Böjti egypercesek 30.
Amikor Jézus befejezte mindezeket a beszédeket, így szólt tanítványaihoz: „Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a húsvét ünnepe, és az Emberfia átadatik, hogy megfeszítsék.” Ekkor összegyűltek a főpapok, az írástudók és a nép vénei Kajafás főpap palotájában, és megegyeztek abban, hogy Jézust csellel elfogják és megölik. De ezt mondták: „Ne az ünnepen, hogy zavargás ne támadjon a nép között.” Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában volt, odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástrom tartóban drága kenet volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: „Mire való ez a pazarlás? Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és azt a szegényeknek juttatni.” Amikor Jézus észrevette, ezt kérdezte tőlük: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. Mert amikor ezt a kenetet a testemre öntötte, temetésemre készített elő. Bizony, mondom néktek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére!” Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és így szólt: „Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt?” Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki. Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt. (Máté 26,1-6)
Rettenetesen csúf keretbe ágyazta bele Máté evangélista ennek a jámbor asszonynak a csodálatos tettét. A kezdőjelenet: az emberi aljasság legundorítóbb formája, amelynek köszönhetően sok okos politikus összedugja a fejét a nagy és díszes palota sötét zugában, hogy felállítsák a cselt a nem kívánatos, túlzottan nagy népszerűségre szert tett Názáretinek. A terv tökéletes. Ehhez asszisztál a belső körből való tanítvány, akit a maga démonjai űznek oda a szervezkedő csapathoz, mint vasport a roppant erős mágneshez, és egy rabszolga áráért cserébe kész részt venni a titkos szervezkedésben. Ez a keret úgy ronda, ahogy van! Undorító. Gyomorforgató. Gyáva emberek gyáva tetteitől bűzlik az egész. Annyira emberi! Annyira mai!
És ebben a borzalmasan embertől bűzlő történetben, ott a Simon házában valami lényegi dolog történik. Egy szelíd asszony nem törődik semmi mással, csak a mások által már halálra ítélt tanító kényeztetésével. Igen, kényeztetés ez a javából. Mások pazarlásnak mondanák, fölösleges giccsnek, magamutogató szenteskedésnek. A látszat és a belső motiváció azonban most kivételesen nem homlokegyenest különböző irányokba feszíti szét ezt az egész jelenetet, hanem tökéletes harmóniában áztatja a sok kilométert megjárt lábakat. Ki lehetett ez a nő? Mi indítja arra, hogy – minden valószínűség szerint – legdrágább értéktárgyát csak úgy odaöntse Krisztusnak? A női lélek könnyedsége és gondoskodó szerelme süt át az egész tettből… Megragadta a lényeget. Megragadta Krisztust. Képes volt kizárni a külvilágot és csak Rá összpontosítani.
Egy francia festő képe jött elém ezen a ponton, ahol a nagy kavalkádban, ahol mindenki olyan nagyon el van foglalva egymással és a teendőkkel, a nő csöndes tette szinte már észrevétlenné silányul az egész kompozícióban.
A böjt csendjében senki és semmi nem számít már. Hiszen már előre látom, mint akkor ez az asszony sejthette, hogy a Jézus története kínnal, vérrel és halállal végződik. Talán éppen ennek fényében nem számít már semmi: sem kajafások, sem júdások, sem okoskodó tanítványok.
Megszűnök létezni. A világ elnémul. Csak én vagyok, a kenet és a Mester. A szobát lágy illat tölti be…
A böjt keserédes
illat, ami Krisztus keresztjét csontokig ható valósággá teszi előttem.
Homoki Gyula