Hová lett az önbecsülésetek, lányok?

“Állati jól néznek ki. Okosak. Mégis mindenre képesek azért, hogy figyeljünk rájuk. Manapság, ha valaki le akar feküdni egy csajjal, akkor elég, ha lezuhanyozik és megfésüli a haját. De komolyan.” (Jack, 17 éves)

Nem hiszem azt, hogy mindent, ami ezzel kapcsolatosan mindannyiunkban kavarog, azt bele lehet szorítani egy blogbejegyzésbe. Igazából egy könyvbe sem, de nem is érdekes. Nem célom. Olyasvalamiről szeretnék most beszélni, ami valamiért mindig is tabu volt keresztyén körökben, pedig nagyon is hozzánk tartozik: vagyis a testről.

Márpedig hiába próbáljuk azt hinni, hogy egy hívő lánynak csak lelke van, a tényszerű igazság az, hogy az önértékelésünk több elemből tevődik össze, és nagyon leegyszerűsítve az egyik legfontosabb rész a test, a fizikum, a másik meg a lélek (vagy érzelmek, gondolatok, ahogy tetszik). S ha egy lány nincs tisztában mindkettővel, és nincs megelégedve mindkettővel, akkor gyanúsan válhat valaha is érett felnőtt nővé, akinek majd egészségesen tud működni a szexualitása.

Valamiért ilyenkor mindenki mindig azzal a szöveggel jön, akár a fenti idézetre reagálva is, hogy ez azért van, „mert elcsúsztak a hangsúlyok, és túl sokat foglalkoznak a külsejükkel, pedig a belsőre kéne koncentrálni”. Szerintem viszont itt kihagyunk egy nagyon fontos lépést: ha valaki agyonsminkeli magát, az űrből is látni a szemöldökét, igyekszik folyamatosan a képedbe tolni a dekoltázsát, vagy gondosan takargatja mindenét, és szégyelli magát minden miatt, az nem azt jelenti, hogy ezt inkább hagyjuk. Ezek a dolgok ponthogy ordítanak azért, hogy foglalkozzunk velük, mert nyilván baromira nincsenek rendben a saját testükkel, és úgy nehéz azonnal az érzelmi érettségre ugrani.

Pingponglabdaként pattogunk a két véglet között, amiben a média felől azt tolják, hogy tegyél fel mindent a külsődre, sosem lehetsz elég jó nő; a vallásos körökben meg szégyellned kell magad amiatt, ha egyáltalán időt szánsz a szépséged ápolására, mert az már hiúság. Meg úgy általában véve, illik folyamatosan szégyenkezned a test vagy a szexualitás kérdése miatt.

Pedig léteznie kell egy arany középútnak, ahol egy hívő fiatal igenis megtanulhatja egészségesen kezelni a saját, igenis létező szexualitását, és tehet azért, hogy szépnek érezhesse magát.

Vajon ez a fajta önértékelés, testtudat, vagy akár szépség tanulható?

Igen tanulható, vagy legalábbis fejleszthető, és érdemes lenne beszélni arról, hogy hogyan. Viszont a kényes kérdéseket szeretjük inkább a szőnyeg alá söpörni, hátha magától megoldódik a probléma. Szerintem azonban az alábbi dolgok miatt nagyon is érdemes lenne kicsit boncolgatni a témát:

• ha keresztényként (vagy akár csak érett, egészséges felnőttként) mi nem foglalkozunk a kérdéssel, akkor hagyjunk, hogy mindenki onnan szerezzen válaszokat, ahonnan talán inkább nem kéne (csak egy példa: a Psychologies folyóirat felmérései alapján a pornófogyasztók legnagyobb százaléka 12-17 éves kisfiúkból áll…);  
• ha következetesen nem veszünk tudomást arról, hogy a test és a testi kapcsolatok nem működnek csak úgy maguktól, akkor továbbra is házasságok ezrei keserednek meg, és mennek tönkre anélkül, hogy egyáltalán kiderülne, hogy mi is volt a hiba;
• azért, mert ez egy olyan téma, ami egyszerűen mindenkit érint. Fontos szereplője minden szülő, aki azt hiszi, hogy elég a gyerek megélhetéséért dolgozni, s a végén nem érti, hogy miért nem ismeri már azt a kamaszt, aki néhány év múlva előtte áll. Valamint fontos szereplője az a pedagógus, aki nem csupán a tantárgyat akarja a diákjai fejébe verni, de egyszerűen nem érti, hogy egy bizonyos időszakban miért nem talál hozzájuk megfelelő kapcsolódási pontokat. S ugyanezen minta mentén minden lelkész, ifimunkás, szociális segítő. Plusz természetesen mindenki, aki kamaszként, fiatal felnőttként érzi, hogy van valami, amiről talán beszélnünk kéne…

Ami miatt viszont nagyon örülök neki, hogy keresztyénként, egyházi körökben szocializálódtam, az az, hogy megkaptam a legfontosabb üzenetet, ami minden ilyen irányú nevelés végkövetkeztetése: értékes vagyok, Isten gyönyörködik bennem. S elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy mifelénk nem szokás ehhez áltudományos, folyamatosan megalázó, a szégyenérzetet előhívó lózungokat társítani. Az alap, amire építhetünk tökéletes. Már csak azt érdemes kibontani kicsit mélyebben, hogy hogyan tudom én ezt tényleg őszintén elhinni?

Jelenleg a szexuális nevelés lehetőségein és módszerein dolgozom, így számomra ez az egyik legégetőbb dilemma. Ezért bátran elhiheted, hogy a Te ezzel kapcsolatos kérdéseid számomra is fontosak, és a te problémáid az én problémáim is. Szeretnék egy rovatot indítani, amiben közösen gondolkodhatnánk a testünket, az önértékelésünket, szexualitásunkat érintő témákról, nem női magazinos, de nem is ítélkezős módon.

Épp ezért itt ez a kérdéses platform (https://padlet.com/andikas93/szexualitas ), ahol akár név nélkül ajánlhattok témákat, kérdéseket, akkor is, ha személyesen téged érdekel a dolog, és akkor is, ha segítőként foglalkoznál ezzel, és szívesen megismernél szakmai nézőpontokat is.

Elsőként a test, és a külső önértékelés dolgait fogjuk kicsit górcső alá venni, és remélem, hogy ebben már a Te szavad is szerepet kaphat!

Coming soon 🙂

Sárközi Andrea