Böjti egypercesek 18.
Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak. (Lukács 20,21-26)
A farizeusoknak és írástudóknak kezd igazán elege lenni Jézusból. Az akkori jól bevált módszerekkel megpróbáltak kicsalni belőle valami eretnekséget, istenkáromlást. Igazi összeesküvés: ahogy a „titkos ügynökök” keverednek a Jézus körül tolongó nép közé és olykor-olykor a társadalom számára izgalmas és fontos kérdéseket vetnek fel. Az egyik ilyen dilemma, hogy szabad-e adót fizetni a császárnak? Amikor csőbe akarunk húzni valakit, akkor úgy teszünk fel kérdést, hogy arra csakis IGEN-t vagy NEM-et lehessen válaszolni („szabad-e?”), és mindkét válasz problémát okozzon a válaszadónak. Ez az igazi fondorlatos merénylet! Amikor megoldjuk, hogy az ellenségünk saját maga leplezze le önmagát. Mi pedig moshatjuk ártatlan kezeinket.
Véleményem szerint mindig csapda, amikor valaki megpróbálja összemosni a vallási és a politikai ügyeket és így tesz fel provokáló kérdést. Jézus pontosan tudta, hogy ez átverés lesz. Persze, ha én ott álltam volna a tömegben, biztosan vártam valami jó kis szaftos választ arra, hogy hová menjen a császár az adójával együtt… Talán azért, mert hasonlóan nehéz helyzetet élünk, éltünk meg Ukrajnában az elmúlt néhány évben. Talán ma is számtalan ember felteszi a kérdést, hogy „ugye, Jézus, nem kell befizetnem az adót a csokikirálynak?” Ez nem vicc. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen vannak, akik zúgolódnak az éppen regnáló hatalom ellen, mert elnyomó, mert csak a zsebüket tömik, mert nincs egészségügyi és szociális ellátás, mert az oktatási rendszer használhatatlan, mert csak azok élhetik életüket, akiknek van pénzük… Mindig van arra teljesen jó és nyomós indok, hogy miért ne tiszteljük a kormányt, ne akarjunk adót fizetni (senkinek). Különben is, az állam van értünk és nem fordítva, igaz?
Jézus szelíden, nyugodtan válaszol. Határokat szab. Azt mondja, hogy ha ott lapul a zsebedben az állam pénze, és azt minden nap használod is, akkor légy szíves, add meg az államnak, ami jár neki. De nem áll meg itt. Felhívja a figyelmet arra, hogy az Istennek is add meg, ami jár. Mondjuk hálát. Tiszteletet. Időt. Esetleg tizedet. Böjtöt.
Újra és újra átolvasva az igeszakaszunkat eszembe jut, hogy én is ilyen vagyok – mint ezek a tőrbe csaló titkos ügynökök. Egyrészt megpróbálom behúzni az Urat a csőbe, a magam oldalára állítani a harcomban, majd mosni ártatlan kezeimet. Aztán pedig én is annyira meglepődöm Isten válaszain, hogy elnémulok. Csodálkozom, elhallgatok, mert Isten válasza tisztán hallható, szelíd, egyszerű, és még így is odavág. Isten ma azt mutatta meg nekem, hogy nagyon jó, ha kérdéseim vannak, de mindig legyek felkészülve a válaszokra, alázatos szívvel fogadva azokat. Megadva a császárnak, ami a császáré, de elsősorban és legfőképpen: megadva Istennek, ami az Istené.
Nigriny-Demeter Adrienn
