentiszteleten elhangzott beszédeinek megvizsgálásáról beszél. De János is a hamis próféták összefüggésében ír a lelkek megvizsgálásáról levelében (1Jn 4,1-3). Ebből tehát jó okunk van feltételezni, hogy elsősorban – de nem kizárólagosan – a prófétálással és az isteni üzenet közlésével kapcsolatos az ajándék. Akiket Isten éppen a megkülönböztetés ajándékával áld meg, képesek a szavak mögé látni. Nem nyűgözi le őket a show-műsor, a reflektorok fényei, az ékesen csengő beszédek, a lágy és kellemes hangulat, a logikusan felépített, akár humorral is fűszerezett üzenet, mert érzik, hogy lehet kívülről valami nagyon jól becsomagolva, ha belül bűzlik a tartalom. Nem dőlnek be olyan tévés prédikátoroknak, akik Isten gazdagságát, jóságát, szeretetét és túláradó békességét hirdetik csupán, de az ítéletről és a bűn valóságáról nem kívánnak szót váltani. De ugyanígy megérzik azt is, hogy a pokol kénköves bugyraival és a minden pillanatban csúnyán és elítélően fenyegető Istennel dobálózó prédikátor is csak féligazságról beszél. Érzékenyek arra ha a próféta nem valósat, vagy éppen Isten valódi akaratával ellenkezőt, attól eltérőt jelent ki.
Izrael királyainak idejében elérkezett egy pont, amikor már Isten a közeli jövő ítéletes próféciáival kívánta bombázni népét Jeremiás próféta által (Jer 28). Az üzenet egyszerű volt: baj jön, ellenség fog ránk törni, fogságba fog vinni. Valahogy érthető, ha az embereknek nem volt ínyére ez az üzenet. Ekkor jött egy másik próféta, Hananjá, aki azt hirdette, hogy két éven belül minden rendbe jön, és nincs félnivalója a népnek. Mindkettő próféta? Igen. Mindkettő az Úr nevében szól? Igen. Mégis két egymásnak teljesen ellentmondó üzenet. Mit tegyen ilyenkor az Isten népe? Kire hallgasson? Ilyenkor van szükség arra, hogy a megkülönböztetés ajándékával bírók előlépjenek, és leleplezzék a Hananjákat, akik Isten szájával kívánnak fellépni, de szavaik meghazudtolják az Ő üzenetét.
Így történik időről-időre, hogy ami kicsiben végbemegy gyülekezetekben akár napi szinten is, nagyobb méreteket öltve is megvalósul. Hogy egyszer csak fellép a világtörténelem színpadára egy Luther, és lerántja a leplet a mesterien kidolgozott színjátékról. Így eshet meg, hogy egy Barth, Bonhoeffer és még sokan mások felállnak, s megítélik a hamis prófétákat Németországban, akik a Szentírást sajátos módon magyarázva, szisztematikus gyűlöletkeltéssel érték el hatmillió ember életének kioltását. Így emeli fel hangját egy Martin Luther King Jr., hogy az isteni rendként elkönyvelt rasszizmust megítélje. És így történik meg egyre másra, hogy keresztyén közösségeken belül emberek nem hódolnak be féligazságoknak, nem hajtanak fejet felszínes magyarázatok előtt, nem hajlandóak beérni kevesebbel, mint amit Isten parancsol övéinek. Nagykorú keresztyénekként, akik a kemény eledelen felnövekedve, a gyakorlat következtében megérzik, ha valami nincs rendben a tanításban, a keresztyén életgyakorlatban, vagy a gyülekezeti összejövetelek alkalmával. Nagyon egyszerűen: képesek különválasztani a jót a rossztól (Zsid 5,14).
Viszont vannak ennek az ajándéknak más vetületei is. Amikor nem egyszerűen az Isten Igéjének mérlegén születik meg az elhangzott prédikációról vagy próféciáról szóló „ítélet”, hanem az adott személlyel kapcsolatban is lelepleződik valami. Itt már nem csupán a tartalomról hull le a lepel, hanem a személyről is, sőt, arról a hatalomról is, amelyiknek az uralma alatt állt az illető. Talán jó bibliai példa Pál és Szilász találkozása azzal a szolgálóleánnyal Filippiben, akiben jövendőmondó lélek volt (ApCsel 16,16-18). A lány lármás üzenetével semmi gond nem volt, Pál és Szilász valóban Isten szolgái voltak és kétség sem fér hozzá, hogy az üdvösség útját hirdették az embereknek. Akkor mégis miért bosszantotta ez az ingyen reklám Pált, és miért döntött a spontán ördögűzés mellett? Mert a megkülönböztetés ajándékával felvértezve, megértette, hogy jóllehet az üzenettel nincs gond, a mögöttes hatalom irányítása és jelenléte mégiscsak sorsdöntő. A hírnök és az üzenet, amelyet ura parancsára közvetít, nem elválasztható a küldő személyétől.
Bevallom, én magam racionális és észérvekkel kardoskodó ember vagyok. Éppen ezért mindig próbálok keresni valami ésszerű magyarázatot az ilyen bibliai jelenségekre. Azt sem feltétlenül hiszem el első lépésben, amikor valaki bizonygatni kezdi nekem, hogy a náthától kezdve a drog és alkohol mögött is a szó legszorosabb értelmében véve démoni hatások állnak. Viszont azt el kell ismerni, hogy az érzékszerveink számára elzárt láthatatlan világ spirituális hatalmai, azoknak harcai és beavatkozásai mindennapos emberi életünkbe a Szentírás szerint valóság. Nem primitív mese, hanem tény. Éppen ezért komolyan kell venni. Nem intézhetjük el a filippibeli leány esetét csupán pszichoanalitikus tanmeseként, hanem látnunk kell, hogy egy olyan találkozási pontot tár elénk Isten Igéje ebben a momentumban (is), amikor a láthatatlan világ valamilyen módon érzékelhetővé válik a látható világ számára. Éppen ezért, hihetjük: a lelkek megkülönböztetésének adománya sok esetben valóban a lelkek leleplezéséről szól. Amikor az ezzel az ajándékkal bíró keresztyén számára Isten bepillantást engedhet a spirituális világ mozgásába, megnyilvánulásába, és akár egy személyes emberi életben is képes rámutatni a láthatatlan, ártó hatalmak hatásának valóságára. Egy kérdés persze kikívánkozik az emberből: bomba biztos módszer ez? Nem. Mivel emberek gyakorolják ezt az ajándékot is, ezért a tévedés olykor elkönyvelhető. Lehet, hogy Jézus minden pillanatban tudta, mi is van a másik emberrel és emberben, de te meg én nem vagyunk Jézus. Ezért, előfordulhat, hogy a megkülönböztetés címszó alatt bizony több az emberi, mint az isteni Lélek behatása.
Miért is fontos, hogy egy közösségen belül legyenek ilyen kellemetlenkedő emberek? Mert a farkasok legtöbbször báránybőrbe bújnak, a tolvajok pedig gyakran mutatkoznak be barátságos személyeknek, akik csak segíteni szeretnének. Olykor a Sátán módszere csak egy halovány árnyalattal fakóbb az Istenénél. Éppen ezért a Lélek mindig gondoskodik arról, hogy egyes emberek kezébe erősebb nagyítót adjon, amellyel még jobban és könnyebben meglátszik a hamisított üzenet, tanítás és élet. Olykor kellemetlennek tűnhet jelenlétük és észrevételük, azonban hosszútávon a minőség és az Isten Igéje szerinti tisztaság védnökeivé és fenntartóivá válnak.
Homoki Gyula
