Vasárnap az istentiszteleten arról volt szó, hogy honnan ismerheti fel a keresztyén ember minden kétséget kizáróan az isteni vezetést. Volt szó például a számomra is ismerős „igét kaptam” típusú életvitelről, és arról, hogy milyen könnyen félre tudjuk vezetni saját magunkat, ha a Bibliát horoszkópként használjuk. Mivel a mindennapi hitéletünket nagyban meghatározó kérdés az, hogy hogyan képzeljük és hogyan „használjuk” a Szentlélek irányítását, úgy gondoltam, én is megosztom a saját perspektívámat.
Néhány évvel ezelőtt egy csendes hétvégén egy nagyon szimpatikus, hard-core hívőkből álló kiscsoportba kerültem, ahol szintén ezt a témát jártuk körbe. Mivel a többiek beszámolóiból – jótékonykodásról, önkéntes munkáról, olyan szolgálatokról, amikhez senkinek nem lenne kedve – éreztem, hogy olyan emberek között vagyok, akiktől sokat tanulhatok, akikre felnézhetek, és így nagyon őszintén bátorkodtam kérdezni őket: de mégis, honnan lehetünk biztosak benne, hogy valóban Isten üzen nekünk egy adott kérdésben igén, baráton, filmen vagy bármi máson keresztül, és nem csak a mi belemagyarázásunkról van szó? Azt a választ kaptam, hogy ahhoz, hogy biztos legyek ilyesmiben, „el kell érni egy bizonyos érettségi szintet a hitben”. Én ezt akkor eléggé lekezelő válasznak tartottam. Olyan volt, mintha az illető azt mondta volna, hogy ha benned egyáltalán felmerül ez a kérdés, akkor még nem vagy top hívő, mint én. Ha nem vagy biztos abban, amikor Isten hozzád szól, akkor valószínűleg nem is szól hozzád, mivel nem vagy benne a klubban. Azért tartottam fontosnak leírni ezt a történetet, mert nem szeretném, ha – például a TeSó blog bármelyik bejegyzését olvasva – bárkinek is az az érzése lenne, hogy még nem elég jó, még nincs kész arra, hogy keresztyénnek mondhassa magát. Mert tudom, hogy van olyan, akit ez a szorongató érzés tart vissza attól, hogy bátran elköteleződjön.
Szóval akkor mit hiszek én ma az isteni irányításról?
Kezdjük ott, hogy nem gondolom, hogy életünk minden döntéshelyzetében van egyetlen jó megoldás, és egy vagy több rossz megoldás. Nem gondolom, hogy ha Szegedre mész egyetemre, az az Isten akarata szerint való, ha viszont Pécsre vagy Budapestre, akkor bűnt követsz el. Ezzel nem azt mondom, hogy fölösleges imában Isten irányítását kérnünk, és várnunk ezt az iránymutatást, csak azt mondom, hogy szerintem Isten célja a vezetéssel az, hogy a helyes úton terelgessen bennünket, vagyis azt szeretné látni, hogy a Biblia által közvetített értékrend szerint élünk. Az pedig, hogy elvállaljuk-e az adott munkát, hogy külföldre költözünk-e, hogy megkérjük-e a barátnőnk kezét – már nem tartozik a jó döntés-rossz döntés dichotómiába.
Mire alapozom ezt a hitemet? A Bibliában nagyon sok történetet olvashatunk, amelyben Isten konkrétan – például hallható szavakkal – irányított embereket: Mózest a csipkebokron keresztül, hogy vezesse ki a népet Egyiptomból, Jónást Ninivébe küldi, Sámuelhez álmában szól, és még sorolhatnánk. Talán az ezekhez hasonló esetek alakították ki azt a felfogást a keresztyén körökben, hogy bármilyen fontos döntés előtt állunk, meg kell kérdezni, és meg kell várni Isten iránymutatását azzal kapcsolatban. Csakhogy én úgy látom, hogy amikor Isten félreérthetetlenül és egészen konkrétan szólt ezekhez a bibliai alakokhoz, akkor annak mindig fontos tétje volt. Nemcsak az adott személy, de általában egy egész nép életére nézve. Az „egyszerű” emberek a Bibliában – például Mária és Márta – nem ilyen „ide vagy oda küldelek” típusú irányítást kapnak Istentől, hanem inkább egy követendő értékrendet.
És szerintem ebben rejlik a Szentlélek irányítása. Arra biztat, hogy minden nap olvassuk és tanulmányozzuk a Szentírást, értelmezzük, vonatkoztassuk az életünk különböző helyzeteire a történetekben felfedezett tanulságokat. Hogy amikor majd döntéshelyzetben állunk, fel legyünk vértezve az igével, és a megtanult értékrend szerint nyugodt szívvel tudjunk döntést hozni. Isten akarata szerinti döntést. Ami nem azért lesz az Ő akarata szerinti, mert egy nappal előtte küldött egy igét, hanem mert hosszú évek vele töltött bensőséges kapcsolata megtanított bennünket mérlegelni a helyzeteket és legjobb belátásunk szerint dönteni, majd kérni rá az Ő áldását.
Amellett tehát, hogy én is hiszem, hogy Istennek van hatalma bármilyen csatornán keresztül üzenni számunkra, nekem ez a mindennapi módszerem döntéshelyzetekben Isten akaratának figyelembevételére.
Molnár-Kovács Dorka
