Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén… (1Pét 1,18-19)
Kicsi gyerek voltam. Anyu épp a konyhában sürgölődött, én meg már előre örültem neki, hogy valami finomság készül. Aztán megdöbbentem, és egy kicsit meg is ijedtem, amikor az étel a szemetesben kötött ki. Nem, nem a csalódás fájt, hogy elestem a remélt nyalánkságtól, hanem az, hogy láttam, mennyi energia, öröm, várakozás lett semmivé, mert valami fontos és utólag pótolhatatlan dolog kimaradt az ételből. Nem szándékosan történt ez, pusztán figyelmetlenségből vagy feledékenységből. Ott és akkor megtanultam: vannak dolgok, amiket nem lehet visszacsinálni.
Hiábavaló életet örököltünk, mondja Péter apostol. A dolgaink nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk. Valami mindig keresztbe áll, és ettől nagyon-nagyon pánikossá tud válni az élet. Megállás nélkül latolgatni kell, hogy megéri-e a befektetett idő, erő, energia. Mi van, ha a végén kiderül, hogy jobb lett volna bele se kezdeni, mert több keserűséget és fájdalmat okozott, mint amennyi elviselhető?
Nincs mit tenni: akárhogy is törjük magunkat, igyekszünk, akarunk, harcolunk, küszködünk – folyamatosan belefutunk a kudarcokba.
Nekünk valóban nincs mit tenni. De milyen jó, hogy az apostol rámutat: meg vagyunk váltva. Nemcsak a bűntől, a haláltól, a pokoltól, hanem a hiábavalóságtól is. Nem kell, hogy csalódások, keserűségek kísérjék végig az életünket. Meg vagyunk váltva. Ki vagyunk vásárolva. Drága árat fizettek azért, hogy szabadok lehessünk a megbánásoktól.
És mégis, mennyi, de mennyi hiábavalóság van az életünkben.
Mi lenne, ha fizikai fájdalmat okozna minden eltékozolt perc, amit engedtünk csak úgy, céltalanul elfolyni, mert nem éreztük a súlyát, a fontosságát?
Mi lenne, ha az a sok aprópénz, amit ide-oda dobálunk, mert van, mert megtehetjük, egyszer csak értékessé válna arra, hogy megfogjuk, és valakinek az életét szebbé tegyük vele?
Mi lenne, ha minden meggondolatlanul kimondott szó, minden könnyelműen tett ígéret, minden poénnak szánt sértés egyszer visszahullna ránk, és rajtunk ejtene sebet?
Mi lenne, ha az elfojtott szeretet-gesztusok, az elmaradt megbocsátások, az elengedett lehetőségek megmutatnák a másik arcukat, és mi meglátnánk, hány bosszúságunk, fájdalmunk származott abból, hogy rosszul mértük fel a helyzeteket?
Meg vagyunk váltva!
És mégis, mennyi, de mennyi hiábavalóság van az életünkben…
Ezen a böjtön arra hívunk, hogy reggelizz a Megváltóval negyven napon át. Mi minden reggel megterítjük majd ehhez az Ige asztalát. A fogások nem csak random módon követik majd egymást. Olyan igeszakaszokat fogunk hozni, amelyek bizonyára ismerősek lesznek, de talán sosem néztél rájuk olyan szemmel, mint most. Így vagy úgy, de minden nap feltesszük majd neked a kérdést: hogyan állsz te azokkal a témákkal, amelyeket az épp aktuális igeszakasz elénk tár? Szükséged van neked a Megváltóra, a megváltásra? A bűnből való szabadulásra úgy, általában? Vagy az adott hétköznapi dolgaidban, szokásaidban, hozzáállásaidban?
Kész vagy szembenézni életed hiábavalóságaival? Megvizsgálni, mit mondanak Jézus életének utolsó állomásai ma nekünk? Mit tanítanak, taníthatnak nekünk az utolsó gyógyítások, találkozások, beszélgetések?
Ha elég bátor vagy hozzá, az áhítatok során megfogalmazódott gondolatokat, kérdéseket a nap folyamán tovább viheted a barátaiddal, rokonaiddal, munkatársaiddal való beszélgetésbe is. Felteheted nekik ugyanazokat a kérdéseket, hogy meghallgasd az ő véleményüket, és te is megoszthatod velük a saját meglátásaidat. Hisszük és reméljük, hogy előre el sem gondolt áldásokat fognak rejteni ezek a beszélgetések.
Kívánjuk, hogy így legyen.
Olasz Tímea
