Talán régen nagyon ítélkező voltál. Keményen hangzik, de kár szépíteni. Tökéletes elképzeléseid voltak arról, hogy milyen a jó keresztyén élet, magaviselet, mi fér bele és mi nem egy Jézus követő életébe. Na persze, ez önmagában nem is lenne baj. A baj épp ott kezdődött, hogy te egyenesen meg voltál arról győződve, hogy csakis ilyen módon lehet Istennek kedves, tetsző életet élni. Talán pironkodva emlékszel, milyen magadnak sem bevallott megvetéssel néztél azokra, akik a szerinted helyesnek vélt normákba nem fértek bele. Nemcsak az embereket ítélted el, hanem talán magát az Urat is. Bekategorizáltad, hogy Ő egy olyan Isten, aki csak a tökéletesen kitöltött kockákat nézi szeretettel. Aki csak azt fogadja el, aki nem hibázik, és bár a száddal vallottad, a lelkedben mélyen mégis meg voltál arról győződve, hogy az, aki eltévelyedik, el is veszti az Atya szeretetét.
Aztán eltévedtél…
Messze kerültél Istentől. Nem látványosan persze, csak mélyen a szívedben. Aki kívülről látott az nem biztos, hogy felfedezett bármi változást, de benned mélyen sok minden átalakult. Eleinte csak nem tudtál miről beszélni az Úrral, felhalmoztál egy csomó gátat, kételyt, amiből módszeresen és apránként építettél egy jó vaskos falat Isten és magad közzé, melynek a tövében csak pislogtál tehetetlenül. Átmászni nem volt erőd, de leginkább kedved. Tudtad, hogy a megoldás, ha beszélsz Istennel, de ahhoz lusta, tunya és gyáva voltál. Kényelmesebb volt a fal árnyékában ülni, közel Istenhez és mégis megfelelően távol Tőle. Ha egy-egy nagyon közeli embered pedig a lelki életedre terelte a szót, nemes egyszerűséggel az időhiányra fogtad, hogy miért nem tartasz csendességet, nem jársz gyülekezetbe.
A valóság viszont az volt, hogy egész egyszerűen nem tudtál hogyan visszatalálni Hozzá. Mert hogyan is legyen annyi bőr a képeden, hogy azt mondd Istennek „helló, eltelt ugyan egy jó kis idő, de itt vagyok, beszéljünk”. Vajon nem pofátlanság ez? Vajon lehet-e, szabad-e újra belevágni ebbe a kapcsolatba? Hogyan kezdhetnél el imádkozni, Bibliát olvasni úgy, hogy hónapok óta egyiket sem csináltad? Ráadásul legyünk őszinték, az Istennel való kapcsolat ápolása önfegyelmet igényel, ugyanúgy, mint bármilyen emberi kapcsolatban nagyon tudatosan oda kell arra figyelned, hogy minőségi időt tölts Vele. S hát csúnyán hangzik, de kényelmesebb mentegetőzni, és arra fogni, hogy ma sem jutott erre idő.
Szóval egy idő után rá kellett jönnöd, hogy bizony neked kell lebontani azt a falat, amit te építettél.
S akkor szembe találtad magad a kérdéssel: de hogyan is tedd ezt?
Nos, én – aki nem okozok nagy meglepetést, ha elárulom, ez a poszt igencsak rólam szól –, ha ezt tőlem megkérdeznéd, a következő tanácsokkal látnálak el téged, kedves hasonló cipőben csoszogó barátom:
– Először is tedd félre a szégyenérzetedet, gyávaságodat. Szerinted az az Isten, az a Jézus, aki azt mondja, hogy egyetlen megtérő bűnös miatt nagy öröm van az Mennyben; aki azt mondja, ha kell kilencvenkilenc jól nevelt, hasznos, szófogadó bárányát hagyja ott azért, hogy az egy kis szerencsétlen elkóboroltat a tövisek között megtalálja; aki azt mondja, hogy ha még az emberi mércék szerint is irtózatosan lecsúszna az Ő gyermeke, a disznók mocskos vályúja mellől is örömmel ölelné magához… az az Isten nem vár téged, és nem akar forró szeretettel és szorosan újra magához vonni? (Lásd: Lk 15)
– Tudatosítsd magadban, hogy Isten szeret. Most is szeret. És te a gyermeke vagy. Nem voltál – vagy!
– Ha újra Istennel aktív kapcsolatban akarsz lenni, azért bizony tenned kell. Elég volt a kifogásokból! Porold le a Bibliádat, és kezdd el olvasni! Ne a telefont bámuld kora reggel kómásan, hanem nyisd ki a Szentírást! És imádkozz! Mindegy, hogy úgy érzed, nem tudsz mit mondani Istennek, csak kezdd el! Ha másként nem megy, akkor először csak légy csendben, amíg nem vagy képes megfogalmazni azt, ami benned van.
– Törekedj a rendszerességre. A lelki életedben ez egy nagyon fontos szempont. Ha már végre odamerészkedtél Isten színe elé, akkor ne akard újra és újra ezeket a köröket lefutni. Ugye az emberi kapcsolataidban sem lehet hónapokig rá sem bagózni a másikra, akkor ne gondold azt, hogy csak mert Isten nem ír rád, nem hív fel Vele ezt megteheted. Alakíts ki egy olyan napirendet, ahol jut arra legalább pár perced, hogy Istennel légy.
– Végül: tedd fel a kérdést magadnak, hogy mit tanultál ebből az egészből? Talán épp azt, hogy te sem vagy tökéletes keresztyén, és bizony mindennél jobban szükséged van Isten kegyelmére és szeretetére?
És ami különösen fontos: ne halogasd tovább az hitéleted rendbetételét! „Ma még lehet, ma még szabad…”, de bármilyen klisének is tűnik a holnapod bizony nem garantált.
„De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!
(…)
Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. Panaszod van ellenem? Akkor törvénykezzünk! Mondd csak el, amivel igazolhatnád magad!” (Ézsaiás 43, 1; 25-26)
Papp Adrien
