Böjti egypercesek 17.
Ismét bementek Jeruzsálembe. És miközben Jézus körüljárt a templomban, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének, és így szóltak hozzá: „Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked a hatalmat arra, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá, és megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. Vajon a János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Erre válaszoljatok nekem.” Azok pedig így tanakodtak maguk között: „Ha azt mondjuk: a mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? Vagy talán mondjuk azt: emberektől?” De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt. Ezért így feleltek Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.” Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből. De azok megfogták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel. Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt meg fejbe verték, és meggyalázták. Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. Egyvalakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert így szólt: Fiamat meg fogják becsülni. A munkások azonban ezt mondták maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre. Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben?” Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek. (Mk. 11,27-12,12)
Én is szeretnék egyszer úgy nagyon komolyan odaállni Jézus elé, mint akkor ott ezek a tisztességes vallási vezetők, és nagyon szeretnék végre jól elbeszélgetni vele. Szépen félrevonnám ott a templomi nyüzsgő tömegből, valahová oldalra, egy félreeső oszlopsorhoz. Megkérném, hogy üljön már le egy kicsit, pihenjen meg, mert egész nap ezekkel az értetlenekkel beszélt, akik soha sem fogják fel, hogy mit is akar nekik mondani. Szépen körbeudvarolnám, megértő tekintettel nyugtáznám, hogy értem én milyen nehéz az egyszeri pórnéppel, hogy mindent félreértenek, nem ragadják meg a tanításának a lényegét, hogy átérzem a sok vesződségét. Aztán arról is biztosítanám, hogy szerintem nagyon sokan megértenénk, hogy elege van ebből az egészből, a sok kicsinyhitűségből, az emberi butaságból, és senki az égvilágon nem szólna egy rossz szót sem, ha most kicsit takarékra állítaná magát. Nem ráncolná senki a szemöldökét, ha egy-egy nehéz nap után most már beiktatna egy „self-care day”-t a heti rutinja közé, ha kicsit szüneteltetné ezt a messiási dolgot. Egyébként is, most itten Jeruzsálemben nagy cirkusz van, forrnak az indulatok, forrong a nemzeti mozgolódás, a vulkánból már lövell a hamu, nagyon nehéz féken tartani az indulatokat. Szóval most már jobban tenné, ha ő maga is háttérbe vonulna, és nem lenne részese ennek az egésznek.
Én olyan diplomatikusan, szépen, negédesen adnám elő a monológom, hogy azt gondolnám, ennek a negyede is elég kell legyen arra, hogy meggyőzzem és kényszerleállásra állításam Jézust.
Aztán kinyitná a szemét – merthogy eddig csak behunyva hallgatta előadásom –, és szépen el kezdené mesélni ezt a történetet egy Istenről, aki a világ logikájával totál szembemenő gazdaságpolitikát folytatott. Egy olyan Istenről beszél, aki az emberi kicsinyességre, gonoszságra, gyilkosságra válaszul Fia életével válaszol. Egy megrázó, gyomorforgató történet, amelyet hallva háborgok magamban, fejemet verem a falba, hogy hogy lehet Isten ilyen… – és nem is merem igazán kimondani ezt a szót, amit gondolok.
Most már az Atyával is szeretnék beszélni. Odaültetni Jézus mellé, és elmondani, hogy felénk nem így mennek a dolgok. Szeretném elmagyarázni, hogy is működik ez a világ, hogy milyen jól megszervezett működési mechanizmusok alapján működnek az emberi kapcsolatok, meg maga a társadalom is.
Visszazuhanok a jelenbe. Forrongok és értetlenkedek. Böjtben jó csendesen nyugtázni magamnak: olyan jó, hogy nem értem az Isten logikáját!
Homoki Gyula
