Böjti egypercesek 34.
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.”
„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.
A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam. Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek.” Jn. 14,1-4; 18-20; 26-29
Az, ami számomra ésszel felfoghatatlan, mindvégig el volt készítve. Közel az óra, Jézust hamarosan keresztre feszítik. Hamarosan ott függ majd a keresztfán, kiszolgáltatva, meggyötörve, szomjazva. Olyan egyedül, amennyire ember csak lehet. S tudjátok, ha én lettem volna Jézus helyében valószínűleg dühös lettem volna és kétségbeesett. Talán a tanítványokra lettem volna a legdühösebb. Hiszen velük töltöttem három évet. Nap mint nap látták a csodáimat, az én nevemben gyógyítottak betegeket, s most mégis értetlenkedve szemlélik az eseményeket.
Mekkora szerencse, hogy nem én vagyok Jézus. Mert Ő ehelyett végtelen szelídséggel és türelemmel fordul hozzájuk, és azt mondja: ne nyugtalankodjék a ti szívetek. Higgyetek…
Az elmúlt időszakban át kellett gondolnom, mit is jelent számomra a hit. Régebben szerettem könnyelműen odadobni azt kiüresedett frázist, hogy: „hidd el, minden rendben lesz, meglásd, a dolgok jobbra fordulnak”. De mostanában rájöttem, hogy mit sem érek ezzel a „hidd el”-el, amikor az egyik barátom szülei tönkrement házasságáról beszél, a másik pedig arról, hogyan kell elmagyaráznia az alig hét éves lányának, miért halt meg az osztálytársa.
Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.
Hogyan válhatnának ezek a szavak valósággá az ő életükben illetve az enyémben?
Azt hiszem, köze lehet mindezeknek a felnőtt hithez. Ahol többé nem rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélem a dolgokat. Ahol megértem, hogy az életem nem lesz problémamentes, sőt lesz benne fájdalom és veszteség is. Ekkor megfáradva abban az örökös harcban, melyben megpróbálom megoldani az életemet, megállok az Isten előtt, és lemondok arról a meggyőződésemről, miszerint én tudom a legjobban, hogy mi a jó nekem. Védtelenné és kiszolgáltatottá válok Előtte.
Mindezeket azért tudom megtenni, mert végül elhiszem neki, hogy szeret. Azt is, hogy helyem van Nála, mert maga Jézus ment el, hogy elkészítse. Megtanulom elhinni, hogy bár nekem sokszor fáj az, ami bennem és körülöttem történik, Istennél mindez egy tökéletes terv része. Nem, egyáltalán nem könnyű minderre rábólintani. Számomra továbbra is mindennapos kemény harc ez…
Ebben a böjtben arra kérem az Urat, hogy erősítse meg bennünk ezt a hitet, adjon erőt elhordozni mindazt, amiben jelenleg benne vagyunk, s adja az Ő békességét, ami betöltheti a szívünket, és gyógyíthatja sebeinket.
Marofejeva Nelli
