Miért is megyek én oda Jézushoz?

Böjti egypercesek 37.

„Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.” Még beszélt, amikor megjött Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől. Az árulója ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, az lesz ő, azt fogjátok el!” Majd egyenest Jézushoz menve így szólt: „Üdvözlégy, Mester!” – és megcsókolta őt. Jézus ezt mondta neki: „Barátom, hát ezért jöttél!” Akkor odamentek, rátették a kezüket, és elfogták. Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?” Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: „Úgy vonultatok ki, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok; mindennap a templomban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.” Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak. (Mt. 26,46-56)

Gecsemáné-kert. Jézus elfogatása. Júdás árulása. A tanítvány tettre kész szeretete. Katonák. Jézus tekintete… Ismerjük a történetet. Minden részletét. Jól ismert érzelmeink ébrednek fel az olvasásakor. Mélyen megvetjük Júdás árulását. Teljesen elhatárolódunk az egész undorító színjátékától. Igen, mi is előkapnánk a kardot. Meg akarnánk védeni Jézust. Hévvel és tűzzel… ezzel tudunk, szeretünk is azonosulni, nem úgy, mint az elmenekülő tanítványokkal… S ott az a mondat: „Barátom, hát ezért jöttél!” Szívbemarkoló. Szinte belenyilall a történetbe, ebbe az egész túlfűtött éjjeli történetbe ez a mondat Jézustól. Azt hiszem ott Júdásnak volt egy nagy pillanata. Amikor Jézus ránézett, és tekintetével teljesen átvilágította az egész lelkét. Ott megállt egy pillanatra minden. Ott csak Jézus volt és Júdás. Az áruló barát. A hatalmas hibát elkövető tanítvány. A te jó ég mit tettem ember.

Ülök és borzongok. Júdás vagyok. Kár szépíteni. Dehogy kapok én elő kardot! Dehogy állok én oda nagypénteken védelmezni Őt! Már rég ott lapul a zsebemben a harminc ezüst ezernyi képében. Számtalanszor elárulom Őt. Értéktelen, kisszerű alkukat kötök nap mint nap. Reggel és este áhítatosan olvasom az Igét, majd nap közben tanítványhoz nem méltóan élek, cselekszem, beszélek. Bebiztosítom magam az Igével, az igei percekkel, hogy aztán nyugodt szívvel éljem mocskokkal kiszínesített életem. Csókkal megyek oda Jézushoz, és közben kisszerű húzásokkal, csalásokkal, megalkuvásokkal, nem tiszta tettekkel és szavakkal, rosszindulattal, emberutálattal, mindent eltipró életrevalósággal, gonoszkodással teletömött zsebemet hurcolom magammal.

Nap mint nap eladom Jézusom.

„Barátom, hát ezért jöttél!”

A nagy pillanat. Jézus rám néz. Nem kell a színjáték. Én is tudom. Nem kellenek a csókok, a bókok, a hízelgések. Nem kell a körítés. Én kellek. Kellenék. Egészen. Nemcsak illendőségből, hanem igazán. Ezért jöttem?

Papp Adrien