Böjti egypercesek 2.
Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Ők így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?” Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus így válaszolt neki: „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.
Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mt. 16,13-17; 21-23)
Mennyire másképp értelmezi Péter a felkentséget és az istenfiúságot, mint Jézus! Az egykori halász Messiás-hitébe nem fér bele, hogy a Kiválasztottat, az élő Isten Fiát bántódás érheti. Ha egyszer Ő a Mindenható, a Mindentudó, a mindeneken változtatni képes Úr, akkor mit tehetnének ellene cselekvésükben és felfogásukban korlátozott emberek?
Mi vajon értjük, hogy hogyan történhetnek rossz dolgok jó emberekkel, például velünk vagy a szeretteinkkel? Felfogjuk, hogyan fordulhat majd jóra az, ami most minden oldalról megvizsgálva is csak értelmetlen szenvedésnek látszik? Hittel és bizalommal fogadjuk, amikor Isten nem a számunkra legkényelmesebb módon szövi az eseményeket?
Tudnék mesélni nem is egy olyan kilátástalan helyzetről, amiről egy idő után kiderült, hogy az valójában Isten gondviselése volt. Amikor benne voltam, akkor szenvedtem tőle és utáltam. Amikor kijöttem belőle, hálás voltam érte, hogy végre elmúlt, de továbbra sem értettem, hogy miért pont így történtek a dolgok, és miért épp velem. Amikor aztán elkezdtek elősorakozni annak az időszaknak a gyümölcsei, akkor beláttam, hogy ezek a következmények másképpen nem jöttek, nem jöhettek volna létre. Valóban nem volt nagyobb a teher, mint amit el bírtam viselni, viszont amit mindeközben kimunkált az Úr bennem és másokban, az valami csoda. Kincset érő tapasztalatokkal és kapcsolatokkal lettem gazdagabb.
Áldott, aki nem test és vér szerint tekint a történésekre, hanem a mennyei Atya szívén és akaratán keresztül.
Áldott, aki nem ragad bele a maga rózsaszín elképzeléseibe, hanem el tudja fogadni, hogy a sötét tónusoknak is megvan a maguk szerepe.
Áldott, aki meg tudja különböztetni a Szentlélek hangját a saját félelmeitől, vágyaitól, életfelfogásától, vagy akár a Sátán cselvetésétől.
